Milyen jó is visszaemlékezni ezekre az időkre, történésekre! Mennyi nehézséget, fáradságot és csínytevést éltünk át együtt mi, az osztály. Többek között ez az, amiből kimaradnak a digitális oktatás ideje alatt a gimnáziumi diákok: nincs tanterem, nincs közösség, nincs kapcsolat… Csak egy rideg gép.

Középiskolai tanárként – talán mindannyiunk nevében – elmondhatom: az elmúlt időszak nagy mentális-pszichés kihívások elé állította a tanárokat és a diákokat egyaránt. Egyik pillanatról a másikra egy új, „modern” oktatási módszer előtt találtuk magunkat, régen magunk mögött hagyva a „táblánál krétával a kezünkben magyarázunk a tanulóknak” verziót. Hirtelen minden munkát a számítógép előtt ülve végzünk, miközben fogalmunk sincs tanulóink lelkiállapotáról, csak nézzük hol a monitort, hol az órát: „Vajon feltettem? Kijavítottam? Elküldtem a kódot? Már megint nem küldött be feladatot! Miért nincs net? Ezt meg hogy nem értik? Már megint alszanak a gép előtt…” – záporoznak a gondolatok. És senki sem válaszol.

Belefásultak. Nincsenek osztálytermi órák, ahol az osztály színfoltja felelésre készülődve felhangolná a többieket, és nem kedvenc időtöltésük a szünet, amikor meg lehet szállni az iskola egyetlen kis büféjét, kiszemelve a legnagyobb és leglaktatóbb szendvicset, amelyet csak úgy érdemes megenni, ha mindenki esdeklőn könyörög egy harapásért belőle.

Mit lehet tenni ebben a helyzetben?

Felvesszük a versenyt az új módszerekkel, dacolva az idővel, továbbfejlesztünk, buzdítunk, figyelmeztetünk, motiválunk… – ha még figyel ránk valaki. Figyel rám valaki?

Rajztanárként teljesen át kellett formálnom a tanmenetet, sőt az életvitelemet. Nincs iskola, ahova reggelente be kell rohanni, miután a reggeli kávét gyorsan leerőltetem a torkomon, de enni már csak a tanáriban tudok pár szem kekszet, és már kezdünk is, bejönnek a terembe a nyüzsgő diákok. Most egyszerűen megáll az ember a számítógép előtt, a kávéját kényelmesen szürcsölgetve, és azt mondja magában: „újratervezés” – ez most divatos kifejezés lett a műholdas tájolóknak köszönhetően.

Miként lehet felkelteni, megőrizni, motiválni az érdeklődést a rajzórák iránt? Technikailag kicsit ki vagyok segítve, hiszen a legtöbb háztartás elég jól felszerelt, szórólapokban nálam sincs hiány… Olló, ragasztó, ecset meg kéne, hogy legyen másoknál is. Alsóbb évfolyamokon több órán át foglalkoztunk népművészetünk formakincseivel, rajzoltattam régi magyar parasztházakat, megismerkedtünk a tulipános ládák történetével, felsőbb évfolyamokon pedig népi bútorokat modernizáltunk, remélve, hogy kedvet kapnak a későbbiekben ilyen jellegű berendezési tárgyak tervezésére, kivitelezésére. Végzősökkel szerkesztettem nap-, világ- és rozettaszimbólumokat – ezzel emlékeztetve őket a szépséges faragott, festett székelykapuk, valamint a régi hímzések motívumvilágára. Illusztráció formájában készültek alkotások a magyarok ősi mondavilága alapján kiválasztott két történetből a turulmonda és a csodaszarvas legendája alapján. Ősi jelképként az életfák készítése sem maradhatott ki. Természetesen technikailag nem kötöttem meg a kivitelezés módját, csupán a színek használatát szoktam tőlük elvárni, mivel a színek nemcsak a rajzlapokat, de az életünket is meg tudják szépíteni.

Egységesen, minden évfolyamon tanultunk vonalrajzokkal, faktúraképzéssel kialakítani csendéleteket, növény- és állatformákat. Mi állhat közel a tanulók szívéhez? Még év elején végigkérdeztem az osztályokat, kinek van otthon valamilyen házi állatkája. A válasz mennyisége még engem is meglepett, szinte mindenki feltette a kezét. Kicsit bátortalanul fogtak hozzá a különböző állatok megrajzolásához, de végül örömmel ismerték fel, hogy nem is olyan nehéz ez a feladat. Fontosnak tartom felmérni, mi érdekli a gyerekeket, hiszen magával a témával is tudjuk őket motiválni egy-egy rajz elkészítésére.

Kihasználva a helyzetet (mivel a tanár is csak ember), miszerint otthon mindig van ragasztó és olló, amely rajzórákon majdhogynem lehetetlennek tűnő vállalkozás szokott lenni, montázstechnikát alkalmazására különböző feladatokkal álltam elő. Mindig hangsúlyozom a gyerekeknek, hogy minőségi munkát várok, és az egész lapfelületre dolgozunk, valamint a háttér is a kép része – ennek köszönhetően valóban szebbnél szebb alkotásokat kapok tőlük, amelyeket iskolánk honlapján rendszeresen be is mutatunk. Az egyik ilyen különleges feladat az volt, amikor elvont gondolatokat kellett megjeleníteni emberi portrékon. „Mi jár a fejedben?” – ezt adtam az alkotások címének.

A másik kedvenc és hálás feladattípus a reklámgrafika. A különböző betűk megszerkesztése, megformálása, a közlendő képi információval való összekapcsolása nem csupán rajzkészséget igénylő feladat. Megfogalmazni az otthon és a szeret szavakat vagy éppen az iniciálékat olyan formában, amely idegen nyelvű emberek számára is azonnali felismerhetőséget tesz lehetővé, nem könnyű. Felsőbb évfolyamokon plakátkészítésnél használhatták fel az ezzel kapcsolatosan korábban megszerzett tudásukat. Az utóbbi feladat elkészítését számítógépes grafikai vagy éppen számítógépes montázsként kapták meg, végül is ez most tényleg mindig kézre eső eszköz mindenki számára.

A színek szerepét nem is tudjuk igazából felbecsülni, hiszen színek nélkül halott lenne a világ. Különböző hatásuk van az emberi szervezetre: felélénkítenek vagy ellazítanak, segítenek a tájékozódásban, esetleg javítják a koncentrálóképességünket. Hangulati hatásuk révén az emberek közérzetét is erősen befolyásolják a vegetatív idegrendszeren keresztül. A világos színek barátságos, kellemes hangulatot teremtenek, míg a sötét, komor színek kedvetlenné és deprimálttá tehetik az embert. A színekről tanult ismeretek segítenek értelmezni a reklámfilmek, reklámgrafikák által bemutatott világot, egyértelművé teszik a közölt vizuális információ tartalmát. Foglalkoztunk különböző rajzi feladatok kapcsán a színek hőfokával, telítettségével, kontrasztjaival, színharmóniákkal, amelyeket nem csupán a képzőművészet, de a fotózás területén is nagymértékben hasznosíthatnak.

Ki ne tudna manapság fotózni?

Mindenkinek van már okostelefonja, amelyet mindenféle szuper technológiás és nagy felbontású fényképező funkcióval árulnak. A diákok folyton fotóznak, gyakran azt is, amit nem kéne. Az elénk táruló látványt azonnal magunkévá tehetjük vele, majd módosíthatjuk különböző effektekkel, formázhatjuk kedvünk szerint. Az egyik legnépszerűbb technológiává nőtte ki magát, helyet követelve magának az oktatásban. Haladni kell a korral, sokkal jobban motiválhatók a diákok a rajzi alkotó folyamatokra, ha a fotóikon keresztül kérjük számon a tanultakat. Véleményem szerint minél változatosabb feladatokkal szolgálunk számukra, annál eredményesebb és igényesebb munkákat kapunk cserébe. Kérjük meg őket, hogy tegyenek fel akár korábban készített természetfotókat, és aztán döbbenten üljünk a válogatott gyönyörűségek előtt. Mert ők is képesek meglátni a világban a szépet! Számomra ez a lényeg.