Nem lehet máshonnan írni, csak a gyerekkorból. Helytelen fiú vagyok, nincsen nekem helyem – ezekkel a gondolatokkal kezdte az Egy belső hang című estét a Saul fia főszereplője. Majd hozzátette: 

Saul is helytelenné vált és sok hozzá hasonló ember vesz bennünket körül. Periférikus látásunk dekódolja őket, alig veszünk tudomást róluk, egy hajléktalan például csupán egy barna folt látóterünk szegletében.

Van, aki a régmúlt traumáját éli, van, aki a jelenét szenvedi, de vannak, akik egyenesen traumát keresnek – jegyzi meg Röhrig, példát is hoz: „olyan gimnáziumba jártam, ahova több író gyereke, nekik már megvolt az írói identitásuk. Ugyanakkor irigykedtek is rám, mert olyat, amit én gyerekként megéltem nem lehet kölcsönadni. Közben elkezdtek inni és szélsőséges élettapasztalatokat gyűjteni. Röhrig elmondta azt is, hogy a határhelyzeteket keresi, de a határt nem egy vonalként, hanem sávként fogja fel. Szerinte szépen fejezi ezt ki a magyar nyelv: a határba mész ki, ami egy nagyobb terület.”

Szembe kell nézni a rosszal?

– vetette fel Gács Anna az írással kapcsolatban. Röhrig Gézát a versnél is jobban érdekli, hogyan hat a vers. „Ezért nem írtam meg egyik versemet, amelynek már két sora készen volt. Mert rossz hatása lett volna rám, másokra. A verset, mint egy hangszert használom, nem azonosítom vele magam. A léleknek ezer rétege, sorsa, története van. A vers érzékenyít valamire. Maszkok mögé bújok, hiszen a maszk tulajdonképpen arra való, hogy az igazi arcodat mutasd meg.”

https://kotoszo.blog.hu/2016/03/17/rohrig_geza_mamorosan_boldog_ember_vagyokA továbbiak a KötőSzó blogon olvashatóak.