A fák gallyairól leborotválta az éles északi szél a havat, és a tavaszi metszést váró, csupasz szőlővenyigék is némán merednek az ég felé. Egy vén diófa törzsén élelmet keresgélő nagy fakopács is hangtalanul libben tova, megriadva nyikorgó lépteimtől.

Amint befordulok a dűlőre, az útszéli ördögcérnabokrok tövében foglyok és fácánok seregét pillantom meg. Tavasztól őszig jó dolguk volt, hiszen a közelben lévő tsz-tanya hullajtott takarmányaiból és a kártevő rovarokból bőven jóllakhattak. De most hó fed mindent. Éheznek. Begyük hiába követelőzik, nemigen tudják csillapítani kínzó éhségüket. Már azt is nagy kegyelemnek élik meg, hogy a süvítő északi széltől az ördögcérnabokrok fedésében kissé megmelegedhetnek, napfürdőzhetnek.

Bezzeg a balkáni gerlék ott sürgölődnek a kukoricagóréknál. A tető kúpcserepei alatt az éjszakai zsákmányukat emésztő baglyok megértő pislantásaitól kísérve degeszre tömhetik begyüket nap mint nap. Az istállók nádfedelében tanyázó verebek sem panaszkodhatnak, mert nekik is bőven terítettek asztalt a sertés- és marhaetetőkön. De mi van a többiekkel?

Madaraink rendesen napjaik minden percét azzal töltik, hogy beszerezzék kis testük életben tartásához a napi kalóriát. Tehát rájuk nem vonatkozik a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Ezeken a zord téli napokon az a szűk nyolc óra áll rendelkezésükre – amíg látnak, és mozogni tudnak – az élelem, azaz a fűtőanyag beszerzésére. Míg mi a meleg, fűtött szobánkból szemléljük a szép, havas tájat, gondoljunk dalos vagy daltalan, színpompás vagy szerény külsejű madárbarátainkra, és hasson meg ínségük ezekben a hideg téli hónapokban.

Elég, ha fabrikálunk vagy veszünk egy kis etető, s rászánunk pár forintot a fekete napraforgóra vagy madárgolyóra, melyet a gazdaboltban olcsón beszerezhetünk. Cserébe hálás siserahad látványában lesz részünk, kiknek viselkedését, szokását tanulmányozhatjuk a zord téli napokon. Így szemlélhettem az évek során már néhány vonuló és áttelelő madarunk téli napjait etetőimen.

Állandó és legkorábban érkező kosztosaim a cinkék. Egy-egy magot az etetőről felkapva, a fa ágain egyik lábukkal fogva, csőrükkel felnyitva eszik ki a belét. Nem sokkal utánuk érkeznek a zöldikék. Ők az etetőn morzsolják szét a szotyit. A hulladékot majd a később érkező verebek szedik fel az etető alól.

A tengelicék követik őket. Ők is pintyfélék, és hasonlóképpen étkeznek, akár az erdei és fenyőpintyek. Utóbbiak már februárban északabbra költöznek, de vannak vonuló madarak, mint például a csonttollúak, akiket színes tollazatukról és bóbitájukról könnyen felismerhetünk. Néha nagy létszámú csapatban érkeznek, de csak egy-két napot töltenek itt, és mennek tovább.

A fekete sapkás, szürke barátkák (barátposzáták) is seregesen jönnek, és ha netán van egy nagy gallyrakás az udvarunkban, biztos megtelepszenek pár napra. Igaz, ők nem a szotyira vágynak, hanem a bogyókat kedvelik, így a házunk falán burjánzó vadszőlő lila termését szemezgetik, és egy páros itt rakott fészket, kertünk borókabokrában. Fekete rigóink is e vadszőlővel vészelik át a zimankót, és a vörösbegyek is ezt a bogyót kedvelik és fogyasztják rendületlenül.

Alkalmi látogatója etetőimnek egy meggyvágó pár. E termetes testű, szigorú tekintetű páros mindenkit megriaszt. Így amíg ők falatoznak az etetőn, a tengelicék, zöldikék, cinkék, de még a szemtelen verebek is tisztes távolságból szemlélik lakmározásukat, és csak távozásuk után merészkednek vissza.

Így van ez a harkállyal is. Tekintélyt parancsoló méreténél fogva a többiek odébb állnak, míg őkelme kiválasztja a legnagyobb falatot, melyet a fa kérgébe helyez, és onnan töri fel és eszegeti meg. Még szerencse, hogy pár szem után odébbáll, így a többiek zavartalanul folytathatják a lakomát.

A mátyásmadarak (szajkók) is csak ritkán és röviden vizitálnak az etetőn. Úgy tűnik, nekik van valami titkos éléskamrájuk, ezért nem szorulnak rá az ingyen kosztra. Amúgy szép látvány óvatos, színpompás megjelenésük. A villanydróton teli beggyel ücsörgő balkáni gerlék megelégedve nézik a habzsoló madársereget. Ők is a földről szedték tele begyüket. Sajnos azonban kosztolnak itt hívatlan vendégek is, a karvalyok és a sólymok. Szomorú tapasztalatom, hogy leginkább a cinkék, a tengelicék vagy eme hízott gerlék az áldozatok. De hát bele kell nyugodnom, hisz ez az élet rendje.

Az elszaporodott szarkák némán gyülekeznek szomszédom diófáján, és etetőimet meg se nézik. A varjak csapata sem érdeklődik terített asztalom iránt. Ők átkutatva minden hulladékot a szemetek eltakarításában tesznek nagy szolgálatot. Amikor a plázák parkolójában az amúgy rejtőzködő, félénk búbos pacsirtákat látod, amint leküzdve félelmüket a bevásárlókosarak közt keresgélik a morzsákat, kérlek, gondolj azokra a korgó begyűekre, akik arra várnak, hogy egy-két marék szotyival te is hozzájárulj a madarak farsangjához!