Az első vitaest témája a következő volt: Miért engedi meg Isten a szenvedést? Hol van Isten a bajban? Isten szándékosan akar rosszat? Tanulhatok a szenvedésemből?

Úgy látszik, sokakat foglalkoztatnak ezek a kérdések, mert az esemény teltházas volt. (A söröző üzemeltetője elmondta, hogy 98 sör alátétet osztott ki.)

A rendezvény célja az volt, hogy legyen egy olyan fórum, ahol bárki kérdezhet a lelkészektől, az is, aki nem tartozik egyik gyülekezethez sem vagy nem is hívő.

A kérdéseket Fodor Péter baptista lelkipásztor, Gyurkó Donát Sámuel metodista lelkész, dr. Kaszó Gyula református lelkész, Petkó Tamás római katolikus pap és Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész várta. A kérdések valóban provokatívak voltak, de nem tiszteletlenek; érintették a genocidiumot, a háborúkat, a fiatalok súlyos betegségeit, esetleg halálukat, a közúti tragédiákat, a világban észlelhető éhezést és nyomort.

A válaszadók erős hitükre támaszkodva adtak kapaszkodókat a kérdezőknek, de kitértek arra is, hogy az ember felelős azért, amit tesz. Kaszó Gyula református lelkész azzal érvelt, gyakran azt akarjuk, hogy a felsőbb hatalom úgy gondolkodjon, ahogy mi tesszük. De Isten nemcsak egy felettünk álló, szenvedést megengedő mindenható valóság, hanem az emberi életben mellénk állva meg is élte a szenvedést, amit mi okoztunk. Erre a perspektívára van szükségünk az elfogadásához. Egy hívő hozzászóló a Kő az úton című Prohászka Ottokár versből idézett:

Gondolod, kerül életed útjába

egyetlen gátló kő is hiába? 

Lehet otromba, lehet kicsike, 

hidd el, ahol van, ott kell lennie, 

Nézd meg a követ, aztán kezdj el

beszélgetni róla Isteneddel. 

Őt kérdezd meg, milyen üzenetet 

küldd azzal az akadállyal neked. 

S ha lelked Istennel találkozott, 

utadban minden kő áldást hozott.