Elsőként egyházunk vezetőségével egyeztettek az Állami Számvevőszék képviselői

Elsőként egyházunk vezetőségével egyeztettek az Állami Számvevőszék képviselői

Share this content.

Forrás: aszhirportal.hu, szöveg: Kommunikációs és Kapcsolattartási Osztály
Budapest – Az Állami Számvevőszék elnöke és vezető tisztségviselői a magyar történelmi egyházak képviselői közül elsőként a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) vezetőit fogadták 2017. június 23-án az ÁSZ székházában, Budapesten. Az Állami Számvevőszék és a Magyarországi Evangélikus Egyház konzultációjának fókuszában az egyházi intézmények által kitöltött öntesztek eredményei, és az egyházi tulajdonban lévő intézmények fejlesztési kérdései álltak.

Az Állami Számvevőszék és a magyarországi történelmi egyházak vezetői évente találkoznak, hogy áttekintsék a közpénzügyi gazdálkodás és ellenőrzés aktuális kérdéseit, valamint tájékoztassák egymást az adott év célkitűzéseit illetően. Domokos László elnök és Holman Magdolna tervezési vezető idén a történelmi egyházak közül pénteken elsőként a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetőit fogadta. A megbeszélésen a Magyar Evangélikus Egyház képviseletében Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Csorba Gábor gazdasági osztályvezető és dr. Zsugyel János, az egyházi számvevőszék elnöke vett részt.

A találkozó alkalmával a közpénzügyi ellenőrzés egyházakat érintő aktuális kérdéseit, az Állami Számvevőszék egyházi intézmények számára is rendelkezésre álló öntesztjének tapasztalatait, valamint a 2017-es év célkitűzéseit tekintették át a résztvevők.

A találkozó kezdetén Domokos László elnök összefoglalóan ismertette az ÁSZ tavalyi évi tevékenységét és kiemelte, hogy az ÁSZ az ellenőrzési alaptevékenysége mellett fokozatosan érvényesíti a törvényben előírt tanácsadó szerepét: terjeszti az integritáskultúrát, támogatja az állammenedzsment megújítását és nagy hangsúlyt helyez a magyar családok pénzügyi tudatosságának fejlesztésére is. A témával kapcsolatban megemlítette, hogy az Országgyűlés plenáris ülése a hetekben tárgyalta az Állami Számvevőszék 2016. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.

Domokos László a konzultáción elmondta, hogy az ÁSZ 2014 novemberétől önteszttel is támogatja az egyházi intézmények szabályszerű működését, gazdálkodását. Az ÁSZ honlapján elérhető önteszt rendszer célja, hogy a vezetőknek, így többek között az egyházi jogi személyek vezetőinek és vezető testületeinek a szabályszerű közpénzfelhasználáshoz szükséges követelmények kialakítását és ellenőrzését támogassa. Egyúttal eredményesen használható a hibák, hiányosságok, valamint kockázatok feltárására, és azok javítási lehetőségeinek beazonosítására egy adott működési, feladatellátási környezetben – fűzte hozzá az elnök.

 

 

Az egyházi öntesztek sikerességével kapcsolatban Holman Magdolna kiemelte: az ÁSZ ellenőrzési tapasztalatai alapján összeállított öntesztek támogatást nyújtanak minden szervezet számára a szabályos működés feltételeinek megteremtésében. Az önteszt kérdései átfogóan tartalmazzák az EU támogatások felhasználásával megvalósított projektek előkészítése és lebonyolítása során teljesítendő követelményeket, azok megválaszolása rávilágíthat az esetlegesen elutasított pályázatok sikertelenségének okára, vagy segíthet a későbbiekben benyújtandó pályázatokra történő felkészülésben.

Az idén a reformáció 500. évfordulóját ünneplő egyház képviselői az elmúlt egy év tevékenységét, illetve a jövőbeli terveket ismertették az ÁSZ vezetőivel. Kiemelték: az Állami Számvevőszék tanácsadó tevékenységét fontosnak és hasznosnak tartják, ezért a jövőben is számítanak rá.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!