Koszta István: a közösség szentségéből erőt merítve tudjunk kilépni a mindennapi életbe

Koszta István: a közösség szentségéből erőt merítve tudjunk kilépni a mindennapi életbe

Share this content.

Forrás: szekelyhon.ro
Kolozsvár – „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen. A jó alkalmat áron is megvegyétek, mert az idők gonoszak. Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, hogy mi az Isten akarata” – ezzel a bibliai igével biztatja a híveket a húsvét alkalmából Koszta István, a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház püspökhelyettese.

„Kegyelem nektek Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunktól, Jézus Krisztustól! A Pál Apostolnak az Efezusiakhoz felé intézett leveléből vett fenti idézettel szeretném buzdítani a híveket” – fogalmaz húsvéti üzenetében az evangélikus lutheránus egyház püspökhelyettese. – A Mindenható adja meg nekünk azt a bölcsességet, hogy a vele való közösség szentségéből erőt merítve tudjunk kilépni a mindennapi életbe, felvállalva hivatásunkat és küldetésünket, élve azzal a lehetőséggel, amely mihamarabb helyreállítja a mindennapjainkat, hogy újból megtapasztaljuk azt a közösséget, amit a valóságos jelenlét biztosít. Erős vár a mi Istenünk” – zárul az egyházfői biztatás.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!