Korosy József – nyugdíjas munkavédelmi munkatárs, Szekszárd
Én már gyermekkoromtól a szekszárdi evangélikus gyülekezethez kötődöm. Az alapító lelkész, Németh Gyula hitoktatóm volt, ő is konfirmált. Iskoláimat máshol végeztem, de 1961-től, házasságkötésemtől ismét Szekszárdon élek, és az itteni gyülekezetbe járok. Voltam presbiter is, ahol tudok, most is igyekszem segíteni.
Istenben hinni a valódi megtartó erő, enélkül nem tudnám az életemet elképzelni. Voltam hadifogságban is, sok nehézség történt az életemben, de mindvégig meghatározott az, hogy Istenben hiszek.
Katonatiszt is akartam lenni, majd teológiát tanultam, végül szövetkezeti munkatársként dolgoztam. A kilencvenegyedik évemet betöltöttem, Isten áldásának tartom, hogy láthatom gyermekeimet, unokáimat.