Lipcsébe érdemes vonattal érkezni, mert már a pályaudvara is szép és érdekes. Bármelyik vonatról szállunk is le, rögtön lenyűgöz bennünket a grandiózus, 1915-ben megnyitott építmény. Ez Európa legnagyobb alapterületű pályaudvara – vágánycsarnokát hat acélszerkezetű boltív hidalja át, huszonnégy peron mellé futnak be a sínek. Csak hogy érezzük a monumentalitását: a budapesti Keleti pályaudvar csarnoka negyvenkét méter széles, míg Lipcsében a vágányok végénél levő keresztperon kétszázhetven méter! A rendszerváltás után modernizálták, és a keresztperon alatt többszintes plázát alakítottak ki, méghozzá olyan stílusban, hogy a pályaudvar klasszikus jellegéből az épület semmit sem veszített. Hangulatos, árkádos boltok és vendéglátóhelyek igyekeznek fogva tartani az ideérkezőt. Nehéz szabadulni – de mivel Luther idejében még szó sem volt vasútról, muszáj a belvárosba sétálni, hiszen a reformátor nyomát keressük.

Miért ment Luther Lipcsébe?

Luther korában a dominikánusok és az Ágoston-rendiek között folyamatos volt a vita és a hatalmi harc. Már-már úgy tűnt, Luther augsburgi kihallgatása után az ügy szépen elül, ezt azonban épp a buzgó dominikánusok akadályozták meg. Johannes Eck ingolstadti egyetemi tanár hívta vitára Luthert, méghozzá azért, hogy a bűnbocsánat kérdésében legyőzze ellenfele nézeteit. Eck akkoriban a kulcsok hatalmára hivatkozott, ezzel megadva a pápának azt a jogot, hogy a bűnöket megbocsáthassa. 1519-ben a mélyen vallásos „Szakállas” György szász herceg jelenlétében kezdődött az eszmecsere.

A Pleißenburg épületében tartott lipcsei disputáción Luther hamar túllépett a pápai jogokon, és kijelentette, hogy a pápaság emberi találmány, ezért a pápa sem tévedhetetlen. Az üdvösség kérdésében pedig nem lehet döntőbíró, mert a bűnbocsánat egyedül Isten dolga. Sajnos a Pleißenburg, ahol Luther vitatkozott, ma már nem látható, de ennek a várnak az alapzatára épült 1899-ben az új városháza. A vár egyetlen megmaradt darabja, a csonka torony ma az új városháza száztizenöt méter magas központi tornyának része.

A késő német reneszánsz stílusban épült új városháza ma is igen látogatott helynek számít, akárcsak elődje. Aki azonban a reformáció korába szeretne kirándulni, annak a régi városháza épületét kell felkeresnie. Itt működik ugyanis a várostörténeti múzeum. Idén, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját ünnepelve, egy kifejezetten Luther emlékének szánt tárlatot rendeztek be több teremben, számos eredeti relikviát kiállítva.

Szó és zene

Lutherről köztudott volt, hogy szépen énekelt, és sokra tartotta a zenét. Ha a szellemét akarjuk megidézni, sétáljunk el a Tamás-templomig – építését a 12. században kezdték el –, amely a régi városházától alig néhány percre található. Ha szerencsénk van, hallhatjuk próbálni a Tamás-kórust. Ha pedig koncerten szeretnénk élvezni a muzsikát, utazzunk Lipcsébe májusban, amikor a Bach-fesztivált tartják.

Luther maga is többször járt a Tamás-templomban, 1539-ben több alkalommal prédikált itt a híveknek. Mondják, bárhol beszélt, ajtó nem maradt zárva, aki nem jutott be, a lépcsőkön, a közeli téren állt a tömegben, hogy hallhassa. 

A Tamás-templom azonban nem csak Luther miatt nevezetes: a barokk muzsika mestere, a nagy zeneszerző, orgonista, Johann Sebastian Bach itt volt kántor 1723-tól haláláig, 1750-ig, ezért a második világháborúban megsemmisült Szent János-templomból 1950-ben ide hozták át a földi maradványait. A templommal szemben áll a Bose-ház; az épület ma múzeum, Németország legnagyobb Bach-archívuma, és a zeneszerző személyes tárgyait is őrzi.

Lipcsében annyi a látnivaló, hogy ha már csak egyre futja, akkor az legyen egy pince. Az Auerbachs Keller ma is étterem. Nevét Luther egyik barátja adta, és a híres Mädler-Passage egyik alagsorát foglalja el. A hely mindig is arról volt híres, hogy a tradicionális szász konyha legfinomabb fogásait kóstolhatja meg a betérő, némi borral oltva szomját. Olyan finomakat főztek, és olyan fontos beszélgetések zajlottak itt, hogy Goethe kétszáz évvel később már azt írta: aki úgy hagyja el Lipcsét, hogy nem járt az Auerbachsban, az a városban sem volt.

Nagyvárosból egy apróba

Lipcsére érdemes több napot szánni, de ha további Luther-emlékhelyeket néznénk meg a közelben, akkor Torgauba vezessen utunk. Ötszáz reneszánsz és késő gótikus stílusú építészeti műemlék teszi a szászországi várost nemzetközi hírű építészeti kuriózummá. A Hartenfels-kastély árkában még most is medvék ügyelnek arra, hogy illetéktelenek ne léphessenek be. Nem így fogadták ellenben az új eszmét: a reformáció már 1529-ben megjelent a városban, I. János Frigyes választófejedelem az elsők között fordult V. Károly ellen, és hagyta el a katolikus hitet.

Luther rajongott a városért, nem győzte dicsérni: „Torgau épületei szépségben minden ókori épületet felülmúlnak!” A kastély és az azt díszítő Großer Wendelstein, az elegánsan kanyargó kőlépcső csigaalakban vezet fel; az épületben többek közt Luther legrégebbi plasztikus ábrázolása köszönti a látogatókat. A kastélyhoz tartozó templomot a reformátor 1544-ben személyesen szentelte meg. Gyakran szól itt orgonamuzsika – erre is szánjunk időt. Torgau egyébként nem csak Lutherről ismert: 1552-ben özvegye, Katharina Luther ide menekült a pestis elől gyermekeivel, majd itt is hunyt el. A házban, ahol meghalt, múzeum emlékeztet „a világ leghíresebb lelkészfeleségére”. Luther maga a szülővárosában, Eislebenben hunyt el, de ahol járt, ott nem felejtik, a mai napig emlékeznek rá. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 49–50. számában jelent meg 2017. december 17-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.