Bálint Péter – nyugdíjas, gyülekezeti felügyelő, Miskolc, Diósgyőr-Vasgyári gyülekezet
Nem az a kérdés, hogy hiszünk-e Istenben, hanem az, hogy milyen mélységben próbáljuk megtapasztalni Isten szerető jelenlétét. Jézus példát mutatott életén és számos példázaton keresztül arra, hogy bár neki van hatalma, de nem él vissza vele; hogy ő maga a szeretet. Ezt én nem csak hiszem, hanem e szerint is igyekszem élni.
Keresztelési fogadalmukat szüleim és kereszt-szüleim komolyan vették, így az evangélikus hitben neveltek. Ez a szocializmus alatt nem volt megszokott, de nálunk ez volt a természetes. Nekem már gyermekként fontos volt a gyülekezet közösségéhez tartozni, azóta ez az érzés csak erősödött bennem.
Életem során arra jöttem rá, hogy a hit mélyülése a korral és a szellemi és lelki fejlődéssel áll kapcsolatban. Úgy érzem, hogy a lelkészeim gondolatai, a Biblia tanulmányozása, az elmélyedés és imádság mind tovább mélyítették a vallásos létemet, így mára másként fogalmazok meg kérdéseket, mint ötven évvel ezelőtt.