A Lengyelországi Evangélikus Egyház közleményt adott ki a női ordináció elutasításáról

A Lengyelországi Evangélikus Egyház közleményt adott ki a női ordináció elutasításáról

Share this content.

Forrás: Lengyelországi Evangélikus Egyház. Fordítás: Balicza Klára
Varsó – A Lengyelországi Evangélikus Egyház zsinata leszavazta azt a törvényjavaslatot, mely lehetővé tette volna a nők lelkésszé szentelését. A kétnapos tanácskozás második napján tartott titkos szavazáson a Zsinat 38 tagja szavazott a javaslat mellett, míg 26-an elutasították azt. Négy küldött tartózkodott. A belső szabályozás szerint az elsődleges egyházi rendelkezések módosítása kétharmados többséggel történhet. (A női ordinációra vonatkozó beterjesztés elfogadásához tehát 46 szavazatra lett volna szükség.)

A női ordinációról több mint 70 éve folyik párbeszéd a Lengyelországi Evangélikus Egyházban. 1963 után a teológiai diplomával rendelkező nők számára lehetővé vált a tanítás, az istentiszteleti szolgálat és a gyülekezeti lelkigondozói munka.

1999-ben lépett életbe az a változás, mely lehetővé tette a nők diakónussá szentelését. Ennek értelmében a nők karitatív és missziói szolgálatot végezhetnek, tarthatnak istentiszteletet, eskethetnek és temethetnek, kiszolgáltathatják a keresztség szentségét és közreműködhetnek az úrvacsora-osztásban. Ugyanakkor nem lehetnek parókus lelkészek és nem oszthatnak egyedül úrvacsorát.

Habár 2008-ban a Zsinat Teológiai és Hitvallási Bizottsága kimondta, hogy a nők lelkésszé szentelésének nincsenek teológiai természetű akadályai, 2014-ben pedig különböző egyházi csoportok kezdeményezésére ismét felmerült a kérdés, a lehetőséget a Zsinat nem hagyta jóvá.

Őszig tartó mandátuma alatt a jelenlegi Zsinat nem fog újból foglalkozni a női ordináció kérdésével. Nincs azonban kizárva, hogy a Zsinat tagjai a jövőben újra felelevenítik a vitát.

A Lengyelországi Evangélikus Egyház körülbelül 70.000 tagból áll. 133 gyülekezetben 154 lelkész (köztük 11 női diakónus dolgozik). Az egyház hat egyházkerületre oszlik fel, melyek közül a legnagyobb a 37.000 tagot számláló Cieszyni Egyházkerület. A Lengyelországi Evangélikus Egyház tanítása a Szentíráson és a Konkordia-könyvben foglaltakon alapul.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!