Kövesse nyomon az Aliansz-imahét nyíregyházi alkalmait! – FRISSÍTVE!

Kövesse nyomon az Aliansz-imahét nyíregyházi alkalmait! – FRISSÍTVE!

Share this content.

Forrás: YouTube / Aliansz Nyíregyháza
Nyíregyháza – Ahogyan arról honlapunkon hírt adtunk, 2021. január 3-án elkezdődött az Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetség által szervezett felekezetközi imahét. A nyitóalkalmat a Golgota Gyülekezetben tartották, Budapesten. Ezzel párhuzamosan Nyíregyházán is elkezdődtek az alkalmak, amelyeket az Aliansz Nyíregyháza YouTube-csatornáján mi is követhetünk napról napra.

Első nap – OLVASD!

„Szívembe rejtettem beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” (Zsolt 119,11)

Második nap – ÉLD!

Az irgalmas szamaritánus példázata (Lk 10,25–37)

„Mit gondoltok, a három közül melyik volt a kirabolt ember embertársa? A törvénytanító így válaszolt: »Az, aki segített rajta.« Erre Jézus azt mondta: »Menj, és cselekedj úgy, mint ő!«(Lk 10,36–37)

Harmadik nap – ADD TOVÁBB!

„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,3–6)

Negyedik nap – HÍVJ MEG MÁSOKAT!

„Ha majd a jövőben megkérdezi a fiad, hogy miféle intelmek, rendelkezések és döntések ezek, amelyeket megparancsolt nektek Istenetek, az Úr, akkor így felelj fiadnak: »Az Úr megparancsolta nekünk, hogy teljesítsük mindezeket a rendelkezéseket, és féljük az Urat, a mi Istenünket, akkor jó dolgunk lesz mindenkor, és éltet bennünket az Úr, ahogyan van ez ma is. És igazak leszünk Istenünk, az Úr előtt, ha megtartjuk és teljesítjük mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ő parancsolt nekünk.«(5Móz 6,20–21a.24–25)

Ötödik nap – GONDOLKOZZ!

„Ő pedig így válaszolt: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.«(Lk 10, 27)

Hatodik nap – TAPASZTALD MEG!

„Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghez viszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,10–11)

„Szívből törekszem rendelkezéseid teljesítésére, ennek örök jutalma van.” (Zsolt 119,112)

„Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult.” (Mt 7,24–27)

Hetedik nap – HALDD MEG!

A magvető példázata (Lk 8,1–15)

„Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel.” (Lk 8,15)

Nyolcadik nap – IMÁDD!

„Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült. Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Ézs 6,1–3)

„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3,16–17)

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!