A mítoszban Zeusz beleszeret a föníciai királylányba, Európába. A főisten bika alakjában a szarvai közé kapja őt, és a tengeren át magával viszi Kréta szigetére. Zeusztól Európának három leánya születik, akik fájdalomban és szégyenben fogannak. Ismerünk egy álmot is Európáról. A Cselekedetek könyve szerint Tróászban egy macedón férfi jelent meg álomban Pál apostolnak, e szavak kíséretében: „Jöjj át […], légy segítségünkre!” (ApCsel 16,9) A pogány Európa segélykiáltása ez. Ennek hatására viszi Pál az evangéliumot Európába.

Kétezer év után megint a mítosz tör utat magának, és Európában az újpogányság hódít. Giovanni Papini katolikus író már a 20. század első felében úgy fogalmazott, hogy a világ elűzi mindenkori jó pásztorait, és az így magukra maradt emberek az istállóvá tett világ trágyáján nyújtóznak végig… A közelmúltban elhunyt Jókai Anna pedig immár a 21. században írt így: „...tapasztaljuk, hogy jelenünk a mai »pásztorokat« lemosolyogja...” Az írónő azonban reményt is érez, szerinte van esély arra, hogy a Máté evangéliumában felbukkanó bölcsek és a Lukácsnál szereplő pásztorok ös - szetalálkoznak. „Meggyőződésem, hogy a pásztorlelkű bölcseké a jövő” – vallja.

„Jöjj át, légy segítségünkre!” – folyamatosan ez a mondat járt eszemben, amikor az elmúlt időszakban három olyan konferencián vettem részt, ahol kimondottan szekuláris kö- zegben szólhattam Európa újraevangelizálásának fontossá- gáról. A Jézusról szóló jó hír érvényességéről tanúskodhattam két szekuláris nagyvárosban, Brüsszelben és Berlinben, ráadásul olyan világi intézményekben, mint az Európai Parlament és a külügyminisztérium.

Mindkét brüsszeli konferenciát Mairead McGuinness, az Európai Parlamentnek az egyházakkal való kapcsolattartásért is felelős alelnöke hívta össze. A március 7-i tanácskozás középpontjában a reformáció indulásának ötszázadik évfordulója állt. Egyházi vezetők és aktív politikusok azt vizsgáltuk, hogy miben járulhatnak hozzá a mai protestáns egyházak a kontinens szellemi és lelki megújulásához. Antje Jackelén svéd evangélikus érsek, Heinrich Bedford-Strohm, a Németországi Protestáns Egyház elnöke, Michael Bünker, az Európai Protestáns Egyházak Közösségének főtitkára, valamint a valdens egyház élén álló Eugenio Bernardini elnök mellett magam is megoszthattam gondolataimat a mintegy nyolcvanfős hallgatósággal.

A mítosz és az álom közötti különbségtétel nyomán arról szóltam, hogy Kelet-Európa még mindig nem igazán tudott megszabadulni a posztkommunista örökségtől, ám a nyugati világ is vészjóslóan engedményeket tesz a szekularizációra építő újpogány eszméknek. Hangsúlyoztam, hogy a reformáció radikalizmusa segíthet a tróászi álom megvalósításá- ban. Látásunkat szűkebb körben is megoszthattuk Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével.

A német külügyminisztérium berlini központjában mintegy száz, különböző vallási közösséghez tartozó vezető tárgyalt „a vallások felelőssége a békéért” témában. Az alkalom különlegességét mutatja az az apró tény, hogy a külügyminisztérium épületében először alakítottak ki imaszobát. „Jöjj át, légy segítségünkre!” – kimondatlanul is ez a kérés hatotta át a tanácskozást. A találkozó elején a házigazda, Sigmar Gabriel külügyminiszter arról tett tanúságot, hogy maga is gyakorló evangélikus. (Államtitkára pedig, mint megtudtuk, egyenesen zsinati tag.) Hangsúlyozta, hogy diplomatáitól elvárja az egyházi jártasságot. Szólt a vallási közösségek szerepéről a béketeremtésben, külön is méltatva a közel-keleti egyházak vagy éppen a Szent Egyed Közösség tevékenységét. Az egyébként szociáldemokrata politikus kiemelte a vallások nemzetközi kapcsolatrendszerében rejlő értékeket. Kérte továbbá, hogy a hívők osszák meg tapasztalataikat a politikusokkal.

Június 27-én megint Brüsszelben jártam, Heikki Huttunen, az Európai Egyházak Konferenciájának főtitkára hívott abba a négyfős küldöttségbe, amely az Európai Parlamentben tárgyalt. A hozzászólások kiindulópontja az Európai Bizottság által március 1-jén előterjesztett „fehér könyv” volt, az Európai Unió 2025-ig terjedő stratégiájának dokumentuma. Talán mondanom sem kell, hogy ezen a fórumon is kifejtettem nézeteimet a mítosz és az álom különbségéről. A konkrét felvetések között kívánatosnak neveztem, hogy a különböző európai uniós forrásokra diszkriminációtól mentesen pályázhassanak az egyházak is. A 2004-es Ökumenikus charta alapján azt is hangsúlyoztam, hogy újra lelket kell adni Európának.

Talán felismeri a világ, hogy szükség van pásztorokra.