Lambert-Sárfi Beáta – gyógypedagógus, Budapest (Pestszentimre)
Négy gyermek édesanyja vagyok. Régebben nem volt szoros kapcsolatom az egyházzal. Amikor férjemmel iskolát kerestünk a gyermekeinknek, akkor találtunk rá a Sztehlo Gáborról elnevezett evangélikus iskolára. „Belső ösztön” hajtott minket, hogy ide vegyék fel a gyermekeinket. Ott megismerkedtem Győri Gábor Dávid és Horváth-Csitári Boglárka Flóra lelkészekkel, akiknek hatására mára a pesztszentimrei gyülekezet aktív tagja vagyok, sőt gyermekek közötti szolgálatot is végzek.
Lelkiekben megerősít, hogy a gyülekezethez tartozom. Gyermekeim is nagyon fogékonyak minden bibliai történettel kapcsolatos dologra, ők is nagyon jól érzik magukat a gyülekezet közösségében.
Édesapám azt mondta, hogy gyermekei majd felnőttként maguk döntsék el, milyen felekezethez szeretnének tartozni, ezért én nem voltam megkeresztelve. Felnőve egyre jobban éreztem, hogy szükségem van a lelki kötődésre, Isten szeretetének megtapasztalására. Először megkereszteltük a gyermekeinket, majd úgy döntöttem, hogy magam is szeretnék a keresztség szentségében részesülni és konfirmálni. Ez számomra a legerősebb szövetséget jelenti.