A bibliai hagyományban kiemelkedő szerepe van a hétéves időszakoknak. Jákób végül is kétszer hét évig szolgált Lábán gazdaságában, hogy annak leányait – Leát, majd végre Rá­helt – feleségül vehesse (1Móz 29). A Jó­ zsef-történet ismert motívuma az egyiptomi hét bő, majd szűk esztendő (1Móz 41,25–36). Sok tudós az életet hétéves periódusokban vizsgálja. Ez nemcsak a szellemi fejlődésben figyelhető meg, hanem a biológiában is: az emberi test minden egyes sejtje legalább hétévente kicserélődik.

2010-es stuttgarti megválasztásomkor az erdélyi szász Christoph Klein püspöktől vettem át ezt a megtisztelő posztot, amelyet korábban egyébként Ordass Lajos püspök is betöltött. Őt rá­ adásul kétszer is – a lundi alakuló, majd a minneapolisi harmadik nagygyűlésen – megválasztották erre a tisztségre. Alelnöki feladatait Ordass püspök azonban érdemben csak rövid ideig tudta betölteni, ugyanis a kommunista hatalom őt újólag félreállította.

A Baltikumtól a Balkánig terjedő, kelet-közép-európai régió tizenhat tagegyházában mintegy 1,2 millió evangélikus él, de még a külföldre szakadt lettek jelenleg amerikai központtal működő egyháza is ehhez a csoporthoz tartozik. Feladatom volt az ezekben az egyházakban élő evangélikusokkal való kapcsolattartás, életük figyelemmel kísérése. Egyrészt az LVSZ által felvetett témákat igyekeztem közöttük megszólaltatni, másrészt arra bátorítottam őket, hogy proaktív mó­don vegyenek részt az evangélikus világcsalád életében.

Voltak nehéz, küzdelmes helyzetek. Fájdalommal éltem meg, hogy – többszö­ri közvetítési kísérletem ellenére – egyre inkább elszigetelődött a lett evangélikus egyház, elsősorban a nők ordinációját mereven elutasító döntések miatt. A windhoeki nagygyűlésre nem is küldtek delegátust. Vannak a térségben még olyan egyházak, melyek nem fogadják el, hogy nők is lehetnek lelkészek, ám velük többnyire sikerült türelmes párbeszédet folytatni.

Feladatomnak tekintettem ugyanakkor azt is, hogy a nyugati egyházak által szorgalmazott témákban – elsősorban a házasság, a család és a szexualitás terü­letéről – visszafogottan, túlzásoktól mentesen foglaljunk állást. Hét évvel ezelőtt sokan attól tartottak, hogy bizonyos etikai törésvonalak mentén akár szakadás is támadhat az LVSZ-ben. A szervezet kiegyensúlyozott vezetésének is köszönhető, hogy sikerült megőrizni az egységet, a közösséget.

Windhoekban arról győződtem meg, hogy térségünk képviselői egyre bátrabban és alkotó módon vesznek részt az LVSZ életében. Ez most jelentős mértékben köszönhető volt a fiataloknak is; ők az egyik legfontosabb feladatunknak az egyház megújulását, az ébredés ügyét tekintik. Szerénytelenség nélkül elmondhatom, hogy egyházunk ötfős küldöttsége egészen magas színvonalon teljesített a világtalálkozón.

Alelnökként működésem során arra törekedtem, hogy mi, kelet-európaiak ne legyünk másodrendű polgárai a kontinensnek. Német és norvég alelnöktársammal mindvégig összhangban tudtam dolgozni. Szép példája volt az együttmű­ ködésnek, ahogyan a 2015-ös menekültválság idején ők hazánkba látogattak, hogy a helyzetet közelről megismerve, együtt keressük az egyházhoz méltó válaszokat.

Isten iránti hálával említhetem meg hétéves munkám néhány gyümölcsét is. Amikor szolgálatba álltam, régiónkat senki sem képviselte a genfi stábban. Jelenleg két kitűnő munkatárs is dolgozik ott, egyikük Észt-, másikuk Lengyelországból érkezett. Windhoekban örömmel nyugtáztam azt a tényt is, hogy a nyitó istentisztelet igehirdetőjének az oroszországi esperes asszonyt, Jelena Bondarenkót kérték fel. Ezzel egy sokat szenvedett egyház képviselője kapott szót, hiszen a volgai német evangélikusok csak nem sokkal a Szovjetunió összeomlása előtt adhattak igazi életjeleket magukról. A szervezők a nagygyűlés szolidaritását juttatják kifejezésre azzal, hogy az egyik imádságot az ukrajnai Anastasiya Poddybskaya mondta. Őt püspöke – szemé­lyes konfliktusok miatt – lényegében exkommunikálta az egyházból, és még az LVSZ-ben betöltött tisztségétől is meg akarta fosztani. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy régiónk több egyházá­ra is jellemző a színgazdagságot elutasító, tekintélyelvű vezetés.

Ebben az összefüggésben is meg­ állapíthatom, hogy utódomra, a Windhoekban alelnökké választott Urmas Viilma észt érsekre is sok feladat vár majd. Saját programja mellett az egyes egyházak belső működésének és vezetési stílusának türelmes alakítása, a ré­gió hangjának felerősítése és általában az evangelizáció ügye lehet az a terü­ let, amelyen a megkezdett szolgálatot továbbviheti. Tervezett személyes találkozásunk során örömmel adom át neki tapasztalataimat. „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.” (1Kor 3,6)

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 22. számában jelent meg, 2017. június 4-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.