Megkezdődött az evangélikus idősotthonokban lakók és az ott dolgozók oltása

Megkezdődött az evangélikus idősotthonokban lakók és az ott dolgozók oltása

Share this content.

Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Pexels.com, Facebook.com
Budapest – Ahogy arról a kormányzati kommunikációból és a napi sajtóból értesülhettünk, elkezdődött az idősotthonokban lakók koronavírus elleni oltása. Így történt ez a napokban az evangélikus szeretetotthonokban is és sok helyen az intézmények dolgozói, valamint az idős ellátottak már meg is kapták a Pfizer oltóanyagát. – Az Evangélikus.hu összeállítása.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda diakóniai osztályának vezetőjétől, Kelemen Annától megtudtuk, hogy az oltás szervezése a megyei kormányhivatalok, szociális- és gyermekvédelmi főigazgatóságok feladata és megyénként eltérően kezelik a kérdést. Van, ahonnan érkezik az országos irodára adat, de vannak olyan megyék, ahol az intézmények a hatóságoknak közvetlenül szolgáltattak adatot. Az egyházi intézményekben érdek, hogy az oltással kapcsolatban növeljék az oltakozással kapcsolatos kedvet, hiszen így a lakókat és a dolgozókat is védeni szeretnék a fertőzéstől.

„Megkaptuk az első oltást, három hét múlva jön a következő – írta Szpisák Attila tótkomlósi lelkész Facebook oldalán. – A bentlakásos otthonunkban lévők és a munkatársak is jól vannak. Köszönjük az oltócsapat munkáját.” 

Hasonlóképpen örömmel jelentették be a kaposszekcsői Evangélikus Diakóniai Otthon oldalán, hogy „az intézmény lakói és dolgozói (mindazok, akik igényelték) felvették a Covid-19 védőoltás első adagját. Köszönjük szépen az oltó-team (Dombóvári Szent-Lukács Kórház) munkáját!” – írták.

A Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat otthonában is megkapták a lakók és a gondozók a koronavírus elleni első védőoltást. Fabiny Tamás püspök Facebook oldalára feltett egy fotót, amelynek tanúsága szerint éppen Keveházi László nyugdíjas lelkész, a Sztehlo Gábor által vezetett egykori gyermekköztársaság, a Gaudiopolis miniszterelnöke részesült az oltásban.

„El lehet képzelni, hogy milyen örömöt jelentett ez az alkalom, mennyire várja már mindenki, hogy fel lehessen lélegezni – így a püspök. – Különösen az értelmi fogyatékossággal élőkkel nehéz megértetni, hogy miért kell őket megszokott életükben korlátozni, de az idős gondozottak is nagyon várták már ezt a napot. Az egyik dolgozó ezt mondta: »Mindenki a szebbik ruháját vette fel...«. Buda Annamária intézményvezető, és Herkelyné Melinda főnővér arról tájékoztatott, hogy az érintettek túlnyomó többsége megkapta az oltást. Ha az összes telephely sorra kerül, akkor vélhetően 90 százalékos lesz az átoltottság. Csupán néhányan nem kérték, illetve azok maradtak ki, akik már átestek a betegségen, vagy éppen most gyengélkednek” – írta a püspök, aki a diakóniai és szociális otthonban dolgozókért és ellátottakért való imádságra buzdított: „Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába.” (Zsolt 17,8).

Szarvason is megtörtént az Ótemplomi Szeretetszolgálat intézményeiben az oltás. Lázár Zsolt esperes a Facebookra készített kerettel ünnepelte meg oltását. Csatlakozott hozzá a kondorosi Tuska Tibor lelkész is.

2021. január 31-én  az Ótemplomi Szeretetszolgálat csabacsűdi idősek otthonában a Pfizer/BioNTech vakcinájával történt az oltás. Lázár Zsolt evangélikus esperes, az intézményrendszer vezetője a Newjsag.hu oldalnak elmondta, az Ótemplomi Szeretetszolgálatnak négy telephelyén van bentlakásos intézménye. A több, mint 300 férőhelyes intézmény valamennyi lakója megkapta a lehetőséget, hogy eldöntse, élni kíván a védőoltással, avagy nem. Erről írásban nyilatkozott mindenki a dolgozókkal együtt. Az esperessel az alábbi interjú jelent meg:

– Hol történt már meg az idősek védőoltása?

– Csütörtökön kezdtük a Vajda Péter utcai otthonban, ahol 52 lakóból 41 kapta meg a védőoltást. Szombaton a Rákóczi utcai intézményben folytatódott, ahol két oltóponton 100 dolgozónak és közel 200 lakónak volt lehetősége, hogy megkapja az oltást. Itt azok a dolgozók nem vették fel az oltást, akik néhány hete gyógyultak ki a betegségből. Csabacsűdön a 15 dolgozóból 13-an kérték. A lakók közel kétharmada élt az oltással, köztük intézményrendszerünk két legidősebb, 1922-es születésű lakója is.

– Hogy fogadták az idősek a hírt, hogy ők lesznek a következők, akik megkapják a védőoltást?

– Nagyon várta mindenki a védőoltást, és azt, hogy ennek a bezárt világnak vége legyen, újra normális életet élhetünk majd az otthonokban és azon kívül is. Szeretnénk, ha másról szólna az életünk mint erről a vírusról és az ellene folytatott néha reménytelennek tűnő küzdelemről.  A lakókkal együtt úgy érezzük, ez a kivezető út ebből a rémálomból. Két intézményünkben nem volt egyetlen COVID-os beteg sem. De sajnos megtapasztaltuk, hogy milyen kegyetlen is tud lenni ez a betegség, így reméljük, hogy hamarosan túl leszünk ezen a pandémián az oltás segítségével. 

– Kellett-e győzködni az időseket arról, hogy ez számukra miért lenne fontos?

– Természetes, hogy az idősek először idegenkedtek az oltástól, de orvosaink olyan optimista hangulatban jöttek közénk, hogy mindenki megnyugodott. Ők voltak a legnagyobb reklámjai az oltásnak. 

– Tartanak-e fokozott ügyeletet az idősek szervezetének esetleges oltásra adott reakcióinak kezelésére?

– Az intézmény és a kórház orvosai teljes felszereléssel érkeztek közénk. Mindenre fel voltak készülve, a legextrémebb reakciókra is. Közel négyszáz oltás után senkinél sem történt semmi említésre méltó, talán egy kicsi fájdalom az oltás körül. A másodiknál komolyabb reakciók várhatóak. Orvosaink azonban saját tapasztalataikat megosztják velünk, így látjuk, hogy mi várható. 

Talán a legkomolyabb mellékhatása az lesz, hogy végre nyugodtan tudunk aludni egy év után ismét, bizakodik az esperes, mert mint mondja, minden munkatársára ráférne már egy nyugodtabb élet, a kevesebb stresszel járó munka. „Ez a vakcina a lelkeket is gyógyítja” – zárta a beszélgetést az esperes.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!