A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottságának a tagjai másodszor is ellátogattak a Krisna-völgybe

A MEÖT Vallásközi Dialógus Bizottságának a tagjai másodszor is ellátogattak a Krisna-völgybe

Share this content.

Szöveg: Szentpétery Péter
Somogyvámos – A Vallásközi Dialógus Bizottság tagjai még a 2012-es első látogatás után elhatározták, hogy mandátumuk lejárta, 2016 decembere előtt visszatérnek. Erre szeptember 16-án került sor. Most is Mérő Mátyás, a korábbi sajtóreferens volt a kísérőjük, akivel nyílt, őszinte eszmecserét folytathattak. Mérő elmondta, hogy hosszú, másfél évtizedes keresés után állapodott meg a Krisna-hitnél. Mégpedig azért, mert ez az a vallás, amely valóban tiszteli a többi vallást is.

Isten mindenkinek olyan vallást ad, amelyet képes követni. Az ember szenvedéseinek oka az előző életeiben elkövetett rossz cselekedetek, az anyagi világhoz való ragaszkodás. Krisna azt tanítja, hogy aki halála pillanatában rá (vagy a saját istenére) gondol, az megszabadul a szamszára (reinkarnáció, „lélekvándorlás”) kényszerétől. Így nem is kell kutatni, nem is érdekes, hogy ő vagy bárki más mi volt előző életében. A bizottság tagjai természetesen ezzel nem értettek egyet, hiszen ugyanaz az Isten/istenség miért egymásnak homlokegyenest ellentmondó tanításokkal hívná magához az embereket? Azaz, a szamszára láncolata az egyszeri feltámadással szemben. Ha minden vallás jó, akkor miért éppen ezt vagy azt követi valaki? A Krisna-hívők válasza erre az, hogy Isten végtelen, de különböző szinteken lehetséges Őt megérteni. Vallják, hogy a testnél fontosabb a lélek. Rámutatnak arra, hogy a feltámadás tanítását a világ vallásainak csak egy része fogadja el. A feltámadás új testet öltés, mint az öröklét biztosítása, azonban szinte minden vallásnál megjelenik. Nem volna-e tehát lehetséges, kérdezik, hogy az élőlény örök mivolta a bizonyos, és amit mi esetleg másként értelmezünk, az csupán az, hogy milyen formában. Keresztényként persze meg kell jegyeznünk, hogy Isten az összes élőlény közül csak az embernek adta a(z egyszeri) feltámadás és örök élet ígéretét, ennek mintája pedig Krisztus megdicsőült teste.

Az 1993-ban vásárolt, ma már 270 hektáros biofarmon, ökofaluban kb. kétszázan laknak. A helyet több közül a közösség vezető lelkésze választotta ki, Krisna tanításainak megfelelő, egyszerű, letisztult, természetes a helyszín. Energiából továbbra is önellátók, elsősorban napelemek által. Az iskolába negyven gyerek jár, heti hat tanítási napon, összesen két hét a nyári vakáció, de mindannyian szeretik az iskolát. 2012-ben új tantermet építettek. A templomban Krisna formáját a szeretet jeléül naponta kétszer átöltöztetik és felajánlásokat végeznek, ennek célja az összekapcsolódás Istennel. A Krisna-hívők a hinduizmuson belül is kiemelten fontosnak tartják a tehén tiszteletét, mivel a hindu szent iratok szerint nincs még egy állat, amely ennyire hasznos lenne az embernek. Az istállóban mindegyik felett egy kép van, és amikor bent vannak, halk zene szól, Az állatokat emberségesen tartják, tágas, tiszta istállóban és csak kézzel fejik őket. Az állatok csak természetes halállal múlnak ki. Ezzel kiemelten felhívják a figyelmet arra, hogy az embernek (sokkal nagyobb) harmóniában kellene élnie más teremtményekkel (is).

 

 

 

 

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!