Lélekmozgató a Líceum tornatermében

Lélekmozgató a Líceum tornatermében

Share this content.

Forrás: bdeg.hu
Sopron – Érzékenyítő programon vehetett részt a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium három osztálya, a diákoknak három parasportoló mutatta meg azt, hogy az akaraterő le tudja győzni a legnagyobb nehézségeket is.

A Magyar Országgyűlés döntése alapján 2018 óta, idén negyedik alkalommal tartják meg a Magyar Parasport Napját február 22-én. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a parasportok és a parasportolók megünneplésére készülve együttműködésre hívta az ország összes köznevelési intézményét, úgynevezett Lélekmozgató programjával.

A soproni líceum természetesen azonnal csatlakozott, és iskolánk tornatermében három osztály, a 6. A., a 6. B. és a 8. B. találkozhatott három soproni parasportolóval: dr. Bihari Csabával, Inczédi Gergellyel és ifj. Palkovits Tamással. A bemutatón és beszélgetésen túl, a három kerekesszékes kosaras, és más sportágakban is jeleskedő paraspotoló azt is megengedte az érdeklődő diákoknak, hogy kipróbálják speciális székeiket.

„Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni!" – ez a mottója a Magyar Paralimpiai Bizottságnak.

Az iskola tornatermében a három meghívott sportoló a saját hozzáállásával bizonyította a jelmondat igazát, az őket hallgató diákok pedig olyan fontos értékekkel ismerkedhettek és gazdagodhattak, mint együttérzés, szolidaritás, elfogadás, kitartás, akaraterő.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!