Az egykori Küttel-ház a pesti Belvárosban, az épületet 1898-ban, az Eskü téri híd (ma Erzsébet híd) építésekor lebontották. (A belvárosi templom megmenekült.) A tulajdonosa Küttel János (1774-1826) volt, aki a pesti egyetemen sebészdoktori és gyógyszerészi oklevelet szerzett. A ház a feltételezések szerint a középkori városkép és főtér egyik jellegzetességének számított. Küttel János 1818-ban vette meg, az örökösök birtokában volt lebontásáig. A lakrész mellett 1840-ben átmenetileg a pesti magyar iskola működött, később pedig a Hal tér kereskedői, kofái foglalták el az igencsak lepusztult épületet. A látványt 1884-ben Schickedanz Albert örökítette meg festményén, Klösz György fényképe alapján.

A világhírű magyar gyógyszerészet, mondhatni, egyidős az állammal. Az ősök tiszteletben tartották a vizet, a kutakat, s ha betegség sújtotta őket, gyógyító forrásokat kerestek. A gyógyhatásúnak vélt vizek mellé később kolostorok települtek. Az első – persze nem mai értelemben vett – patika az 1015-ben alapított pécsváradi bencés apátsághoz fűződik. A szerzetesek gyógynövénykultúrája egészen a 20. századig meghatározó volt; a gyógyhatású készítmények többsége növényi alapanyagokra épült.

A gyógyítással foglalkozó szerzetesek ispotályokat (a mai kórházak elődjét) és házi patikákat működtettek. Szent István korában Pécsváradon, Pannonhalmán és Bakonybélen voltak ispotályok. A gyógyszerészet összefonódott az orvoslással, a készítményeket az orvosok maguk állították elő. A gyógyszerészi hivatás elkülönülése a 12–13. században kezdődött. Ekkor jöttek létre az első gyógyszertárak. Az első nyilvános gyógyszertár Budán létesült 1303-ban. Később sorra alakultak patikák Pozsonyban, Kassán és Körmöcbányán. (Patika szavunk egyébként jövevényszó, a latin apotheca átvétele.) Az orvosi és a gyógyszerész-tevékenység különválasztását 1770-ben Mária Terézia utasítására rendeletben szabályozták.

Legendás gyógyszerészek voltak a Küttelek (írták őket Kittelnek, Kitlnek és Kütlnek is), akik Németországból származnak – olvasható Szigetváry Ferencnek, a kőszegi patikamúzeumok egykori igazgatójának tanulmányában. A Szászországból való Matthäus Müller evangélikus lelkész és tanító volt, aki a reformáció elterjesztése miatt került Kőszegre, s itt tevékenykedett 1642-től 1659-ig. Fia, Wolfgang Pforzheimben ismerkedett meg feleségével, Maria Elisabeth Langgal. Ők is Magyarországra jöttek, mert a locsmándi szinódus (ma Lutzmannsburg mezőváros Ausztriában) 1652-ben Pomogyra (Pamhagenbe) és Vallára (Wallernbe) rendelte a fiút lelkésznek. De Wolfgang M. Müller rövidesen, 1655-ben meghalt, s az özvegy gyerekeivel apósához költözött Kőszegre. Itt ismerkedett meg leendő férjével, Michael Pammerrel. Házasságukból született 1657-ben Anna Borbála, aki a szülőkkel együtt az egyre erősödő ellenreformáció nyomása elől Kőszegről Pforzheimbe menekült. Pammer Anna Borbála 1681-ben itt kötött házasságot Johann Gallus Küttellel – és ekkor találkoztunk először a Küttel családnévvel.

Sorsfordító esemény, hogy 1688-ban kitört a pfalzi örökösödési háború. A „legkeresztényibb király”, XIV. Lajos seregei elárasztották Pfalzot és a környező településeket. A háború során a franciák felégették Pforzheimet is. „A Küttel családnak úgyszólván semmije sem maradt a két tűzvész következtében, megélhetésük sem biztos a felperzselt vidéken – írja Szigetváry Ferenc. – Ekkor határozzák el, hogy a feleség korábbi pátriájába költöznek ideiglenesen vissza – Kőszegre. Nem kellett ugyanis annyira tartaniuk az ellenreformációtól, mert Lipót király már 1681-ben, a soproni országgyűlésen kiadta az evangélikus vallást megtűrő rendeletét abbeli félelmében, hogy a Bécs ellen készülő török mellé állnak esetleg – sérelmeik miatt – a protestáns főurak.”

Kőszegre érve született 1690 karácsonyán negyedik fiuk, Küttel Sámuel (a másik háromról nem tudunk). S vele kezdődik majd a család háromszáz éves tulajdonlása a gyógyszerészszakmában.

Küttel János Gál 1693-ban meghalt Kőszegen, özvegye pedig nőül ment Herpius Dániel kőszegi patikáriushoz. A patikusság ekkor kerül a család érdekszférájába. De a mostohaapa, Herpius Dániel is fiatalon, 1707-ben távozik a földi világból, Küttel Sámuel pedig Sopronba szegődik Jenisch Gottlieb Fehér Angyal patikájába gyakornoknak. Három év múltán patikáriussegéd, majd külföldre megy. Nürnberg, Regensburg és Stuttgart után három vándorlevéllel és bizonyítvánnyal a tarsolyában tér haza, és a kor szokása szerint teljes jogú patikárius, azaz jogosult egy patika vezetésére.

A Fekete Szerecseny patikát a házzal együtt 1716. július 25-i szerződéssel adja át Jenisch Gottlieb Küttel Samuelnek, évente fizetendő száz forint részlettel. Ebben a házban lakik a dinasztia háromszáz éven keresztül, az 1950-es államosításig!

Küttel Sámuel patikája az egyetlen volt a megyében, tehát rangot vívhatott ki magának, és anyagilag is jövedelmezett. Később azonban, 1743-ban a jezsuiták is patikát nyitottak Kőszegen. A kutatók valószínűnek tartják, hogy ezután megoszlott a két patika közönsége: a város és a környék protestánsai a Fekete Szerecsenybe, a katolikusok a jezsuitákhoz jártak. De a patikák kö- zött megmaradt a harmonikus viszony.

„A korban együtt jár a vagyonnal a társadalmi megbecsülés mértéke, a pozitív emberi tulajdonságok elismerése. Mindezek hatására jelölték Küttel Sámuelt kamarásnak, majd perceptornak (adószedőnek). Tagja az evangélikus konventnek is. De nem hiányzott a legfelsőbb elismerés sem. Mária Terézia 1759-ben nemesi levelet ad Küttel Sámuelnek, »a háborús viszonyok és járványok során mutatott példás kötelességteljesítés« elismeréseként.”

Küttel Sámuel halála után második házasságából született fia, János Ádám (1738– 1812) veszi át a patikát, hazai és külföldi gyakorlatát, illetve tanulmányait követően. (A testvérek közül még egy lett patikus, István I. [1744–1827]), de ő a vándorlásaiból nem jött haza.)

János Ádám elhunyta után az örökös Küttel István II. (1782–1826), a családi krónika első írója. 1826. január 8-án halt meg. A krónika szerint: „Azon a vasárnapon még délben ebédelt, mérgelődött a kocsisa miatt, és egy órakor már halott volt. Hosszasan reumatikus bántalmakban szenvedett.” Gyerekei közül a patika várományosa, István III. (1820–1864) ekkor még csak hat- éves, ezért az apotékát bérbe kellett adni. István III. az oklevelét már a pesti egyetemen szerezte meg 1844-ben. Küttel István IV. (1851–1896) az apja halálakor is gyerek, tizenhárom éves, s emiatt a patikát ismét bérlők üzemeltetik tovább. A naplóban erről így ír: „1864. Meghalt apám, Küttel III. István 45 évesen, miután három évig hátgerincbántalmakban szenvedett.” Gimnázium, gyakornokság, hazai és külföldi tapasztalatszerzés következik. 1872–74-ben elvégzi Pesten az egyetemet. 1875. május elsején veszi át Kőszegen a családi patikát a házzal és a kerttel együtt. Küttel István IV. – ahogy a családi krónikában áll – intenzíven gazdálkodott. A patikában házi készítményeket állított elő, amelyekből többet országosan is terjesztett. Szódavízgyártással is foglalkozott. Ugyanő 1889. május 20-án azt írja: „…agyonlőtte magát Ferdinánd nagybátyám. Szegény 68 éves volt. Egy vagyont, 68 000 Ft-ot hagyott hátra, amiből […] 50 00 Ft-ot jó papírokba tudtam fektetni. Istenem, adj erőt, hogy szerencsémet elviselhessem!”

Küttel Károly Dezső (1886–1958), a harmadik fiú lett gyógyszerész. A családi patikát 1911-ben vette át. Az ő idejében, 1912-ben nyerte el az officina mai alakját, ezt a bútorzata és az 1988. évi felújításkor talált felirat bizonyítja. Valószínű, hogy ekkor cserélték ki a korábbi kelheimi (bajorországi) kőlapokat a járófelületen szecessziós mintájú mettlachira. Ez idő tájt kapta a patika az új állványedényeket is.

Ifjabb Küttel Dezső (1917–1991) is gyógyszerészként végzett, 1943-tól 1950- ig az anyai nagyapjától örökölt körmendi Megváltó gyógyszertár tulajdonosa volt, az államosítás után a másik körmendi gyógyszertár vezetője lett, majd szakfelügyelő és később vállalati főgyógyszerész, a gyógyszerészi tudományok kandidátusa (1966).

Idáig a család és a Fekete Szerecseny patika rövid története.

A Küttel család egyik leszármazottja, ifjabb Küttel Dezső fia, az állatorvos Küttel István ma Kőszegen él. Tőle kérdeztük, hogy mit jelent számára a múzeummá átalakított patika.

– Számomra elsősorban egy gyógyszerész-dinasztia szakmai szolgálatát hirdeti hét generáción keresztül – kaptuk a választ. – Tudtommal ez Magyarországon a legrégebbi családi gyógyszertár, amely ez idő alatt egy család tulajdonában állt. A Küttel gyógyszerész-dinasztia alapítója, Küttel Sámuel hivatástudatával, szorgalmával nagy megbecsülésre tett szert Kő- szegen. Ez a szellem továbbadódott apáról fiúra: mindegyik gyógyszerész ősöm, előzetes európai vándorévei alatt megszerezve a szakma legújabb ismereteit, szülő- városában kamatoztatta tudását, Kőszeg polgárainak gyógyításában. Mit jelent még nekem a múzeum? Jelenti számomra a család erős evangélikus hitét is, ugyanis amikor elődeim a 17. században hazát keresve kétszer is megjárták a Németország és Magyarország közötti körülbelül ezer kilométeres utat, akkor elsődleges szempont volt, hogy szabadon gyakorolhassák evangélikus hitüket.

Pammer Anna Borbála kényszerű helyzete eldöntötte, hogy a család az ellenreformáció ellenére is Magyarországot választotta hazájának. Bár ebben az időben csak Nemescsóban gyakorolhatta hitét Küttel Sámuel, de így is tagja volt az evangélikus konventnek. Fia, a második gyógyszertár-tulajdonos, Küttel János Ádám – az ő egyik fia, Küttel János doktor nyugszik a budapesti Kálvin téri kriptában – tagja volt annak a küldöttségnek, amelyik Bécsbe utazott valamikor 1782 és 1783 között a kőszegi evangélikus templom építési engedélyének megsürgetése ügyében. Dédapám, Küttel István IV. Schneller Vilmos kőszegi evangélikus lelkész lányát, Schneller Melániát, a híres Schneller István teológus, egyetemi tanár nővérét vette feleségül. Nagymamámnak, Küttel Dezsőnének a helyét a mai napig névvel ellátott fémlapocska jelzi az evangélikus templomban.

– Jelenti nekem a múzeum családunk közéleti szerepvállalását is Kőszegen és az országban, továbbá történelmi szerepét – folytatta Küttel István állatorvos. – Küttel Sámuel lányát, Susannát Mecséry István, a Batthyány-uradalom ügyvédje vette el feleségül, gyermekük volt Mecséry Dániel altábornagy, a huszárok példaképe, „a legkeményebb fejű magyar”. Küttel Sámuel unokáját, Küttel Saroltát – Küttel György Sámuel soproni fizikus szép és művelt lányát – Hajnóczy József jegyezte el 1794 májusában. Szeptember 1-jére tervezték az esküvőt, de 1794 augusztusában a Martinovics-féle összeesküvésben való részvételéért letartóztatták, majd 1795-ben kivégezték. Sarolta három évvel később Gamauf Teofilhoz, a kőszegi származású evangélikus lelkészhez ment feleségül, aki később Sopron neves történetírója és lelkésze lett. De jelenti számomra a múzeum a család és főleg az asszonyok fontos szerepét is, akik férjeik mögött állva biztosították a családi hátteret, tisztességre, hitre nevelték gyermekeiket, s ha kellett, ápolták is őket, sajnos sokszor temettek, és őket is temették. De mindig volt egy új asszony, aki hű társa volt férjének. Szerintem Pammer Anna Borbála anyai ösztönének a család megmaradásában kulcsszerepe volt, főleg neki köszönheti családunk ezt a hazát és ezt a házat.

Küttel István állatorvos elmondta, hogy ősei 1716-tól minden iratot precízen elraktak. Még a Herpius gyógyszerész elő- dök házvásárlási szerződését is 1665-ből. Nagyapja az oroszok elől az iratokat, a becses tárgyakat a ház egyik hátsó helyiségének padozata alatt rejtette el – sikerrel. A kommunistáknak, hála Istennek, nem kellettek a dokumentumok, az értékes család- és patikatörténeti eszközök. Ezek a család birtokában maradtak, illetve több tárgy ma is múzeumi letétben van. Ugyanígy a napló, amelyet 1810-től kezdett el vezetni Küttel István II., az utó- dok pedig folytatták a „Családi krónikát”. A napló nagy segítséget jelent az események tisztázásában és megítélésében.

A rendszerváltás után ifjabb Küttel Dezső szerette volna visszakapni a család ősi patikáját a házzal együtt, több helyről ígéretet is kapott rá, de vágya nem teljesült. A csalódást nehezen tudta feldolgozni… A részleges kárpótlás során kapott jegyek névértéke nem „fedezte” az eredeti officina 17. és 19. századi bútorainak értékét sem. A Fekete Szerecseny patikamúzeum 1988-ban nyílt meg, és ezt követően újult meg a kiállítás 2011-ben, dr. Szigetváry Ferenc hosszú és kemény munkájának eredményeképpen. Két évvel később azonban – személyzet híján – bezárt, és ma sem látogatható. Pontosabban, aki mégis kíváncsi rá, azt a Jurisics téren – körülbelül kétszáz méterre – lévő Arany Egyszarvú patikamúzeumból átkísérik a Szerecseny patikába, és ott is körülnézhet. És szomorkodhat.

Csak reménykednek abban, hogy a helyzet megváltozik. Például azzal, hogy egy pályázat eredményeképpen négymillió forinthoz juthatnak, amelyhez a vá- ros kétmillióval társulhat, s akkor a Fekete Szerecseny patika hátsó traktusában a Küttel dinasztia történetéről szóló ki- állítást rendezhetnének be. A pályázatot – igaz, két ütemben – a közelmúltban írta alá a város polgármestere. 2018-ra nyílhat meg az új tárlat, és nyithatja ki kapuját a múzeum a törvényi előírásoknak megfelelő módon.

Erre mondta egy látogató, hogy ha ez a patikamúzeum osztrák földön lenne, messze földön hirdetnék, hogy miért érdemes betérni a falai közé. De ez az ítélet érvényes a nagycenki Széchenyi-kastélyra is…

A példakép. Mecséry Dániel 1805. október 20-án a Nürnberg melletti Eschenau falu határában, maroknyi csapata élén, ősi, konok virtusból összecsapott a visszavonuló császáriakat üldöző, óriási túlerőben lévő francia dragonyosokkal. Az ádáz utóvédharcban Mecséryt és lovasait legázolták a franciák, ő pedig tizennégy sebből vérezve, félholtan bukott le a lováról. Kilenc ütleg érte a fejét: ebből kettő az agyvelejéig hatolt, és valósággal széthasította a koponyáját; a fejsebek egyike tizennégy, a másik huszonkét centiméter hosszúságú volt; több vágás hátulról érte a koponyáját, ezek szintén maradandó sérüléseket okoztak. Az egyik csapás a füléből metszett le egy darabot. Súlyosan megsérült a jobb karja és a válla is. (Mindezt végrendelete alapján állapították meg a bécsi anatómusok.) Két ezredorvos magára hagyta Mecséryt, mert biztosra vették, hogy meghal. „A legkeményebb fejű magyar” azonban csodával határos módon felépült – hála két polgári orvosnak, valamint egy nemes lelkű leánynak –, és újra jelentkezett az udvarnál. 1823-ban hunyt el. Sírja az enyészeté lett, de a bécsi anatómiai intézetre hagyott koponyája nemrégiben az ingolstadti múzeumban látható volt.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 33. számában jelent meg, 2016. augusztus 21-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.