Sorsa, élete kalandos, regényes, mint maga a hősies, szabadságharcokkal és forradalmakkal teli 19. század Európában. Az október eleji, az aradi vértanúkra emlékező nemzeti gyásznap idején Kmety György sorsát, életét bemutatva tisztelgünk a múlt nagyjai előtt.

A családi háttér

Kmety György édesapja, Kmety Pál – felesége a nemesi családból származó Schuleck Julianna volt – evangélikus lelkészként tevékenykedett Kishont vármegyében. Egy ideig, a 19. század elején, Rimabányán is szolgált, itt született 1802ban első fia, Pál, majd bő tizenegy évvel később, 1813-ban – amikor a lelkész édesapa már Felsőpokorágy templomában hirdette az igét az ágostai evangélikus híveknek – második fia, Kmety György. A lelkész hirtelen és viszonylag fiatalon hunyt el, a család és a hívek az itteni templom nyugati falának tövében temették el. Felsőpokorágy templomán a falba mélyesztve pedig máig megtalálható latin nyelvű síremléke. Eszerint Kmety Pál életének 49-ik évében hunyt el 1815. február 19-én. Kmety György alig múlt még csak ötéves ekkor. Özvegy édesanyja a szomorú esemény után a források szerint Alsópokorágyról Nyíregyházára költözött, az iskoláit éppen elkezdő György neveltetését anyja mellett a Debrecenben tanuló idősebb testvér, Kmety Pál vette kezébe, aki később cívisváros híres orvosa lett. Származása és anyagi helyzete miatt Kmety György a késmárki gimnázium elvégzése után a katonai pályát választotta, testvérbátyja erős ráhatására.

Katonából forradalmár

Nem választott rossz pályát! A fiatalember ugyan közvitézként kezdte a katonáskodást 1833-ban, de alig hét év alatt hadnagyi rangig vitte, majd 1847-től már főhadnagyként szolgált a 19. Schwarzenberg gyalogezrednél. A forradalom évében, 1848-ban Itáliában, Modenában szolgált zászlóaljával. Amikor hazakerült, Pozsonyban a 15-ik honvédzászlóaljnál századosi rangban működött, 1848 októberében pedig Győrben oroszlánrészt vállalt a 23-ik zászlóalj megalakításában, amelynek aztán parancsnokává nevezték ki. Tiszttársai közt kitűnt személyes bátorságával, mint jól képzett, a császári reguláris hadseregben többévnyi hadászati tapasztalattal rendelkező parancsnok igen jó stratéga és taktikus volt egy személyben, gyors és jó döntései miatt általában győztesként került ki a legnehezebb helyzetekből is.

A sajnálatos vereséggel végződő schwechati csata után – ahol a túlerő megtörte a magyar hadsereg támadását – Kmetyt a személyes helytállásáért maga Kossuth nevezte ki zászlóaljparancsnoknak.

Az ambiciózus katonatiszt elindult a honvédi ranglétrán felfelé. Katonai pályája igen magasra ívelt a forradalmi seregben, hiszen még 1848 decemberében alezredessé, 1849 januárjában dandárnokká, a dicsőséges tavaszi hadjárat idején pedig hadosztályparancsnokká léptették elő.

Csornánál a Wyss-féle dandárt verte el, egész katonáskodása alatt csapataival állandó mozgásban volt, sokszor összekötőként védte a hadtestek felvonulását, számos helyen sikeres elő- és utóvédharcokat folytatott a császáriakkal szemben. A Feldunai Hadtestet vezetve a honvédsereg vereségével végződő kápolnai csatából kimaradt ugyan Kmety György, de a Mezőkövesd–Szihalom melletti csatában fényes győzelmet aratott. Buda ostrománál az úgynevezett vízi védőművek felől ostromló seregeket vezette, meg is sebesült a harcokban. Buda elfoglalásának hírét Görgei Artúr parancsára ő vitte meg Kossuthnak. Az 1849-es hadi események azonban már nem mindig kedveztek Kmety Györgynek.

Az augusztus 9-én lezajlott temesvári csatában még hősiesen próbálta tartani a balszárnyat, de a lőszerhiány és a felsőbb hadvezetés sajnálatos taktikai hibái miatt összeomló védvonalból már menekülnie kellett. Bem Józseffel együtt a török határ felé vette útját.

A félhold szolgálatában

Kmety György a világosi fegyverletétel után, egykori parancsnokával, Bem tábornokkal együtt a török porta szolgálatába állt a vesztes szabadságharc után. A gyászos aradi események híre már ott érte az emigráns forradalmárokat. Nem lévén más választásuk, beálltak a török porta szolgálatába, mint katonák. Kmety úgy tudni, nem tért át a mohamedán hitre, de török nevet azt kapott, így lett Iszmail pasa. Érdekesség, hogy bár iszlám seregben szolgált, de mégis keresztény szertartás szerint temették el, amire az a magyarázat, hogy a török porta egyik 1856-os rendeletében egyenjogúsította a birodalom muszlim és keresztény alattvalóit, de kötelezővé tette a katonáskodást. 1850 októberében Kmety Bem Józseffel együtt Aleppo városában szolgált, a legvéresebb zavargások idején. A magyar és a lengyel csapatok határozott fellépésének és a janicsár lázadók ostroma visszaverésének köszönhetően a fontos kereskedelmi, vegyes lakosságú Aleppóban helyreállt a rend. Még ugyanebben az évben itt hunyt el Bem József, akit a parancsnoki poszton Kmety György követett, aki 1851-ben lemondott rangjáról, kilépett a szolgálatból és előbb Párizsba, majd Londonba költözött. Érdemei, tapasztalatai miatt az angol diplomácia vette igénybe szolgálát, a közel-keleti helyzetet ismerő katonaként összekötő volt a magyar emigránsok és az Egyesült Királyság isztambuli követe közt. A brit birodalom számára hírszerzést végző és tapasztalatokat, híreket gyűjtő Vámbéry Árminnal is találkozott 1857-ben. Előtte azonban 1853-tól 1856-ig végig harcolta az orosz–török krími háborút, az anatóliai frontra osztották be. Az a hír járta róla, hogy török katonái is nagyon tisztelték és nagyra becsülték parancsnokukat. Kmety a krími háború végére ferikig, azaz tábornoki rangig vitte az előmenetelt. 1860-ban Libanonba vezényelték, Bejrútban zavargások támadtak a drúz és maronita közösségek közt. A francia expedíciós sereg titkos ténykedését, a maronita keresztények felfegyverzését ellenezve arra sikerült ráhatnia, hogy elfogadható megegyezés szülessen Libanon helyzetéről, majd amikor a francia sereg kivonult, 1861ben nyugdíjaztatását kérte és Londonba költözött. Soha nem nősült meg, családja nem lett. Békében sajnos alig négy évig élt még ezután, 1865. május 25-én, apjához, Kmety Pálhoz hasonlóan viszonylag fiatalon, alig 51 évesen hunyt el, keresztény szertartással temették el. Londonban, a Kensal Green temetőben nyugszik, egy hatalmas vörös márvány obeliszk alatt, amely azt hirdeti, hogy sírjellel a brit és a török nép egy nagy magyar előtt tiszteleg!

A teljes cikk itt olvasható.