„Néha úgy viselkedünk, mintha lenne valami fontosabb az életnél. De micsoda?” – teszi fel a kérdést Antoine de Saint-Exupéry. A nyolcvanas években Olaszországban néhányan rájöttek, hogy semmi sem fontosabb az életnél és annak teljességében való megélésénél, ezért egy gyorsétterem megnyitása elleni tiltakozásuk apropóján megalapították a Slow Food, azaz a Lassú Étkezés mozgalmat. Az utcán, munkába menet bedobott hamburger helyett a piacra járást, az ételek elkészítésének élvezetét és az ízlelgetés örömét népszerűsítették. A műanyag ételek helyett a helyi termelőktől való vásárlást helyezték előtérbe. A társadalomban és később nemzetközi szinten is olyan nagy visszhangra találtak, hogy sorra csatlakoztak hozzájuk és új irányokat jelöltek ki: a Slow City, Health, Work, Fashion mind az élet egy-egy területén történő lelassulást, az események mélyebb megélését és a fenntarthatóbb életet célozza meg. Magyarországon a Slow Budapest szervezet karolta fel az ügyet, tanfolyamokkal, workshopokkal, szervezett városi sétákkal és a nagy sikerű anti-határidőnaplójukkal segítenek az élettempónk lassításában. (www.slowbudapest.com)

A felismerés, hogy a mindennapjaink felgyorsultak, és ez negatív következményekkel van az életminőségünkre és az egészségünkre is, már az előző évtizedek eredménye. Azonban még hátra van és talán ránk vár annak vizsgálata, hogy vajon a sebesség és a teljesítmény hajszolása milyen hatással van a hitre és az egyházra. Az emberi lélek természetszerűleg lassú, a benne lejátszódó folyamatokhoz idő kell. Az ősi törzsek még jobban tudatában voltak ennek, az indiánok például hosszú gyaloglás alkalmával, ha kellett több napra is megálltak, mert a nagy sietségben „a lelkük lemaradt”. A mi lelkünk nagyon sokszor lemarad, mert nem bírja követni azt a tempót, amit a környezetünk diktál. Vágyunk arra, hogy a lelkünk utolérjen minket, hogy feltöltődjön – de ha lehet, minél gyorsabban. Egy-egy óránál tovább tartó istentiszteleten már türelmetlenül mocorgunk, egy prédikációra maximum tíz percig tudunk figyelni, egy fejezetet a Bibliában már gyorsolvasással futunk át.  A legnagyobb értékünk az idő lett, ezért – teljesen érthető módon – nem szeretnénk olyasmire fecsérelni, ami nem ad hozzá az életünkhöz. Ha egy prédikáció, egy igeszakasz, vagy egy imádság nem ad nekünk AZONNAL lelki feltöltődést, akkor dühösek leszünk és elveszítjük a lelkesedésünket. Pedig lehet, hogy a lelkünk csak lemaradt és nekünk nem volt türelmünk kivárni, hogy utolérjen bennünket.

Tovább a KötőSzó blogra.