Az időjárás idén nem kedvezett a kültéri rendezvénynek, így a templomkert helyett ezúttal a gyülekezet tulajdonában lévő, régi (sajnos elhagyatott, romos) kultúrházban került megrendezésre –mint utólag kiderült, jó, hogy így alakult.

A gyülekezet tagjai most is szívesen jöttek a hívószóra, és segített, ki miben tudott. Sparhelt, gázpalack, lámpák, hosszabbító, asztalok, padok, bútorok, minden kellék összegyűlt, és estére a hosszú évtizedek óta üresen álló, omladozó kultúrház ismét megtelt élettel. Kigyúltak a fények (köszönhetően a szomszéd presszónak), megszólalt a karácsonyi zene, tüzek gyúltak a bográcsok, fazekak alatt, és ahogy gyülekeztek a résztvevők, egyre melegebb lett a terem hangulata, bár külsőleg valóban vacogtunk. A kivilágított karácsonyfa, a pislákoló gyertyák ezt a rideg, elhagyatott épületet valóságos kis álomvilággá varázsolták.

Forralt bor, sparhelten sült krumplis lángos, forró sütőtök illata töltötte be a teret, rég nem látott ismerősökkel beszélgethettünk, a gyerekek önfeledten játszottak a játszósarokban, még társasjáték klub is volt a nagyobbaknak. Halászlé, töltött káposzta, felsorolhatatlanul sok sütemény, amit a hívek szeretettel kínáltak, és közben az adományok is szépen gyűltek a gyülekezetnek. 

Résztvevők gondolatai: 

„Mikor megérkeztünk, egy végtelenül családias és meghitt hangulat várt minket. A halászlé (én ezt kóstoltam) mennyei volt, a kuglófot is megkóstoltam, életem legfinomabbja volt. Érződött az ételek ízében, hogy nagy szeretettel készítették. Ritkábban ül össze a családunk, és ez az alkalom is összehozott minket. Ahogy kortyolgattam a forralt bort és néztem az önfeledten játszó gyermekeket, olyan érzés kerített hatalmába, amit nehéz szavakba önteni. Igazán örülök, hogy ott lehettem és remélem lesz még hasonló esemény. A mai rohanó világunkban, és a karácsony közeledtével a zsongásban nagyon jó volt egy pillanatra megállni, mosolyogni, beszélgetni és nem elfelejteni, hogy szeretetben élni a világon a legnagyobb boldogság!” (Anna)

„A vacogó nagyon jó kezdeményezés, összehozza az embereket, igazi közösségteremtő rendezvény, látható a vonzó hatása, hiszen egyre többen jönnek el, egyre jobb a hangulat! Fontos a program szellemisége, kisugárzó ereje, a hit, amelyet nem kell kimondani, érződik minden részletében. Mégsem ez a vacogó legnagyobb erénye, hanem az evangélikus közösség tagjai, akik szívüket lelküket adják hozzá a programokhoz, így ők a kovász nemcsak az evangélikus egyházban, hanem tágabb közösségünk felé is! További erőt, egészséget és lelkiséget kívánok áldásos működésükhöz!” (Jászai Menyhért)

Köszönjük ezt az élményt a Nyírszőlősi Evangélikus Egyházközségnek! Mindezt kívülállóként írom, sem én, sem a családom nem vagyunk evangélikusok, de a Bence család és a gyülekezet lelkes, igazi közösségépítő rendezvényeiből nem érdemes kimaradni. A kultúrház, ha csak egy estére is, de életre kelt. Sokaknak már csak ez is nagy élményt jelentett; régi emlékek elevenedtek fel, és a remény is felcsillant, hogy talán nem utoljára találkoztunk itt. Nem karácsonyi vásár, nem adventi forgatag, ez a Télváró vacogó – se több, se kevesebb. El kell jönni és átélni! (Folytatása tavasszal, a Helló tavasz rendezvénnyel lesz.)