– Miért várt öt napot azzal, hogy reagáljon az önt ért vádakra és miért éppen az evangélikus sajtóban áll a nyilvánosság elé?

– Nekem az evangélikus közösség az otthonom, közöttük nőttem fel, itt kaptam feladatot, evangélikus lelkész vagyok, ide tartozom. Egyébként pedig tudatosan nem akartam pár perces interjúkat adni egy olyan témáról, amely mélyen érinti az egyházat, a segélyszervezetet és persze engem. Az elmúlt öt napban némileg csitultak a kezdeti indulatok és arra is volt idő, hogy részletesen át tudjam beszélni ezt a történetet a munkatársaimmal. Tartoztam nekik ennyivel.

– Ezek szerint ők már mindent tudnak.

– Igen, őszintén és részletesen elmondtam nekik mindent, hiszen felelős vagyok egy több mint háromszáz fős közösségért. Visszaléptem a pozíciómból, és tisztában vagyok azzal is, hogy választ kell adnom a most felvetődő kérdésekre. Az Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) az elmúlt évtizedekben sokat tett le az asztalra, tiszteletre méltó emberek sokasága segítette és segíti most is a munkánkat. Mindez olyan érték, amit sem kockára tenni, sem pedig veszni hagyni nem szabad. Úgy gondolom, ebben a helyzetben egy pillanatig nem volt kérdés, hogy vállalom a nyilvánosságot, de az sem, hogy a saját közösségem lesz az első.

– Emlékszik még, hogy mivel kereste meg az állambiztonság? Mit ajánlottak?

– Baráti jellegű beszélgetést kezdeményeztek, mert állításuk szerint felfigyeltek arra az aktív és értékes munkára, amit a rám bízott evangélikus gyülekezetben végeztem. Arra kértek, hogy támogassam a Belügyminisztérium munkáját. Azt mondták, azzal a feladattal bízták meg őket, hogy segítsék az állam és az egyházak együttműködését. És az is szóba került, hogy a munkámmal elősegíthetem, hogy külföldön pozitívan ítéljék meg azt az erőfeszítést, amit a magyar állam az egyházakkal való viszony rendezésére fordít.

Az interjú a továbbiakban a KötőSzó blogon olvasható el teljes terjedelmében.