Perger-Wenszky Lilla néhány évvel ezelőtt tért haza a fővárosból, feladva addigi állását, hogy azt tegye, amire elhívatása szól. Társat is kapott az Úristentől pécsi születésű, programozó férje, Perger Csaba személyében. „Vendéglátás–szálloda szakot végeztem a budapesti vendéglátóipari főiskolán. A gasztronómia gyerekkorom óta érdekelt, de lehetőség híján egy multinál kezdtem dolgozni. A vágyam az volt, hogy hazajövök, és lekvárt főzök. A bogyólekvárban láttam a kitörési pontot – kezdi a családi vállalkozás történetét Lilla. – Majd megismerkedtem Csabával, aki azonnal értette, mi motivál. Hamarosan már együtt ültettünk gyümölcsfákat itt, Lullán. Akkor még csak hétvégente jártunk haza. 2014-ben gondoltunk egy merészet, és elindultunk egy fiatal vállalkozóknak indított pályázaton. Egy napon nyertük meg a pályázatot 2015 márciusában, amivel elindulhatott a vendégház, s kaptam meg az őstermelői igazolványomat lekvárfőzésre. Még abban az évben házasságot kötöttünk” – meséli család és hivatás összefonódásának krónikáját.

Örömteli hazatérés

2015-ben nyitott a vendégház, eleinte Lilla édesanyja, Ágota vitte, a fiatalok pedig hétvégén siettek haza. „Már akkor tudtuk, hogy a jövőnket itt képzeljük el” – mondják egymásra nézve. A jövőt, amely nem kikövezett út, együtt találják ki és valósítják meg lépésről lépésre. Az év végén hazaköltöztek Pestről. „Azt szoktuk mondani: a Lillalullából anyukám a Lulla, mert ő viszont itt, pár házzal odébb született” – utal édesanyjára Lilla.

A – sajnos csak hajdan evangélikus – falu a török után elnéptelenedett, telepesek jöttek Lajoskomáromból, Gyönkről, Ecsenyből; elmagyarosodott sváb evangélikusok. Iskolájuk is volt. „Mindig nagyon fontos volt ez a falu. Ahogy jöttünk az autópályán, a lekanyarodás előtt már ugráltam a hátsó ülésen örömömben, hogy mindjárt Lullán vagyunk nagymamáéknál. Lullainak vallom magam” – mondja a fiatal feleség. 

Nyolc éve közvetlen út is vezet a Balatonhoz: „Sokan rácsodálkoznak, hogy ilyen gyönyörű dombság van a tó déli partjától nem messze – folytatja Csaba. – 2016-tól működik úgy a tízfős vendégház, hogy itt vagyunk, noha a mai napig távmunkában is dolgozunk. Minden adott, hogy itt és ebből éljünk, feladva a céges létet. Jobban tudunk érte lelkesedni, szeretünk emberekkel találkozni” – foglalja össze a lényeget.

Kislány a konyhában

Lillát hamar rabul ejtette a főzés tudománya. Annak, hogy anyukája korán önállóságra nevelte a konyhában, mára kézzelfogható eredményei vannak a terített asztalon. Kenyér, kalács, bagett, túrós pogácsa. Vaj, fűszervaj és a márkatermékek színes címkéjű üvegekben. Lekvárok: josta (egres-feketeribizli), chilis szilvachutney, „mecs” (meggy-epercseresznye), bogyós és őszibaracklekvár, paradicsomos tésztaszósz. Barbecue, lilahagyma-lekvár és medvehagymapesto is van; az utóbbit az orfűi erdőkben gyűjtik, ahol Csaba nyaralója van. Szeretnek kísérletezni a befőzéssel: ráálltak a chutney-kra, a dél-ázsiai eredetű fűszeres szószféleségekre. A legnépszerűbbek a szörpök: bodza, menta, gyömbéres citromfű, eper, málna, bogyósok. A hagyományos ízek mellett a világkonyha ízeit is becsempészik kínálatukba.

Misszió és szemléletformálás

Következetesen tartják magukat az őstermelői etikához: sajátjukból dolgoznak, s ha elfogyott egy gyümölcs, nem vesznek a multinál, hogy több hasznot termeljenek. Idén sajnos elfagyott az őszibarack, így chutney sem lesz. „Ha jó év van, és eső is volt elég, akkor ös ­ szesen ezerötszáz-kétezer üveg termék készül nálunk. Olyat készítünk, amit mi is szívesen elfogyasztunk, illetve amihez gasztronómiai ajánlást tudunk adni a vásárlónak vagy a szállóvendégnek” – mondja Lilla.

Két hónap világméretű bezárkózása megmutatta a „vedd a hazait” elv fontosságát: nem volt fennakadás az élelmiszerellátásban. Perger-Wenszky Lilla tudományos érvekkel támasztja alá ennek előnyeit: „A szakdolgozatom témája is éppen ez volt: Magyarországon termett gyümölcs és zöldség a magyar gasztronómiában. Régóta szívügyem ez. A legfontosabb a szezonalitás: azt együk, ami az évszakban itthon megterem. Amit a kistermelő ma elad, azt tegnap szedte le, így minden értékes tápanyag benne van. Szerencsések vagyunk, tudunk a kertből főzni a vendégeinknek és magunknak.”

Csaba egyetért: „Vedd a helyit, így egészíteném ki, ha valóban környezettudatosan szeretnék élni. Ez a felelős magatartás, és egyre többek számára válik érthetővé. Nem csak ilyen extrém helyzetekben, mint a pandémia. A bizalmat erősíti, hogy tudjuk: valódi, gondosan ellenőrzött minőségű, hazai terméket kapunk.” Lilla bólogat: „Már annak örülök, ha valaki piacra jár, ez az első lépés, hogy tudatosabb legyen.” A válság talán segített a szemléletformálásban – bizakodnak.

A két fiatal idehaza szeretne értéket teremteni, nem külföldön boldogulni piacképes diplomájukkal. Ötleteik egyediek: Csaba hobbija például a csillagászat. Távcsővel mutatja nyári éjszakákon a fényszennyezéstől mentes égbolton a csillagképeket a vendégeknek.

Égi és földi kenyér

Lilla megszegi a vadkovásszal maga sütötte kenyeret: késsel keresztet rajzol a cipó hátára. Az úrvacsora évére és a Miatyánk mindennapi kenyeret kérő sorára gondolunk, látva az ősi mozdulatot. Mitől ilyen finom? – kérdezzük. „Mert benne van a szívem is” – mosolyog.

Felnőttként talált hitéről így mesél: „Anyai nagymamám Somogydöröcskén, egy színevangélikus sváb faluban élt. Magyarul is az iskolában tanult meg. Dédanyám, de a család férfi tagjai is mind nagyon vallásosak voltak.” Ágota, az édesanya – akinek a felmenői egyébként nemzedékek óta evangélikusok apai és anyai ágon is – hozzáteszi: nagyapja nélkül nem volt vasárnapi istentisztelet. Egy áldozatos lelkész, Balogh István emlékét is őrzik, aki Tolnából, Nagyszokolyról lovas kocsin járt gondozni a híveket. „Szinte családtag volt nálunk, ahogy Szabó Vilmos és felesége is.” Lilla is így emlékezik: „Nagymamám gyakran fordított németre prédikációkat, tolmácsolt egyházi rendezvényeken. Erre gyerekként nagyon büszke voltam.” A dédnagyapa, később a nagymama is gondnoka volt a lullai gyülekezetnek.

Érdekes a hit útja: Lilla felnőtt fejjel maga kérte a keresztelését. A döntésben egy fiatal lelkész, Szigethy Szilárd és felesége segítette Lillát. „Akkor lett igazán fontos számomra a vallás: egyre többször mentem istentiszteletre mamikával. Majd 2007-ben volt egy komoly műtétem – szökik könny a szemébe –, de megadta az Úristen, hogy lehessen saját családom. Ez sorsfordítóvá vált. Akkor tettem fogadalmat, hogy megkeresztelkedem.” Szigethy Szilárd készítette fel, filmeket vetített Jézusról, Lutherről.

Sok beszélgetés vezetett el 2008 februárjáig, keresztelője napjáig. „Tetszett, hogy annyira fejlett az egyház, hogy van e-konfirmandusoktatás. Keresztszüleim azok lettek, akiket addig is így hívtam. Egy evangélikus színésznő és férje.” Jó kapcsolatot ápolnak a tabi lelkész házaspárral, Arató Lóránddal és Eszterrel, ha tehetik, elmennek istentiszteletre. Mindketten, bár Csaba nem vallja magát vallásosnak, de érzi a közösség erejét. Kórushangversenyre, ünnepi alkalmakra elkíséri Lillát: „Fontos és jó dolog, s nagyon kedvelem Lóriékat.”

Tavaly pünkösdhétfőn Lullán találkozott a Tabhoz tartozó hét kis gyülekezet. Lilla kenyérsütő bemutatót tartott; persze a sok finomságot meg is kóstolták. „Szép alkalom volt, jólesett találkozni.” Kedvenc igéje ad erőt a mindennapokban: „Minden lehetséges annak, aki hisz.” (Mk 9,23)

Érték, amely nem kapható boltban

Két cica kíséretében indulunk kertnézőbe. Paradicsomi környezet ez. A félhektáros birtok fele kert, még tizenegy tyúk is lakja. Zeller, paprika, paradicsom, borsó, bogyósok: málna, ribizli, josta. Ágota termeli a zöldségeket, gyümölcsöket, kedvencei az almafák. A magaságyásos fűszerkertet Csaba építette, Lilla régi vágya volt. Amott bodza az egyik kedvenc termékhez: a szörphöz. Odébb eper, éppen szezonja van. „A szomszéd birkái néha átdolgoznak, jönnek legelni, mert nekik kevés odaát a fű” – mutatja Csaba. A gyümölcsfák közé érünk: alma, őszi- és sárgabarack, körte, szilva, cseresznye, meggy.

A kert végében kitárul a táj, lélegzetelállító a látvány. A májusi üde zöld lullai dombság szépsége leírhatatlan. Felnézve, fákkal körülvett szakrális hely: domboldali temető. A fák, a szél, a zöld táj, a késő tavaszi kibomló élet, a növény- és állatvilág sok színe és ígérete; tevékeny emberek és békében pihenő holtak – a teremtettség egysége.

Utunk végén terveikről mesélnek: „Ha sikerül saját erőből megvalósítani, régi magyar gyümölcsfajtákkal ültetnénk be a kert mögötti szántó egy részét, ahogyan a Tündérkert projektben teszik. A vendégek, piknikkosarat vásárolva tőlünk, a fák árnyékában pihenve ehetnék-ihatnák a házi finomságokat” – lelkesednek a fiatalok. A szavak között rejtetten ott a vágy is, hogy majd leendő családjuknak adják tovább azt, amiért most dolgoznak.

Látva elhivatottságukat, ahogy eddigi terveik, úgy minden bizonnyal új álmaik is valóra válnak. Szavaikon, mozdulataikon a munkaszeretet, alázat látszik. Készek megdolgozni a természettel összhangban valami olyan értékért, amelyet boltban, interneten nem lehet megvásárolni, de ami nélkül, egyre többen érezzük: nem lehet minőségi életet élni.

Teraszukról a dombok karéjába nyúló katolikus templom tornyára látunk. A perspektíva érdekes: az Isten háza ugyanis éppen Lilláék telkével szomszédos. A Teremtő közelben s távolban jelen van, és újra megszólal a falusi harangszó.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 21–22. számában jelent meg 2020. június 7-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.