Lezárult az egyetemes imahét Pápán

Lezárult az egyetemes imahét Pápán

Share this content.

Forrás: veol.hu, szöveg és fotó: Laskovics Márió
Pápa – Az ökumené jegyében, a Krisztus-hívők egységéért szervezett imahét istentiszteletei egy héten át, különböző lelkészek igehirdetéseivel valósultak meg.

Az egyetemes imahét tematikáját ezúttal a Karib-térség lakói állították össze, így a rabszolgaság és kizsákmányolás volt a középpontban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Elnöksége tavalyi döntése alapján ezentúl az ökumenikus imahét országos nyitó istentiszteletének vasárnapja egyben az üldözött keresztényekért való imádkozás napja is.

Pápán hétfőtől szombatig, mindennap más helyszínen más lelkész hirdetett igét, így Salgó Ferenc kanonok, plébános, Polgárdi Sándor esperes, Szijártó László esperes, plébános, Mail József apát, főesperes, plébános, valamint Szakács Gergely és Boncz Zoltán lelkipásztorok osztották meg gondolataikat a hívekkel. Természetesen mellettük több, különböző felekezetű lelkész is szolgált az egyes alkalmakon, melyek fókuszában a közös imádság, ének állt.

Mail József apát, főesperes, plébános csütörtöki igehirdetésében a mai rohanó világ hátrányairól beszélt. Úgy fogalmazott, hogy mi, nyugati keresztények nagyon el vagyunk kényelmesedve. Pedig koránt sincs ugyanolyan jólét az egész világon, mint nálunk. Hiszen modern kori rabszolgaságról beszélünk, melybe nemcsak fizikailag, de szellemileg is beletaszította az embert a globális világ. A ma embere elmegy az értékek mellett. A digitális világban a legnagyobb probléma, hogy az emberek nem beszélgetnek egymással, a verbális kommunikáció kikopni látszik életünkből. A túlzott fogyasztás közepette Isten és az ember háttérben marad.

Az istentisztelet végén az evangélikus gyülekezeti házban megrendezett agapé előtt felszólalt Sándor Endre, az imahét perselyadományaival támogatott Sándor-Hellebrandt Hunor édesapja, és ismertette a család nehéz sorsát. Miszerint hétéves kisfia koraszülöttként súlyos agyvérzést kapott, minek következtében súlyos értelmi és mozgássérült agresszív viselkedési tünettel, melléktünetként súlyosan autista és enyhén skizofrén. Nem eszik-iszik önállóan, nem beszél, nem szobatiszta, folyamatos ellátásra szorul. Ellátási, lakhatási körülményeinek javításáért akadálymentes fürdőszoba, lépcső, valamint biztonságos fejlesztőszoba kialakítására gyűjtenek.

Hivatkozások: További képek. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!