Isten az övéinek nem a félelem lelkét adta,„hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (1Tim 1,7). Ezt a hármat így együtt. A „háromlábú szék” egyik lába sem hiányozhat.

Mandátumunk a népek tanítvánnyá tétele erővel, szeretettel, józanul. A migránsok, menekültek nagyobb része muszlim. Az Isten által elhívott és megbízott keresztyének (különböző hátterűek)szerte a világban végzik feléjük is a biblikus, holisztikus missziót, komoly eredményekkel.

Az úgynevezett Iszlám Állam is lehet Isten kezében eszköz a Nyugat égbekiáltó bűneire való figyelmeztetéshez. Ezt az Úr tudja. Ugyanakkor a hívők „alkalmas és alkalmatlan időben”, helyen nem tehetnek mást, mint hogy hirdetik a világmegváltó evangéliumot.

Számtalan muszlim többségű országban keresztyén ébredést lehet tapasztalni. Az Európában élő muszlimok egy része is újjászületik Isten Lelke által. Ismerünk olyan németországi gyülekezeteket, amelyek tagságának nagyobb része korábban muszlim hátterű volt. Nem vagyunk naivak, tudjuk azt is, hogy hetente adnak át Európában mecseteket, a nemzetük népességének reprodukálására – a jólét részegsége miatt – képtelen európaiak fogynak, a muszlimok viszont szaporodnak.

A történelmet Isten tartja a kezében. „…az Úré a föld és annak teljessége”. (1Kor10,26) Ahogy a Bibliában is olvassuk, és Luther is sokat hivatkozott rá, Isten mintegy „sakkozik” az uralkodókkal, népekkel. Egyiket bünteti a másikkal. Reménységünk csak az lehet, hogy kapunk időt, alkalmat a megtérésre. Mert megtérés nélkül nem fog menni.

Sokan idegesek, ha a megtérés isteni követelményéről hallanak. Higgyük el, megtérés nélkül elvész a világ, benne a Nyugat, Európa és országunk is az egyházakkal, templomokkal, missziói stratégiákkal együtt. Nem segít rajtunk a pénz, a hatalom, a fegyver, az ügyeskedés.

A megtérés a gondolkodás megfordulását jelenti. Ha nem térünk vissza az Örökkévalóhoz, a Tízparancsolathoz és az evangéliumhoz, nincs tovább. Bűneink következményei utolértek minket, ránk dőlt a könyvespolc.

A missziót csak az Istenért és emberekért lángoló szívvel lehet végezni. Ez a krisztusi identitás lényege. Ha Isten ad még esélyt a jövőre, akkor csak így lehet folytatni. Nem látjuk, nem láthatjuk a jövőt. Lehet, hogy bekövetkezik a Nyugat hanyatlása, és dominánssá válik a benyomuló életerősebb kultúra. Azt is tudjuk, Isten képes arra, hogy megváltoztassa ítéletes döntését. Ninive, a gonosz város megtért, és elmaradt az ítélet. Ezért kell nekünk elsősorban személyes és közösségi életünk megtérésével törődni, egyéni és közösségi szinten egyaránt. Meg kell, meg lehet térni személyes bűneinkből és a természet ellen elkövetett vétkekből.

A Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) „ernyője” alatt tizennyolc missziós szervezet keresi Isten akaratát, vezetését a mai helyzettel kapcsolatban. Hazánkban ötezer menekült tartózkodik, nagyobb részük táborokban, átmeneti szállásokon, némelyek börtönben vagy gyermekotthonban. A közöttük – „a terepen” – szolgálók beszámolóiból osztok meg néhány részletet kedves olvasóinkkal.

Horváth István, a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) főtitkára:

Az Evangéliumi Aliansz égisze alatt alakult egy összefogás, amelynek résztvevői tájékoztatni tudják egymást arról, hogy hol és milyen szükségek jelentkeznek, ki, mit és hogyan tud hozzátenni ezek betöltéséhez.

Először budapesti pályaudvarokon és a II. János Pál pápa téren jártunk, majd a határokon. A szerb–magyar határon, Röszkén húztunk fel egy sátrat, ahol száraz hellyel, polifoam matraccal, takaróval, meleg itallal, élelemmel, evangéliumi irodalommal (főleg arab nyelvű Újszövetséggel) vártuk az érkezőket. Beszélgettünk, imádkoztunk is velük. Volt, aki azonnal elkezdte olvasni a Bibliát, és talán csak egy olyan ember akadt, aki nem szerette volna, hogy imádkozzunk érte. A szolgálathoz olykor hozzátartozott a szemétszedés is, volt, hogy veszekedőket kellett szétválasztani vagy a családjától elmaradt fiúról gondoskodni.

A horvát–magyar határon, Magyarbólyon nem is annyira a menekültek felé, inkább a magyar és horvát rendőrök felé tudtunk szolgálni. Kávét, teát, sütit adtunk, és beszélgettünk velük. Az Úr azért küldött akkor bennünket, hogy a béke szigete legyünk ott. Többen megkérdezték, kik vagyunk, és miért tesszük ezt – jó volt elmondani, hogy keresztények vagyunk, és Isten indít erre bennünket. Amikor pizzát adtunk a rendőröknek (amelyet egy helybeli család hozott felajánlásképpen), az egyik horvát rendőr azzal fejezte ki a háláját, hogy azt, akitől kapta, meghívta a családi nyaralójukba a tengerpartra két hétre a következő nyárra!

Most nem nekünk kell elmennünk messzi, idegen országokba elvinni az evangéliumot, a népek jönnek hozzánk. A feladatunk nem változott. Töltsük be a nagy missziós parancsot minden körülmények között (Mt 28,19–20). Legyünk Jézus tanúi (ApCsel 1,8) – itt és most!

Nemzetközi missziós szervezetünk keresi annak lehetőségét, hogy a magyar gyülekezeteket hogyan lehetne felkészíteni az esetleges erősödő migrációs nyomásra, muzulmán jelenlétre. Helyben egy metodista gyülekezet a legaktívabb segítőtársunk. Szerbiában van a legkevesebb protestáns közösség, így a segítő sem sok, a szolgálók leterheltek. A montenegrói Operation Mobilisation nevű keresztény szervezet is aktív partnerünk a szolgálatban. Jézusnak a megtérés és a hit számít. Mindenki bűnös és elveszett nélküle.

Az internetről, a https://www.tobiidynavox.com/refugee-communicationboards/ oldalról többnyelvű kártyák tölthetők le menekültekkel való alapszintű kommunikációhoz.

Azt kell tennünk, amit Jézus tenne – megosztani az emberekkel az örömhírt, felmutatni nekik a bennünk élő Krisztust, Isten szeretetét, imádkozni a megfáradtakkal, bekötözni a véresre gyalogolt lábakat, megitatni a kiszáradt gyermekeket, és ölbe venni őket. Vezetőinkért pedig imádkozni, hogy döntéseiket Isten szíve és bölcsessége szerint tudják meghozni. Egyetlen személy sem utasította el a közös imádkozást, a marconának tűnő, szakállas, „katonakorú” fiatalemberek gyakran törtek ki zokogásban, és sorra mesélték el történetüket a legyilkolt rokonokról, az összedőlt házakról, arról, hogy menekülniük kellett. Néha csak arra voltunk képesek, hogy megöleljük a szenvedőket, ami hihetetlenül működött. Borzongató érzés volt megtapasztalni annak súlyát, hogy éreztük, a menekültek úgy gondolják, ők most találkoznak „a keresztyén világgal”, „a keresztyén Európával”. Nekünk, európai egyháznak pedig fel kell övezni magunkat, és el kell kérnünk Istentől, hogy mi a feladatunk, kutatni az ő tervét, kérni bölcsességét és Szentlelkét. A menekültek éhesek lelkileg is, és nyitottak a lelki vezetésre. Ha mi nem tesszük a dolgunkat, akkor majd idejönnek olyan távoli radikális vezetők, akik betöltik ezt a rést. Nem volna szabad ezt megvárnunk.

Hollandiában élek harminc éve. Sokat foglalkozom menekültekkel, bevándorlókkal, muszlimokkal. Itt az Evangélium és Muszlimok nevű alapítvány gyakorlati tanácsokat ad keresztyén gyülekezeteknek, személyeknek, hogy jobban megérthessük egymást, és bizonyságtételünk hatékonyabb, gyümölcstermőbb lehessen. Különböző témájú füzetecskéket írtak holland nyelven, és engedélyükkel bármit lefordíthatok belőlük, terjeszthetjük magyarul is. 

A menekültek között nagyon sokan nyitottak az evangéliumra. Hogy mi lesz velük és velünk, az nagymértékben azon áll, hogy meg tudjuk-e őket szólítani Krisztus szeretetével, az örömhírrel. Tudnak-e találkozni a Megváltóval és dönteni mellette.