Visszanéztem – így kétezer év után,

Lángnyelvet küldenék – talán kedd délután...

Küldenék Nektek más képességet is,

Talán gyógyítást, nyelveken szólást, mit

Apostolaim kaptak nagyon-nagyon rég...

De azt látom – ma már nem lenne elég.

Megfáradt szemem új csodára vár...

Pünkösdi láng helyett – szeretett-tűzcsóvát.

Mint elhagyott szerelmes, siratom gyermekem,

Karomban hordozlak, megmoslak könnyemmel.

Hiába minden – Én úgysem hagylak el!

Enyém vagy, ember! – Én teremtettelek!