Luther-utak – 7. rész | Kis emlékhelyek, nagy hatás

Luther-utak – 7. rész | Kis emlékhelyek, nagy hatás

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet
Frankfurt és Lipcse egyaránt állomásai a mostani, hetedik Luther-útvonalnak. E két település a Német Nemzet Szent Római Birodalmának – hazánkban ismertebb nevén a Szent Római Birodalomnak – a legjelentősebb városai közé tartozott. Luther ennek ellenére újra és újra kisebb településeket és falvakat keresett fel, hogy eszméinek kiváló prédikációival hangot adjon. Ezen az útvonalon a „klasszikusok” mellett helyet kapnak ilyen „titkos apróságok” is, amelyek a reformáció megértése szempontjából döntő jelentőségűek.

Frankfurtból Wittenbergbe

A hetedik Luther-útvonal ismét Frankfurtból indul; a várost kulturális szempontból izgalmassá teszi az egyedülálló Museumsufer. Frankfurt különleges múzeumi negyede a Majna folyó partján található. Minden év augusztusának utolsó hétvégéjén itt rendezik meg a Museumsuferfest rendezvénysorozatot, minden tavasszal pedig a múzeumok éjszakáját tartják itt. A kilenc múzeumot magában foglaló részen található mások mellett az Iparművészeti, az Építészeti és a Filmmúzeum is.

Ezután Marburg felé vesszük az irányt, ahol Ulrich Zwingli svájci reformátor és Luther Márton találkozott, majd Bad Hersfeldbe visz az út; a város apátsági temploma ma a világ legnagyobb román stílusú templomromjának számít. Innen indulunk Eisenachba, majd a város melletti Wartburg várába, ahol Luther mindössze tizenegy hét alatt fordította le német nyelvre az Újszövetséget; az újranyílt, gondosan helyreállított Luther-házban a Luther und die Bibel (Luther és a Biblia) című új állandó kiállítás mutatja be a részletesen a reformátor gondolatait és cselekedeteit.

Zwickau a Luther-út egy újabb állomása Szászországban. A városban körút vezet a legjelentősebb reformációs helyszínekre. Zwickauban igen hamar elterjedt a reformáció, ebben pedig része volt annak, hogy Luther a városban több helyen is sokaság előtt prédikált; volt alkalom, hogy a városháza díszes erkélyéről beszélt. A reformátor Zeitz városában is fontos prédikációkat tartott 1542-ben, 1544-ben és 1545-ben. Itt a legfőbb látnivalók: a kolostortemplom, a könyvtár, a dóm és a lutheri tézisek eredetijét őrző Mihály-templom. A város azonban arról is híres, hogy a reformátor férfi utódai mindannyian itt éltek.

Katharina von Bora, Luther későbbi felesége 1523-ban egy Grimmához közeli kolostorból, gyerekkora és fiatalsága helyszínéről szökött meg, ezért nem hagyhatjuk ki ezt a helyszínt sem utunkon. Luther 1519-ben Lipcsében részt vett a Pleißenburg épületében tartott lipcsei disputáción, így a Johann Sebastian Bachról is ismertté vált várost a reformá- tor miatt is érdemes felkeresni.

Érdemes tudni, hogy a Luther család már egy évvel Luther Márton születése után elhagyta Eislebent, és Mansfeldbe költözött. A szülői ház ma már múzeum, és a város Szent György-templomában látható Luther Márton egyetlen életnagyságú képe. Következő állomásunk Torgau, a reformáció politikai központja, mely még arról is ismertté vált, hogy itt halt meg Katharina Luther. Az útvonal utolsó állomása pedig mi lehetne más, mint a leglutheránusabb a Luther-városok között: Wittenberg, amelynek belvárosában lépten-nyomon találkozhatunk a reformáció szellemiségével. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 45-46. számában jelent meg, 2017. november 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!