Talán a rendszerváltás előtti időknek tudható be, hogy állami nyomásra a templomfalon belül maradó igehirdetés szolgálata megőrizte azt a sajátos nyelvezetét és lelkületét, amely a mai szekuláris életformánkban többször távolságot eredményez az egyház és a világ között. Ritkán és óvatosan lépünk ki a biztonságot nyújtó Insula Lutheranából, és jelenünk meg ott, ahol a többségi élet zajlik. Egy immáron 2000 óta töretlenül működő ökumenikus kezdeményezés arra világít rá, hogy az önmagunkba zárkózás helyett a nyitott egyház alkalmas a párbeszédre. A katolikus, a református, az evangélikus és a görögkatolikus felekezet által működtetett KözösPont misszió lényege éppen az, hogy nemcsak kinyitja a kaput a kereszténység és a világ között, hanem ki is lép rajta, hogy megszólítsa az érdeklődőket, és „asztalhoz invitálja őket”. Lehetőséget teremt, hogy aki kérdezni szeretne, az kérdezhessen, aki önmagát szeretné megismerni, annak lehetősége legyen erre, aki egyházi közösségre vágyik, annak legyen segítsége ennek megtalálásában. A felekezetek fiataljai mindezt nem a templom falain belül, a gyülekezeti teremben, nem is az utcán, hanem fesztiválokon teszik. Évről évre jelen vannak a Fishing on Orfű, a Volt fesztivál, az EFOTT, a Szegedi Ifjúsági Napok és a Strand fesztivál látogatóinak rengetegében, hogy a keresztény értékrendről frissen, érthetően, ugyanakkor az evangéliumhoz hűen úgy tegyenek tanúságot, hogy az az érdeklődő nyelvén, az ő környezetében fogalmazódjon meg. És a hatás nem marad el: az őszinte, hiteles és nyitott szavak rávilágítanak arra, hogy a mai fiatalok vágynak a beszélgetésre, az egyházzal való találkozásra.

„A KözösPont közösségben az a legfontosabb, hogy valóban egyek lehetünk. A közös szolgálat, a közös cél, az, hogy Isten nevében Isten szeretetét hirdetjük, messze felülírja a felekezeti különbözőségeket” – fogalmazott a fiatalok között végzett ökumenikus szolgálatról Horváth-Csitári Boglárka Flóra. Az evangélikus lelkész kiemelte, hogy a KözösPont tagjai nemcsak tiszteletben tartják egymás szokásait, hanem a misszióban való részvétel lehetőség is a felekezetek számára, hiszen a szolgálatot megelőző felkészítő alkalmakon, különböző előadásokon ismerik meg a többi közösséget.

László Lajos Gergely is az építő közösségről számolt be: „Egy teljes mértékben vállalható ökumenizmust élhettem meg – mondta. – Mit értek ezen? Senki nem foglalkozott azzal, hogy melyik felekezet milyen, vagy hogyan viszonyul a másikhoz. Nem volt kérdés, hogy miért vagyunk ott: megmutatni, hogy keresztyénnek lenni nem ciki, sőt! Persze nem mentünk szembe a felekezeti tanításokkal, ezek egyszerűen a »spájzban« maradtak.” Ezt erősítette meg Gombkötő Beáta vallomása is, aki hangsúlyozta, hogy a KözösPont miszszióban „mintaszerű az ökumené megélése”. A budapesti egyetemi lelkész kiemelte: „Nagyon egészséges volt a csapatunk, és viszonylag konfliktusmentes. Ez annyira vonzó, hogy ennek nem lehet ellenállni. Hiszem, hogy ez nemcsak rajtunk múlott, hanem a Szentlélek is működött közöttünk. Szinte megmagyarázhatatlan ez, ha valaki a módszerre kérdez rá. Mitől működik? Jó kérdés! Csoda! Kegyelem! De tényleg arról lehet felismerni minket, hogy szeretjük egymást.”

A nyitottsághoz, a párbeszédhez mindig két fél szükséges. Ezért is kérdeztük, hogy a fesztiválozók mennyire nyitottak az egyházzal való találkozásra. „Régebben kritikusabbak voltak az egyházzal szemben a betérők. Sokszor hozták fel felekezeteink gyengeségeit, botlásait. A másik örök kérdés: »Miért engedte Isten?« Persze ezek a kérdések most is felvetődnek, de azt hiszem, hogy az emberek nyitottabbak lettek az egyházra. Sokan vannak, akik bejönnek, és órák hosszat beszélgetnek velünk. Vannak, akik többször visszatérnek, akik fesztiválról fesztiválra megkeresnek bennünket. Ez nagyon erős viszszajelzés és biztatás, hogy folytatni kell a missziót” – mondta Horváth-Csitári Boglárka Flóra. Arra a kérdésre, hogy menynyire lehet közös nyelvet beszélni a fesztivál résztvevőivel, a Pestszentimrén szolgáló evangélikus lelkész így vélekedett: „A KözösPont nagy erőssége, hogy fiatalok a szolgálattevők. A felvételi korhatár 18–30 év. Mi nem beszélünk más nyelvet, mint a betérők, talán ezért tudjuk őket elérni. Természetesen nem engedünk hitünk alapjaiból, meggyőződésünkből, bátran vesszük elő a Bibliát, dicsőítünk, áhí- tatot tartunk. Nem helyezzük magunkat a betérők fölé, mindenki számára nyitottak és befogadók vagyunk.”

Gombkötő Beáta hozzátette: „Több dolog is bizonyítja nyitottságukat. Naponta száz feletti a KözösPont-sátort felkeresők száma. A sátorra általában három helyen rakunk ki óriási molinókat, amelyek hirdetik, hogy ez a katolikus, a református és az evangélikus egyház sátra. Ez olyanokat sem riaszt vissza, akik eddig kívülről szemlélték az egyházakat, és olyanokat sem, akiknek már volt egy-két rossz tapasztalatuk, vallásos sérülésük.” A budapesti egyetemi gyülekezet lelkésze a KözösPont-sátorral kapcsolatban arra is kitért, hogy a sátor a fesztiválok úgynevezett „civil falu” részén található, a többi civilszervezet – egyetemi, kulturális, szociális és politikai irányultságú – sátra mellett. „A többi sátorban körülbelül tíz percet töltenek el a betérők, nálunk egy vagy három óra is teljesen normálisnak mondható. Úgy vettem észre, az érdeklődőket vonzza, hogy végre olyan vallásos fiatalokkal találkozhatnak, akik nem ítélkeznek, akik szeretik egymást, és ez látszik is rajtuk. Nem képmutatók, nem mondják meg, hogyan és miben kell hinni, mit kell tenni, hanem éppen azt a jézusi arcot mutatják meg, amikor Jézus a lakodalomban bort csinál. És ebben meglátják és felismerik Isten dicsőségét. Ők is. Onnantól kezdve nem tudnak nekünk ellenállni.”

És hogy mit jelentett a közös misszió az evangélikus lelkészeknek? Milyen élményekkel tértek haza? László Lajos Gergely szavai: „Ami nagyon megfogott, az a csapatszellem. Valamint az, hogy mennyire ki vannak éhezve az emberek erre az egyszerű kérdésre: hogy vagy? Ez az, ami a mindennapokban valahogy elmarad, senki nem kíváncsi a másikra, s nálunk a sátorban pont azt élhették át a betérők, hogy igen, mi szeretnénk tudni, hogy vagy.”

„Ez egy folyamatos élmény volt, amely megerősített abban, hogy hétévi világi állás után – mindent feladva, amit addig csináltam – érdemes volt vállalni a lelkészi szolgálatot, egy éve pedig az ordinációt – fogalmazott Gömbkötő Beáta. – A KözösPont ebben maximálisan és a lehető legmeggyőzőbben erősített meg. – Az egyetemi lelkész hozzátette: – Sosem voltam túlzottan szociális gyerek és fiatal, de lehet, hogy azért nem, mert én ilyen közösséget még nem láttam. Ez az, amit naponta meg kellene, hogy éljünk! A legnagyobb élményeim közé tartozik, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokon megkereszteltem egy Soma nevű fiút, akit annak idején nevének nem keresztényi jellege miatt utasított vissza valaki a keresztségtől. Most jóvátéve ezt, talán lemosta róla a rossz élményt a keresztvíz, és elkezdődött benne valami új, ha egyelőre nem is másképp, csak úgy, hogy új szemmel néz a keresztényekre. A keresztelője után ő is mindennap visszatért a sátrunkba. Remélem, jövőre is jön.”

„Számomra a KözösPont közössége az egyik legfontosabb az életemben, életre szóló barátságok szövődtek az elmúlt tíz évben. Fantasztikus megélni az Istenhez tartozást egy ilyen sokszínű közösségben” – mondta Horváth-Csitári Boglárka Flóra.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 37. számában jelent meg, 2016. szeptember 18-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.