A tízrészes sorozat internetes oldala nemrégiben készült el (www.lutherrajzfilm.hu). Az alkotást október óta a Duna Televízió is sugározza.
A reformáció 500. évfordulója kapcsán, a kiskunhalasi VII. Protestáns Művészeti és Tudományos Napokhoz csatlakozva a Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre és a Pásztortűz Egyesület közös szervezésében valósult meg a kiállítás megnyitó.
Dr. Bognárné Nagy Éva, a Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre elnöke köszöntötte a résztvevőket. Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke nyitotta meg a kiállítást. Friebert Tibor baptista lelkész, Szabóné Kovács Teodóra református lelkész, Honti Irén evangélikus lelkész és Hozdik Zsolt plébános köszöntötték a tárlatot és szóltak Isten igéjével az egybegyűltekhez.
A megnyitón a Reformációi Énekkar szolgálatában hallhattak az érdeklődők lélekmelengető egyházi énekeket.
A tárlat december 1-ig ingyenesen látogatható.