„A mai nap a kommunikációról és kommunióról szól” – fogalmazott Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, aki szerint a 2017-es jubileumi esztendő értelme, hogy megnézzük, mi az, ami elválaszt, hanem arról, hogy megkeressük és megéljük, mi köt össze bennünket. Magyarország Kormánya is azt a célt tűzte ki erre az évre, hogy a programokon keresztül felmutassa a reformáció kincseit és hatását. „A reformáció igazi örökösei azok a protestáns egyházak, akik kéz a kézben indultak el a 16. században. Bár külön utakat választottak a század végén, mégis összetartoznak” – hangsúlyozta a Reformációi Emlékbizottság munkájáért felelős miniszteri biztos. Noha más tradíciók, kegyességi irány és istentiszteleti rend jellemzi, de a közös alap tagadhatatlanul össze is köti őket – ezt a közösséget szeretné a két egyház megélni az október 13-i közös zsinaton is. Mint mondta, fontos ezt a közösséget kifelé is megmutatni, 2017 ilyen értelemben is az ökumenikus igyekezet éve.

Abaffy Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának nem lelkészi elnöke a reformáció évében megvalósult gyülekezeti és egyházi programok áldásos eredményeiről számolt be: mint mondta, nagy öröm, hogy egyházaink tagjai az ökumenéről ebben a formában is tanúskodhattak. Erre személyes példaként saját közösségének, a debreceni evangélikus gyülekezet programjait említette, ahol idén tartott előadást például a katolikus megyéspüspök, október 29-én pedig Fekete Károly tiszántúli református püspök hirdeti az igét az ünnepi, úrvacsorás istentiszteleten. „Remélem, hogy ezek az alkalmak megmaradnak, nem csak a jubileumi évben találkozunk és dicsőítjük együtt Istenünket – tette hozzá. – Ne feledjük, hogy lesz Reformáció 501 és 502 is, ezért adja Isten, hogy egyházaink, gyülekezeteink közvetlen kapcsolata megmaradjon és tovább épüljön.”

Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke hangsúlyozta, hogy ünneplésre, emlékezésre és tanulságok levonására gyűlnek össze a két egyház legfőbb döntéshozó testületei. „Történészként és egyházvezetőként is azt gondolom, a múltat úgy érdemes felidézni, ha a jelen számára is találunk benne mondanivalót, amit meg is szólaltatunk” – mutatott rá Huszár Pál. A református főgondnok Illyés Gyula gondolatai nyomán vallja, hogy a reformáció az anyanyelvű igehirdetés, a protestáns iskolarendszer, a nyomdák és a hitvitázó irdalom segítségével nemzetmegtartó erővé vált Magyarországon. Mint mondta, a református köznevelésnek hála a mai napig igaz, hogy a felekezeti iskolákból kikerülő fiatalok megállják a helyüket a közéletben is. A reformáció és a magyarság kapcsolatát Csanády Imre ismert versrészletével is megerősítette: „Mégis megtartódat benne becsüld, magyarság, ország lappangott itt, mikor nem vala ország.”

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkész elnöke beszámolt róla, hogy a közös zsinat elsődleges célja a megemlékezés, amikor „megerősítjük egymást abban a nagy üzenetben, amiért fontos számunkra az ötszáz év megünneplése”. Mint mondta, a nagy üzenet ugyanaz, ami fél évezrede is: az Istent kereső ember számára, aki szorongások és nehézségek közepette él, hirdetni Krisztust, mert egyedül Ő a megoldás.

Bogárdi Szabó István emlékeztetett a 266 ével ezelőtti nagygeresdi evangélikus-református zsinati ülésre: az úgynevezett „szükségzsinaton”, megalapozták azt az utat, melyet 1973-ban a Leuenbergi Konkordia elfogadásával folytattak. Ennek nyomán a református és evangélikus egyházak közösen gyakorolják a szószéki és úrvacsorai közösséget. „A két egyház egysége az igehirdetésben és a sákramentális szolgálatban már megvalósult” – hangsúlyozta a református egyházi vezető.

A dunamelléki püspök arra is felhívta a figyelmet, hogy Jézus Krisztus követése következményekkel jár a mai világban is, ezért „jó lenne, ha úgy tudnánk ma délután elbúcsúzni, hogy nem ötszáz év múlva találkozunk újra”. Bogárdi Szabó István szerint sok kérdés és sok ügy van, amit együtt kell megtárgyalnia a két egyháznak, mellyel egymás szolgálatát és küldetését is erősítik. Mindez azért fontos, hogy „érvényes szót tudjunk mondani a mai világban Istent kereső, sokféle szorongásban, zűrzavarosságban élő embernek – itt Magyarországon, Európában és az egész világon, ahol ez lehetséges”.