– Hogyan értékelné a láda fogadtatását?
– Az eddigi két és fél hónapos működése során a Márton-láda maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mind az „adok”, mind a „kapok” oldal igen aktív, és a kelenföldi gyülekezet közössége mellett a kerületben élők is magukénak érzik az ügyet. Olyan evangéliumhirdetés ez, ahol nem szóval, hanem irgalmas cselekedettel képviselhetjük az Isten országának értékeit. A tudatosan „kétértelmű” névválasztás is értő fülekre talált, hiszen Szent Márton és Luther Márton személyéhez sokan tudnak kapcsolódni, és benne van az a nem titkolt üzenet is, hogy a segítségnyújtásban nincs felekezeti vagy vallási törés. Summa summarum: tartalmi és formai szempontból is célba ért a kezdeményezésünk.
– Mik kerülnek a ládába?
– A ládába leginkább tartós élelmiszerek kerülnek, de nem ritka egy-egy szendvics, gyümölcs vagy zöldség elhelyezése sem. Tudatosan figyelünk arra, hogy legyen benne vitamin, pezsgőtabletta, valamint higiéniai eszközök is. A járványhelyzetben naponta tettünk bele eldobható maszkokat is, segítve így is a rászoruló testvéreinket a veszélyhelyzetben. A doboz mellett jól látható módon ki van függesztve, hogy mit várunk el a „felhasználóktól”, és az is, hogy mi az, ami nem megengedett. Ezt komolyan vesszük, és ellenőrizzük napi szinten.
– Kik élnek ezzel a lehetőséggel?
– Nagyon változó. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy vannak olyan szegény családok, akiknek van fedél a fejük felett, de élelmiszerre nem marad már anyagi keret, így nekik óriási segítség a Márton-láda. Emellett természetesen a kerületben élő hajléktalan társaink közül is jó néhányan felkeresik a dobozt, van, aki napi rendszerességgel. Arra is figyelünk, hogy este is kerüljön ki a dobozba valami éjszakára, mert van, aki csak az éj leple alatt meri felvállalni a rászorultságát. Ezt a szempontot is nagyon komolyan kell venni, és a tapasztalatunk az, hogy reggelre mindig kiürül a láda. Az is célkitűzésünk, hogy a gyülekezetünkbe járó, nehéz körülmények között élő tagjaink is tudjanak élni ezzel a lehetőséggel, arról nem is beszélve, hogy bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy életmentő lehet a láda tartalma.