Böjti körlevelünk címlapján vírusveszélyre figyelmeztető táblát láthattunk. Ma, a „hullám második szakaszában”, egy maszkot láthatunk. Ennek használata lassan megszokottá válik számunkra, hiszen az eltelt fél évben erre szocializálódtunk. Ha elindulunk otthonról maszkot is vinnünk kell, ha boltba megyünk, buszra szállunk, akkor már automatikusan vesszük is fel azt, és takarjuk el vele arcunkat.

Viselésének egyik mellékhatása az, hogy nehezebben ismerjük fel mögötte a másik arcát. Az elmúlt időszakban jó párszor köszöntek rám a boltban, és én nem tudtam, hogy ki is ő valójában. Talán a hangja alapján könnyebb felismerni a másikat, és adott esetben mozgásának megfigyelése is segíthet, de ez az álca azért megnehezíti a dolgot.

Ami még ennél is nehezebb és rémisztőbb az maga a vírus, és annak is az ismert hatásai. Többek között az ízlelés és a szaglás elvesztése. Gyönyörű teremtett világunk úgy lett alkotva, hogy annak csodáit minden érzékszervünkkel tapasztaljuk. A gyümölcsök nemcsak szépek és színesek, de különböző ízűek és illatúak. A virágok nemcsak különböző alakúak, de illatjaikkal még el is csábítják a feléjük közeledőt.

Mivel pont a szájunkat és az orrunkat takarjuk el, így a Covid19-es névvel ellátott vírus elleni védekezésünk egyik szimbolikus jele a maszk óhatatlanul is a szaglásra és az ízlelésre utal. Csökken vagy megszűnik az íz és szagvilága az embernek. Szegényebbé lett a világ ízek és illatok nélkül, és így szegényebbé lett az ember is.

Nem hajolhatunk közelebb szeretteinkhez, nem ehetünk egy tányérból és nem ihatunk egy pohárból sem. Pedig ez eddig olykor megesett, gyakran talán természetesnek is tűnt. Azt gondolom, ez így volt jó. Ma ez már sajnos nincs így. Ez elszomorít és megrémiszt.

A valaha olyan szép és sokszínű világunk elszürkül és arctalanná válik? Gyorséttermek ízvilágává silányul, és fertőtlenítők szagává sterilizálódik környezetünk? Úgy látszik igen.

De tudnunk kell, hogy csodás és szép világunk értéket, ízeit és illatait nem a vírus kezdte ki. Már jóval korábban uniformizáltuk környezetünket, átalakítottuk világunkat. A nyers zöldségeket és gyümölcsöket párolva és aszalva fogyasztjuk, az istálló illatát elfeledve benzingőzt szagolunk. Az idén eszkalálódott világjárvány ennek csak a következménye.

Az egészségesre, az ízesre és illatosra érzéketlen ember további deficitje nem más, mint az arctalanná vált tömeg elfogadása. Mit tehetnénk ez ellen?

Engem ebben a maszkviselős időszakban mégis valami megragadott. Ez pedig az emberek szeme. Sokkal több gyönyörű szemet láttam, mint korábban. A kényszeres takargatás ellenére az emberek szemei még úgy-ahogy szabadon maradtak, amint csak ez maradhat szabadon egy hithű muzulmán nő vagy asszony esetében is.

A korlátozások ellenére a szemek mégis megszólalnak, ezer íznél és millió illatnál is szebben ragyognak és igen sokat mondanak el az emberről. „A szem a lélek tükre” – írja a mondás. Ennek eredete a Példabeszédek könyvében található (Péld 20,27), de Jézus a hegyi beszéd alkalmával így szólt: „A test lámpása a szem. Ezért, ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz.” (Mt 6,22)

Kr. u. 79 körül, mikor a Vezúv kitört Plinius így írta: „In oculis animus habitat – Szemben lakik a lélek.”

Mikor személyes kapcsolatba kerülünk valakivel és tiszta a szándékunk, akkor a szemébe nézünk. A korlátozások ellenére ezt még ma megtehetjük. Az egyik legkomolyabb azonosítási eljárás nem véletlenül a szemünkkel kapcsolatos. Ajkunk és orrunk mellett szemünkkel tapasztalunk a legtöbbet. Ma még láthatjuk a színeket, a formákat és felebarátaink szemét is.

Aki ezt elveszti ebben a világban, az talán a legtöbbet veszíti. „Világtalannak” is mondják. Pedig tévednek. Pál arról ír a korinthoszi gyülekezetnek, hogy a Teremtő Isten olyan világot készített az őt keresők számára, amit még a szem sem látott, de még megemlít a fülünk után egy jelképes érzékszervet. Ez pedig a szívünk. Mikor az ember már elhagyja a gyermeki világot és dolgait (1Kor 13,11), attól fogva veszíti el értékeit is, az élet ízét és illatát, a szép hallását és látását.

Sajnos szívünk is gyengül és sokan már csak mesterségesen, gyógyszerekkel tudják fenntartani ritmusát és erejét. Ám a szív érzése és a szív szeretete mégsem gyengülhet, nem veszítheti el életörömét. Mert, ha ez megtörténik, akkor nem csak ez a világ sötétedik el, de az eljövendő reménye is odavész. Éppen ezért kell megmaradnia hittel és reménnyel, de leginkább szeretettel annak a vágyunknak, hogy továbbra is csodáljuk a teremtett világot és benne az Isten szeretetét az Úr Jézus Krisztust, hiszen képmására teremtettünk és szemünk ragyogásában, tükröződésében kell látni és látszódnia a megváltás fényének a maszk fölött is!