Luther a szeretet és a hit összefüggéséről ezt írta: „a hit abban tér el a szeretettől, hogy a hit személyre, a szeretet pedig cselekedetekre vonatkozik. A hit eltapossa a bűnt, kedvessé teszi és megigazítja az embert. Miután pedig az ember kedves és igaz lett, a Szentlélek megajándékozza őt a szeretettel, hogy szívesen cselekedje a jót.” Máshol, tömörebben így fogalmazott Luther: „A hit tehát a cselekvő, s a szeretet a cselekedet”. A megtérés pedig nem a remetebarlangban van, hanem ott, ahol a hit a szeretet szabálya szerint cselekszik.

Néhány hete arról beszélgettem egy régi keresztyén barátommal, hogy szükségünk van a naponkénti megtérésre, visszatalálásra ahhoz a szeretethez, amit Istentől naponta kapunk. A barátom elég szkeptikusan fogadta azt, amit mondtam. Elmondta, hogy keresztyén emberektől, akik hívőknek tartják magukat, sok jogtalan és szeretet nélküli bántást kapott, ezért elidegenedett a templomtól, a keresztyén élettől. Nem tartja magát ateistának, de egyházias keresztyénnek sem. Mivel nekem is volt már ilyen tapasztalatom, hosszabb gondolkodás után közösen arra jutottunk, hogy az acélkemény szeretet erősebb, mint az ócska bántás-smirgli. A rozsdát lepucolja, de a lényeget, a szeretet alapvető bázisát nem bántja. A sértője fölé magasodik az az ember, aki a bántások miatt sem veszíti el a szeretetét. Csak az ilyen ember tud elmenni, segíteni azon, aki ellene vétkezett. 

Ha a szeretet vezérli az intést, akkor mindig ketten tanulunk. A smirgli fáj, de a lélek nem sebesedik ki ekkor. Aki nem bántódik, az nem bánt, ha szeretni tud. Ha a másik bűne hidegen hagy, akkor egyedül maradok saját, magamról alkotott illúzióimmal, és soha nem tanulom meg, hogy mi a szeretet. Sokan éheznek és szomjúhoznak azért, mert a szeretet nélkül élők önző módon elragadják a másikét. Talán megtért igazaknak tartják magukat, de a kezüket nem tudják kinyújtani sohasem a másik botladozó felé. Ezek az „igazak” nem tudják, hogy a szeretet a megtérés öröméből születik.

A megtérés nem azt jelenti, hogy Jézus valamit megkövetel tőled, hanem azt, hogy ő kész arra, hogy formáljon, mássá tegyen. Jézus a fazekas, aki a sárban is meg tudja látni az értéket. A fazekas is azért szárítja, gyúrja, tisztítja az agyagot, hogy keze alá simuljon a sár. Ez az egyetlen esélyünk arra, hogy többé legyünk önmagunk saránál. Aki nem akar a korongon formálódni, csak forogni szeretne rajta, az becsavarodik, torz formájú edény lesz belőle. Újjá kell a mesternek formálni. Nem a sár az érték, hanem a kiégetett, megpróbált edény. Ez a Mester műve, aki mindig úgy helyez a megpróbáltatások kemencéjébe, hogy előbb formál, értékessé tesz. 

Alszeghy Zoltán írja az egyik tanulmányában: „Isten szeretete nem abban gyönyörködik, ami a mi életünkben érték, hanem bennünket tesz értékessé azzal, ha Ő bennünket szeret”. A megtérés nem az én művem, hanem Isten cselekedetének elfogadása, aminek nyomán értékesebbé, emberebbé leszek. Megtérni nem azért kell, hogy magammal elhitessem, hogy már angyal vagyok, hanem azért, hogy tapasztaljam: úgy jó embernek lenni, ahogyan megteremtett engem az Isten. A megtérés visszatalálás az emberség igazi formájához, az örömhöz. Megtérni annyi, mint közös nevezőre kerülni önmagammal, Istennel és a másikkal. Tékozló fiúként hazatalálni. Újra tanulni bízni, remélni és szeretni. Egy szóval: embernek lenni.    

A Híd magazin megrendelhető az evmis@lutheran.hu címen.