Meglepődtem, amikor egy ismerősöm elmesélte, majd kérésemre meg is mutatta, hogy van egy jegyzete, amiben gondosan felírja, hogy kikre gondolva fog aznap imádkozni. Azt hittem, hogy csupán egy-két név lesz majd a lapon, de megdöbbenésem csak egyre nőtt: egy gondosan vezetett füzet került elő, ahol előfordult, hogy két három oldalon keresztül nevek szerepeltek egy-egy napra. Elszégyelltem magam, hiszen se hasonló füzetem, de még egy fecnim sincs, amiben ilyen tudatosan vezetném, hogy kik azok, akikre az Úrhoz fordulásom közben gondolnék. „Ennyi ember szeretetével körülvéve öröm lehet minden nap!” – mondtam az ismerősnek. A válasz újabb mélységre mutatott rá: „Valóban, öröm imádságban élni a napjaimat, hiszen az Úrhoz tudok beszélni. Ugyanakkor nemcsak szeretteim, rég látott ismerőseim vannak felírva, hanem azok is, akikkel nem értek egyet, akik nagyon más világot élnek mint amit lehetne. Felelősségemnek érzem, hogy rájuk is gondoljak, hogy kérjem az Urat, hogy szeretetével és irgalmával úgy forduljon őfeléjük is, hogy talentumaikkal minél jobban tudjanak élni.”

A koronavírus-járvány idején különösen is felerősödött bennem ez az emlék. A világjárvány ugyanis egyrészt a zárkózottabb életvitelt, az érintés-, ölelés-, kézfogásmentes adventet hozta a világba, másrészt, annak a felismerését is, hogy míg a kölcsönös elővigyázatosság miatt másokkal fizikailag nagyobb távolságot tartunk, addig lelkünk ajtaját ne hagyjuk bezárni, hanem pont ellenkezőleg, tárjuk azt szélesre. Azaz legyünk képesek többet és másokra gondolva is imádkozni. Ne csak önmagunkért, a világbékéért, a járvány végéért, általánosságban a szeretteinkért vagy jobb hangulatért, hanem név szerint végigvéve ismerőseinkért, és azokért is, akikkel valamiért nem olyan szívesen találkozunk.

Az ima által megtisztulhatunk, másként láthatjuk önmagunkat és környezetünket. Az Úrhoz fordulás ugyanis nemcsak csendes dialógus, hanem az életformálás lehetősége is. Amennyiben komolyan vesszük az imádságot, akkor nem a sértettséget hordozzuk magunkban, hanem éppen ezektől az okozott vagy elszenvedett nehézségektől tudunk megszabadulni. Felszabadulunk a terhektől, másként, szeretettel tekintünk másokra. Idővel pedig rádöbbenünk arra, amit a mártír teológus, Dietrich Bonhoeffer is mondott: „Az egyház ott van, ahol egy nép imádkozik, és ahol az egyház van, ott soha nincs magány."

Mostani adventünk kiváló lehetőséget kínál arra, hogy az imádság által szabaduljunk ki a magányunkból, hogy megváltozott hétköznapjainkat ne félelemben, hanem az Úrhoz fordulás felszabadító szeretetének megtapasztalásában éljük.