Propp Kristóf – diák, Szekszárd
Évek óta járok hittanra, de csak a konfirmáció előtt keresztelkedtem meg. Azért döntöttem úgy, hogy megkeresztelkedem, mert fontosnak éreztem, hogy Isten gyermeke legyek. A hittanórákon ismertem meg Istent, elkezdtem hinni Jézusban. Úgy érzem, hogy az Istenben való hit pluszt ad az életemnek. Lelki megnyugvást ad, hogy elmondhatom és felvállalhatom a hitemet.
A gyülekezeti ifjúsági csoport és a hittanórák is nagyon jó hangulatúak, jó közösség vagyunk. Viccelődni, játszani is szoktunk, sokszor játékosan tanuljuk meg a bibliai történeteket.
Jézus feltámadásának a története fontos számomra. Igaz, hogy nehéz elképzelni, de ez bizonyítja, hogy Isten létezik. Tudom, hogy Isten figyel ránk és Jézus saját életét adta, hogy mi nyugodtan élhessünk a világban.