Hogy ügyeink jó irányba menjenek – Közgyűlést tartott az Északi Evangélikus Egyházkerület

Hogy ügyeink jó irányba menjenek – Közgyűlést tartott az Északi Evangélikus Egyházkerület

Share this content.

Szöveg és fotó: Balicza Máté
Budapest – A Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség látta vendégül az Északi Egyházkerület közgyűlését őszi ülése alkalmával 2015. november 13-án pénteken. Nyitó áhítatában Szabó András esperes Jakab levelének negyedik fejezetéből olvasta fel a 6. és 10. verseket: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja… Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.”

A Nógrádi Evangélikus Egyházmegye lelkészi vezetője kifejtette, hogy Jakab levele lerántja a leplet kudarcainkról és képmutatásunkról. Bár nem vonja kétségbe, hogy ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, de láttatja, hogy Isten gyermekei magukban hordják az óembert is. Szabó András rámutatott, hogy Isten előtti alázatra, önmagunk megüresítésére van szükségünk ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk Őhozzá. Isten közelében pedig meg tudunk tisztulni, imádságunk a követelőzés eszköze helyett valódi közösséggé, dialógussá válik az Atyával, kimondott szavaink építőek lesznek és észrevehetjük, hogy ügyeink jó irányba mennek. Isten nagy kegyelme, hogy most még mi borulhatunk le az Ő lábai elé, és Ő nem megalázni akar, hanem fel akar magasztalni minket – zárta szavait az esperes.

Az áhítatot követően dr. Fábri György egyházkerületi felügyelő megnyitotta a közgyűlést, amely első napirendi pontként az egyházmegyei és egyházkerületi missziói lelkészek feladatkörének szempontrendszerét tárgyalta. Ebben három rövid felvezető előadás volt segítségére, amelyet dr. Cserhátiné Szabó Izabella püspök-helyettes, Szeverényi János országos missziói lelkész és dr. Gonda László református lelkész, egyetemi docens tartottak.
A három különböző irányú megközelítést testvéri hangvételű, élénk beszélgetés követte, amelyben több hasznos, konkrét javaslat is megfogalmazódott. Különösen örömteli volt, hogy az elmúlt időszakban több egyházi fórumon is komoly elvi vitákat kiváltó „misszió” témájáról feszültségek nélkül folyt a diskurzus. A közgyűlés most elsősorban ennek egy szeletével, a megválasztott missziói lelkészek munkakörével foglalkozott. Láthatóvá vált, hogy amikor a missziónak egyházkerületünk és gyülekezeteink hétköznapjaira való gyakorlati lebontásáról van szó, akkor az eltérő hangsúlyoknak nem szabad ellentétben állniuk egymással, hanem ki kell egészíteniük egymást. A jelenlegi helyzet ugyanis nagyon komoly feladatokat és felelősséget ró ránk. Reménység szerint a mostani beszélgetés is segítséget nyújt abban, hogy megfogalmazódjanak azok a világos célok és elvárások, amelyek mentén missziói lelkészeink a szolgálatukat szervezhetik. Ugyanilyen fontos, hogy mindehhez a megfelelő eszközök és erőforrások is rendelkezésre álljanak.

Ezután a közgyűlés a Horváth-Hegyi Olivér által elnökölt jelölő- és szavazatszámláló bizottság közreműködésével jelölteket állított néhány időközben megüresedett országos bizottsági helyre. Az új bizottsági tagok neve azonban még nem ismert, mivel a három egyházkerület jelöltjei közül majd az Országos Presbitérium fogja megválasztani őket.

A harmadik napirendi pontban Szabó András esperes és Koncz István egyházmegyei felügyelő a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye új egyházrajzi koncepcióját ismertette a közgyűléssel. A történelmi háttér és az elmúlt évtizedek tendenciáinak tükrében ismertették az egyházmegye jelenlegi helyzetét. A drámai demográfiai és szociológiai folyamatok eredményeképpen a jelenlegi 20 anyagyülekezet közül több olyan is van, amely már nem képes, vagy csak külső segítséggel képes önállóan tovább működni. Rámutattak, hogy az egyháznak ilyen körülmények között is tartania kell az őrlángot, de az érintett falvakban indokolt a leánygyülekezetté, vagy társgyülekezetté válás. Ezen folyamatok szempontjairól szólva hangsúlyozták, hogy a leány- és társgyülekezeti formákban is van lehetőség a gazdag életre, akár növekedésre. Az egyházmegye egyik fő feladatát abban jelölték meg, hogy segítsék a gyülekezetek egymásra találását. A jelenlegi helyzetben körülbelül 13 önálló anyagyülekezet működése reális. Jó hír, hogy pont ennyi lelkész szolgál az egyházmegyében. Tehát egy ilyen átalakulás nem járna lelkészi állások megszűnésével, hanem tiszta kereteket teremtene a mostani, ideiglenes helyettesítésekkel ellátott szolgálati helyeken.

A következő napirendi pontokban az egyházkerület elnöksége rövid tájékoztatást adott két folyamatban lévő ügyről, amelyeket már az előző közgyűlés is tárgyalt: az egyházkerület székhelyével kapcsolatos lehetőségekről, valamint egy Andorka Eszter emlékére létrehozandó díjról.

Majd dr. Fabiny Tamás püspök előterjesztette az egyházkerület 2016-os munkatervét, és tájékoztatást adott néhány egyéb aktuális témáról. A munkatervben fontos – csak a jövő évre vonatkozó, egyszeri – változás, hogy az Északi Evangélikus Egyházkerület nem szervez külön missziói napot, hanem híveit a 2016. július 7–10. között Budapesten megrendezett Föld Sója Találkozón, és különösen is annak szombati napján való részvételre buzdítja. A nemzetközi találkozó helyszíne a budapesti Tüskecsarnok lesz, házigazdája a Magyarországi Evangélikus Egyház. Az Északi Egyházkerület gyülekezeteiből erre a különleges „missziói napra” időben regisztráló testvérek belépődíját az egyházkerület átvállalja, az ezzel kapcsolatos tudnivalókat hamarosan hirdetni fogja.

A következő egyházkerületi közgyűlés időpontja: 2016. április 22., a vendéglátó a Fóti Evangélikus Egyházközség lesz. Az egyik fontos témát ki is jelölték, hiszen az estébe nyúló tanácskozás végén több hozzászólásban is felmerült annak igénye, hogy a hitoktatás témája tavasszal részletesen tárgyalásra kerüljön.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!