– A múzeum kilincsre zárt bejárati ajtaja mellett egy felirat kéri az odaérkezőt, hogy kétszer csengessen. Van ennek valamilyen különleges oka?

– 1995-ig ebben az ingatlanban lakott a költő dédunokája, lánykori nevén Berzsenyi Piroska. A hátsó részben volt egy szobája, és a látogatókat többek között ő vezette körbe. A turistaként ideérkezőktől azt kérte, hogy kétszer csengessenek, a hozzá érkező barátokat pedig egyszeri csengetés után a hátsó ajtón engedte be. Az emléke előtt tisztelegve kérjük mi is a látogatóinktól, hogy az ajtóhoz érkezve kétszer nyomják meg a csengőt. A ma már műemléki védettségű épületben a kiállítás egyébként 1954- ben egy teremmel nyílt meg, 1956-ban pedig további kettővel bővült.

– Az emlékházat felkeresőket egy másik tábla is várja az épület falán. A rajta olvasható információ szerint 1804-től 1836-ig ebben a házban lakott hazánk legnagyobb ódaköltője.

– Ezzel kapcsolatban pontosítanom kell, ugyanis amikor Berzsenyi Dániel 1804- ben Niklára költözött, ez az épület még nem állt. Feleségével, Dukai Takách Zsuzsannával egy kisnemesi kúriában laktak, amelybe 1811-ben belecsapott egy villám, használhatatlanná téve az épületet. A költő akkor kezdte el építtetni ezt a jelenleg is látható házat, ahol 1812-től haláláig, 1836-ig élt. Háromhektáros, ma már természetvédelmi és tájvédelmi területté nyilvánított földbirtok is tartozik a kúriához.

– Ha kinézünk az emlékház ablakain, egy hívogatóan fás-ligetes területet látunk. A múzeumlátogatók is sétálhatnak ott?

– Természetesen. Sőt mindenkinek a figyelmébe ajánlom a kert nevezetességét: a Dani uraság saját kezével ültetett szelídgesztenyefát, amely, igaz, már kiszáradófélben van, de tavaly is termett még gesztenyét. Jeles alkalomból ültette Berzsenyi a fát: 1814-ben Döbrentei Gábor költő és nyelvész, valamint Wesselényi Miklós báró, az „árvízi hajós” látogatta meg a „niklai remetét”. S hogy emléket állítsanak e találkozásnak, egy-egy szelídgesztenyét és egy berkenyefát ültettek. Az egyik gesztenyefa még áll, a másik két fa időközben kidőlt; a tornácon egy-egy „szeletüket” azért még láthatjuk. 

– Ahogyan említette is, a kiállítás anyaga három teremben tekinthető meg. Tudjuk, hogy az eredeti kúriának mely részei voltak ezek?

– Az első helyiség, amelyben most állunk, Berzsenyi idejében dolgozószobaként és hálószobaként szolgált. A kiállítás második terme a három fiúgyermek, Farkas, Antal és László szobája volt, a harmadikban pedig a költő Lídia nevű kislánya lakott. A múzeumban egyébként kevés eredeti berendezés látható, mivel a ház korábban szovjet parancsnoki épületként funkcionált, ezért szinte minden az enyészet martalékává vált. A kiállítás szervezői azonban igyekeztek visszaadni a Berzsenyi korabeli klasszicista hangulatot; a bútorok és a vitrinekben elhelyezett tárgyak a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményének köszönhetően vannak itt.

– A vitrinekben sok gazdasági témájú iromány is látható.

– Berzsenyit elsősorban költőként tartjuk számon, pedig ő figyelemre méltó gazdálkodó is volt. Házassága révén jókora földbirtokra tett szert, édesapjától is nagy birtokot örökölt, összességében tehát ezerkétszáz hold föld és negyven hold szőlő büszke tulajdonosa volt. A tárlókban elhelyezett gazdasági feljegyzésekkel, édesapja könyvtárából származó gazdasági könyvekkel ezt az oldalát szerettük volna hangsúlyossá tenni. Mint ahogy Berzsenyi filozófus voltát szintén szeretnénk kiemelni, mert ő harmadsorban filozófus is volt. 

– Ennek bizonyítéka az, hogy 1830- ban a Magyar Tudós Társaság – a mai Magyar Tudományos Akadémia elődje – filozófiai osztálya első vidéki rendes tagjának választotta. A második terembe lépve azonban a költő Berzsenyi kerül előtérbe. Itt mit emelne ki a kiállítás anyagából?

– Első renden természetesen Kis János evangélikus lelkészt, későbbi püspököt, korának jelentős költőjét, aki felfedezte barátjában az írói talentumot. Ugyanis rajtakapta versírás közben, elolvasta Berzsenyi költeményeit, és nagyon tetszettek neki. Néhányat elküldött Kazinczy Ferencnek, aki szintén meglátta benne a tehetséget. Az pedig, hogy mindketten felkarolták, biztatták, meghatározó lett az addig az asztalfióknak írogató kisnemesi gazdálkodó életében. A fali vitrinekben Horatius, Schiller, Goethe némely művei láthatók. Ezektől a szerzőktől Berzsenyi sokat olvasott, és erősen hatottak is rá. Édesapja úgy tartotta, hogy egy gyermeknek először a testi, fizikai erőnlétét kell megalapozni ahhoz, hogy az iskolai tudományokra szert tudjon tenni. Erre utal a tárlóban kihelyezett tarsoly, kard és pisztoly is mint az akkori nemesember „alapfelszerelései”. Berzsenyi Lajos a „firkászást” ezzel szemben nem nemesembernek való foglalkozásnak gondolta – bár maga is művelt ember volt –, úgyhogy eleinte óvta a fiát ezektől a művektől, de a fiatal Dániel sokszor éjszaka olvasta az apja könyvtárából kicsent könyveket. A második teremben hangsúlyos helyen látható Ócsai Károly fafaragóművész Berzsenyi-arcképe, a körülötte levő hullámok a pannon tájat akarják szimbolizálni. Mivel a 18. században a közeli Somogyvárig húzódott a Balaton, emiatt Nikla lápos, ingoványos terület volt.

– A vele szembeni vitrinben az evangélikus költőnőről, Dukai Takách Juditról készült arcképmásolat kiemelt helyet kapott.

– A feleség unokahúga Berzsenyi számára valószínűleg a szellemi társat jelentette. Zsuzsanna, a felesége ugyanis mindössze tizennégy éves volt, amikor házasságot kötöttek – az ifjú férj pedig huszonhárom –, Judittal azonban szellemileg közelebb állhattak egymáshoz, hiszen Judit is költő volt. Berzsenyi verset is írt hozzá. Festetics György gróf, Berzsenyi nagy tisztelője 1817-ben mindkettőjüket meghívta a keszthelyi helikoni ünnepségre [kétévente megrendezett kulturális seregszemle; eredetileg Festetics György alapította 1817-ben – a szerk.].

– Úgy tudom, a költő és a keszthelyi gróf kölcsönösen tisztelték egymást, és hatottak is egymás gondolkodására.

– Így van. Festeticsnek annyira tetszett Berzsenyi megjelent verseskötete, hogy a leírások szerint tisztelete jeléül levett süveggel fogadta az említett ünnepségre érkező költőt. A gróf felvilágosult nézetei pozitív irányban hatottak Berzsenyi gondolkodására. Keszthelyen például Festetics egyedülálló gazdasági tanintézetet állított fel, amelynek cselédképző része is volt. Berzsenyi szintén jó gazda hírében állt, amellett segítőkész embernek tartották. A falu nincstelen, betegeskedő embereinek például nem alamizsnát adott, hanem éticsiga gyűjtésére buzdította őket. Mivel nagyon szerette az éticsigából készült ételt, némi fizetség fejében a falu csigapásztorai jócskán vittek is neki. Amikor Berzsenyi 1836. február 24-én meghalt, fagyos, zord napok voltak. A falu lakosai azonban nem törődtek ezzel, és a környék apraja-nagyja elkísérte őt az utolsó földi útján. A hideg ellenére tizenhat hűséges embere – legnagyobb nagyrabecsülésüket és tiszteletüket kifejezve – bő gatyás paraszti viseletben, lobogós fehér ingben vitte ki Dani uraságot a temetőbe.

– Pedig van egy kis távolság a kúria és a temető között…

– Ma is egy szép, árnyas út vezet odáig. A Berzsenyi család sírjához bárki ellátogathat. Tisztelete jeléül Somogy vármegye 1860-ban állíttatott egy obeliszket. 

– Ha három dolgot kellene kiemelnie a kiállítás harmadik termében, melyek lennének azok?

– Két eredeti tárgyi emlék: egy selmeci pipa és egy aranysujtásos nemesi díszöv, mindkettő Berzsenyi Dánielé volt. Harmadikként pedig egy portrékép másolatára hívnám fel a figyelmet. Az eredetijét a költő Bécsben készíttette, ugyanis nem volt megelégedve azzal az őt idealisztikusan ábrázoló portréval, amelyet a mai napig a legtöbbször használunk.

– Az emlékházba jövet elhaladtunk az interaktív méhészeti kiállítás épülete előtt. Mondana arról is néhány szót?

– Berzsenyi komoly részt vállalt a méhészet niklai meghonosításában. A mézkészítésnek azóta is fontos szerepe van a településen, több család ma is méhészetből él. Az interaktív méhészeti kiállítás 2018 szeptemberében nyílt abban a házban, amely eredetileg a Berzsenyi család tulajdonában volt, majd ez adott otthont a település kultúrházának. Az odalátogatók a múlt képviseletében a mézkészítés régi tárgyi hagyatékaival ismerkedhetnek meg, amelyeket modern multimédiás eszközök egészítenek ki. Így például a nagyterembe belépőket egy kivetítő segítségével Berzsenyi „élőszóval” köszönti, de átsétálhatunk egy méhekkel teli virágos réten is, és úgy pergethetünk mézet, hogy stopperóra méri a teljesítményünket, illetve megváltoztathatjuk a falra három dimenzióban kivetített méhész ruháját, fejfedőjét. Minden korosztály kedvére találhat magának játékos feladatot a kiállításon.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 35–36. számában jelent meg 2020. szeptember 13-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.