Jézus és követői terepmunkások

Jézus és követői terepmunkások

Share this content.

Szöveg: Evangélikus Missziói Központ, fotó: Jakab Béla
Budapest – Nem elég részt venni templomi programokon, hanem ki kell lépni a világba, oda, ahol az emberek élnek – hangsúlyozta a 72 Tanítvány Mozgalom Mérnök Műhelyének legutóbbi, február 28-i budapesti találkozóján Szeverényi János missziói lelkész Hívő értelmiségi a mai társadalomban című előadásában.

A katolikus indíttatású, de ökumenikussá vált közösség tagjai megtöltötték az Óbudai Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termét. Jakab Béla helyi lelkész és Győrfi Károly gyülekezeti felügyelő is köszöntötte a vendégeket.

Erdő Péter bíboros szándéka az volt a két évvel ezelőtti indulásnál, hogy az egyházon belül kezdődjön meg a szakmák szerinti szerveződés a világi értelmiségre építve.

Ennek adhatnak keretet azok a keresztyén szakmai körök, melyek célja, hogy összefogja, segítse a hívő kollégákat, hogy hivatásuk és hitük összefüggéseit felismerve, világi kérdésekre keressenek és adjanak keresztyén választ. Ezt követően a „világba kilépve” jó célokért dolgozva vigyék el az evangélium üzenetét, tetteken és pozitív példákon keresztül mutassák meg a keresztény feleletet a világban tapasztalható bajokra.” (Puchard Balázs)

Címkék: mérnök - találkozó - Óbuda -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!