Hatéves korában kezdett zongorázni Bábinszki Gergely a soproni zeneiskolában Ferencz Éva tanárnőnél. Családjában mindenki szereti a muzsikát, értenek is egy-egy hangszerhez. Gergely tehetségét először nagy valószínűséggel a zongoratanára fedezte fel, hiszen  három-négy év tanulás után már versenyekre vitte tanítványát. Az ott elért eredmények persze igazolást  jelentettek mindenkinek. Leginkább a kamasz fiúnak, akinek egyre inkább kitöltötte az életét a billentyűkkel előcsalogatható muzsika. De közben tanulnia is kellett... 

„2003-tól jártam a Líceumba, 2011-ben érettségiztem. Mindig jó érzéssel gondolok vissza azokra az  évekre. A zenetanulás rengeteg időmet elvette ugyan, de mivel örömmel gyakoroltam, maradt energiám másra is. Például oszlopos tagja voltam az iskola floorball-csapatának” – emlékszik vissza Bábinszki  Gergely. S miközben versenyekre készült, amiket rendre meg is nyert, még a tanulás sem esett nehezére. 

„Bizonyos értelemben kettős életet éltem, de ezek jól kiegészítették egymást. A Líceum nekem biztos  hátteret adott ahhoz, hogy azzal foglalkozhassam, ami igazán érdekel, azaz a zenével. Nem voltam rossz tanuló, de senki sem nyüstölt azzal, hogy lehetnék jobb, tudták és elfogadták, hogy a zeneiskola fontos nekem. Amikor pedig az iskolai műsorokban kértek fel szereplésre, mindig megtiszteltetésnek éreztem. A ballagásunkon még díjat is kaptam, ami sokat jelentett nekem” – mondja Gergely. 

A jövőt illető elképzeléseiről is faggattuk az öregdiákot, s Bábinszki Gergely elárulta, szeret tanítani, de szeret koncertezni is, sőt, érdekli a vezénylés, azt is szeretné kitanulni. Mindenképpen a zene tölti ki a jelenét és a jövőjét is, önálló fellépései is vannak, de van, hogy együttes mellett lép fel szólistaként. (Legutóbb például szülővárosában a Vespa vonósnégyessel adott koncertet.) Különösen közel állnak hozzá a XX. századi szerzők, most éppen Brahms a kedvenc. 

Bábinszki Gergelynek a líceumi évek felidézése közben eszébe jut, mennyire szerencsés volt, hogy  olyan barátra lelt az iskolában Horváth Ábel személyében, akivel egymást tudták motiválni. Az ugyancsak zongorista Ábellel ők nem vicceket küldtek egymásnak a telefonjukon, hanem koncertfelvételeket... 

Kihagyhatatlan kérdés, gondolva a mai zeneiskolásokra is: mennyit kell gyakorolni, hogy valaki igazi muzsikus művész legyen? Bábinszki Gergely már a laikus kérdésen is nevet, de aztán csak elárulja: 

„Ez nyilván egyéntől függ, én átlag három órát gyakorolok. Amikor kevés időm van a kötelezettségeim mellett, van, hogy csak másfelet, de ha rászánom az időt akár 5-6 órát is. De nem is az idő számít, hanem, hogy ismerkedjünk a zenével, a hangszerrel, és okosan gyakoroljunk. Hogy az milyen? Semmiképp sem monoton és mechanikus, hanem előre eltervezett. Mindig a nehezebb rész felől érdemes kezdeni és úgy haladni a könnyebb felé, hogy a végén összeálljon a kerek egész. De a lényeg az, hogy szeressük az egész folyamatot, s érezzük, milyen szép, amit csinálunk...”