„Munkatársainkkal együtt reméljük, hogy levelünk és a mellékelt hírlevél egészségben és jó hangulatban találja az evangélikus egyház gyülekezeteit – írta. – Hírlevelünkben beszámolunk aktuális kiadványainkról és eseményeinkről, de szeretnénk egy kis lelki útravalót és bátorítást is adni: új elnökünk, Gáncs Péter nyugalmazott püspök úr a pünkösdi erő és e különös járványhelyzet összefüggéseiről ír, és én is szerettem volna egy-két bibliai gondolatot megfogalmazni hírlevelünk olvasói számára, hátha a Biblia olvasása megerősít és felvértez bennünket a kényszerű bezártság és a vele járó szorongás elviselésére. Beszámolunk előző adománygyűjtő akciónkról is, amelynek segítségével sok gyülekezetben, az elmúlt hetekben főleg Miskolc környékén, segíteni tudtuk a gyermekek között végzett hitoktató munkát, még ha az igazi hasznosulásra várnunk is kell, amíg újra szabadon templomba mehetünk. Hálásak vagyunk azért a meg nem szűnő szeretetért és gondoskodásért, amely támogatóink adományaiban kifejezésre jut. Nem véletlen, hogy amikor a vizsolyi református egyházközség és az általa fenntartott értékes bibliai zarándokhely bajba jutott, azonnal arra gondoltak, hogy a Bibliatársulat segíthet. Persze nem mi, hanem rajtunk keresztül a támogatóink, akik szívükön viselik a hazai bibliamisszió ügyét, ezért természetesen örömmel adunk teret hírlevelünkben a vizsolyi testvérek kérésének. Hordozzuk továbbra is együtt imádságban és anyagiakban a Biblia terjesztését és megismertetését Magyarországon!”
A főtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy társaságuk munkáját a „Bibliajárat” facebook-oldalon és a bibliatarsulat.hu honlapon lehet nyomon követni. A mellékletben a teljes levél, valamint a hírlevél ovlasható.