Mint a pódiumbeszélgetésben is kiderült, az elmúlt bő másfél esztendőben tovább „rajzolódott” a film, és sok minden történt a József Attila-díjas költő, író, műfordító, tanár életében is. (Sajnos időközben pótolhatatlan veszteség érte a régóta nagybeteg édesapját féltőn ápoló költőt: a szintén József Attila-díjas Oláh János e kézirat elkészültének hetében tért haza Teremtőjéhez. – K. D.)

– Hogyan kerül egyre közelebb és közelebb Luther Márton életéhez Lackfi János?

– Annak idején, a munka kezdetén úgy álltam hozzá: ez a hivatásom, az írásból és az írásnak élek, ez egy jó kis izgalmas feladat lesz. Luther nagyon komplex személyiség, és tanulmányozása során nagyon sok olyan kérdésre, amely engem is foglalkoztat a hittel kapcsolatban, választ lehet adni. Kiruccanás ez egy másik korba, és a nyelvi kihívások adta feladatot is szeretem. Olyannyira, hogy el is kalandoztam egészen archaikus dolgok felé… Ezeket aztán Fabiny Tamás és Richly Zsolt le is csiszolta, mondván: szóljunk a ma emberéhez. Az is igaz, hogy mindez egyre jobban beszüremkedett az életembe – vagy az életem ebbe a feladatba… A sok gyermeket nevelő Luther életének kísérése közben nekem is született egy hatodik gyermekem, a nagyfiam megházasodott, náluk megszületett az első unokám, majd férjhez adtam a legnagyobb lányomat, és ott is született egy unokám. Most, hogy a tizedik részen dolgozom, és lassan elérek Luther Márton halálos ágyáig, hát, most… édesapám haláltusáját asszisztáltam végig. Édesapámat, aki ugyanolyan dinamikus, erős, harcos, szenvedélyes ember, mint a reformátor, hihetetlenül legyengítette egy nagyon komoly betegség. Én az ő betegágyánál üldögéltem, míg feleségem az apósom betegágyánál… A lét teljessége a maga drasztikusságával valahogy „beleette magát” ebbe a sorozatba is, ami a mindennapjaim részévé vált.

– A pódiumbeszélgetés közben – nem kis derültséget keltve az evangélikus szigeten – említette, hogy ön „pápista a krédóban”. Hogyan formálta át a hitét – szintén önt idézve: hogyan bontotta le a „felekezeti paravánjait” – ez a mindennapos közelség Luther Mártonhoz és a reformáció forrongó, színes, izgalmas világához?

– A forgatókönyvírást nem tudom folyamatosan csinálni, hiszen ezer más feladat is vár rám, mindig időutazással „nyergelek át” erre a történetre. De azért sosem esem ki a saját szerepemből. Bár én adom a szavakat, minden egyes szó az enyém, ami ebben a szövegkönyvben elhangzik, ám tulajdonképpen szinte egyik sem… Mert valahonnan mindegyik jön. Egy régi pamfletből, egy történeti munkából, magának Luthernek a személyes szavaiból vagy akár középkori, még az ő korában is élő imádsá- gokból. Szóval ez nagyon izgalmas és érdekes kaland a hagyománnyal. És hát tényleg azt kell, hogy mondjam: olyan törté- netekkel szembesülök, amelyek ma is aktuálisak! Könnyű ma szörnyülködni azon, hogy „ó, hát ez a reneszánsz pápai udvar, ez de korrupt volt, nahát, ezek milyen kéjsóvárak voltak egyházi személy létükre…” Ha egy picit továbbmegyünk, akkor már a saját mindennapjainknál vagyunk: egy pap, egy püspök milyen kocsival járjon? Milyen házban lakjon? Na és az egyszerű hívő – ő már lakhat kacsalábon forgóban? És akkor ott alszik a koldus a lábunk előtt… Akkor ez most hogy van? Mitől vagyunk mi keresztények – anyagi szempontból, érzéki szempontból, és így tovább…? Hiszünk mi valójában, vagy van egy jó kis beidegződésünk, jó kis vasárnapi kereszténységünk? Hol tartunk mi a megváltottságunkban és a megváltatlanságunkban? Ez bizony nagyon húsba vágó történet, olyan, ami átnyúlik a felekezeteken. Abban, hogy az én „felekezeti paravánjaimat” lebontsa, mindenképpen volt szerepe Luther Márton történetének. Én különösebben nem voltam sosem „protestánsfaló”, ráadásul magam választottam a katolikus hitemet tizennyolc évesen, előíté- letet tehát nem örököltem. De tudatlanságot igen: ami a falon túl volt, az annyira nem érdekelt. Ennek a filmnek a munkálatai közben láttam, illetve amikor 2012-ben feleségemmel, Bárdos Júliával a házasság hetének az arcai voltunk, és számtalan különböző gyülekezetben megfordultunk, akkor láttuk, hogy „ugyanarról beszélünk” felekezeteken innen és túl. És a hitben ugyanannyi mindent nem értünk mi, katolikusok, evangélikusok vagy reformátusok. Okoskodunk, vitázunk az Isten dolgairól a rövidke eszünkkel. Úgy vagyunk, mint az egyszeri szerzetes, aki hadonászva sétál a kolostor belső udvarában, nem stimmel neki valami. Egy idősebb társa leszól: „Mi van, fiam?” „Hát – feleli amaz –, van itt egy teológiai probléma, amit sehogy sem értek.” „Gyere fel, fiam, megmagyarázom.” „Ó, hát megmagyarázni én is tudom – de nem értem!”

– A Luther-rajzfilm tíz epizódjához tíz kicsi drámát kellett írnia. Minket ezek majd fel fognak rázni, és a saját életünkre, hitünkre fognak rákérdezni? Az alkotói szándék szerint majd tükörré válnak?

– Nagyon remélem. A lehetőség nyitott! Az epizódok szórakoztatni is fognak, dinamika is lesz bennük, de olyan kis lépő- köveket, olyan vonzó csalikat is elhelyeztünk ebben a történetben, hogy egyfajta intellektuális szórakozásként is működhessen. És persze nem tilos rajta utólag összehajolva gondolkozni, elmélkedni. Ha belemegyünk a történet bugyraiba, akkor tényleg lényegi kérdésekre és válaszokra találunk. Mélyebb csatornák is megnyílhatnak bennünk, ha hagyjuk, hogy az alkotók által elrejtett „időzített patronok” kidurranjanak.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 31. számában jelent meg, 2016. augusztus 7-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.