A temetőben nyugszik egy harmadik hajdani negyvennyolcas, Németh Imre is, aki 1848-ban serdülőkorúként, testvérbátyja helyett állt önkéntesként Kossuth zászlója alá. Végigküzdötte a szabadságharcot, haláláig oszlopos tagja volt a Veszprém Megyei Honvédegyletnek. Igaz, őneki idén nincs kerek évfordulója, azonban természetesen az ő – igen szép föliratú, halvány rózsaszínű – emlékköve előtt is meghajtották fejüket az egybegyűltek: az EpVE önkéntesei, a nevezett bakonytamási negyvennyolcasok máig a faluban élő leszármazottai, illetve a település vezetője, Németh Károly polgármester.

Az EpVE ügyvivője, a Kossuth Szövetség megyei titkára, Kerecsényi Zoltán rövid beszédében először Széchenyi Istvánt idézte, aki szerint „ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit!” Kerecsényi szerint a bakonytamásiak ebben rendkívül példamutatók, temetőkertjük hallatlanul gondozott, a híres íróén, Tatay Sándorén és az említett negyvennyolcasokén túl az igen régi sírköveket is gondosan őrzik, köztük a település hajdani zsidó polgárainak nyugvóhelyeit is méltón ápolják.

A mindhalálig Kossuth híveként ismert Tatay Sámuel tudós negyvennyolcas lelkipásztor (a pápateszéri 42. számú nemzetőr-kapitányság bakonytamási századának 1. szám alatt nyilvántartott nemzetőre volt, aki 1848. április 9-én önként vállalt lelkesítő beszédet tartott Veszprémben a helyi nemzetőrség újjászervezése alkalmával) obeliszkjénél állva Kerecsényi Zoltán hangsúlyozta, a 170 évvel ezelőtti neves és névtelen magyar honvédek egy lapon szerepelnek a történelemkönyvekben a „magyarok Mózesével”, vagyis Kossuth Lajossal, és aki Kossuthra és ezekre az egykori – zömében „alulról”, vidékről, faluról származó – szabadságharcosokra emlékezik, az a magyar nép dicsőségének emlékét is őrzi.

A cikk itt folytatódik.