– Egyhangúlag választottak meg esperesnek. Milyen érzés ez a fajta bizalom?

– Egyetlen jelöltként indultam, így a verseny, a valódi megmérettetés kicsit hiányzott, de az egyöntetű bizalom – ami már a jelölés folyamatában is megnyilvánult – kifejezetten jólesett. A tizenegy gyülekezetből heten jelöltek engem, és kaptam egyéni jelöléseket is. Amit a teológiában úgy hívunk, hogy külső elhívás, az most tényleg nagyon erős, és csak várni tudom, hogy ebben a két és fél éves időszakban (ameddig előre látok) megérkezik az Úristen belső elhívása erre a funkcióra is.

– Több tisztséget is ellátsz, „Szélrózsa-atya” is vagy. Mi marad meg ezekből, mit kell leadnod most, hogy esperes lettél?

– Az Országos Iroda Gyülekezeti és Missziói Osztályán dolgoztam másfél éve félállásban, erről az ifjúsági-szervező referensi munkáról mondtam le most a hónap végével. A Szélrózsa szervezését továbbra is önkéntesen csinálom és természetesen a harkai gyülekezet lelkészeként vagyok a soproni egyházmegye esperese.

– Ha már szóba került a Szélrózsa, hogy állnak az előkészületek?

– A háttérmunka az elmúlt hónapokban szépen alakult. Minden munkaág folyamatosan dolgozik. Január 10-e óta új honlapunk is van. Készülünk a február 20-i előtalálkozóra, ami Aszódon lesz a gimnáziumban. Novemberben volt egy csodálatos, erőt adó, 40 fős munkatársképzésünk, ilyen lesz még áprilisban is. A Facebook-csoportunkban folyamatosan „ötletelünk”, egyeztetünk. Jó téma lesz szerintem a Szélrózsa idei mottója az: „Áldás leszel”, akár a saját esperesi szolgálatomra, akár a gyülekezeti munkámra gondolok. És szeretném a Magyarországi Evangélikus Egyházra is érteni ezt az isteni ígéretet, amelyet az Úr Ábrahámnak mond.

– Milyen terveid vannak az idei évre?

– Többféle fontos feladatom van az egyházban, a hittankönyvírástól a táborszervezéseken át a nemzetközi kapcsolattartásig. Az új feladattal szeretném az egyházmegyém tizenegy gyülekezetének örömeit, nehézségeit jobban megismerni, a lelkészkollégákat támogatni. Egy életszerű, ésszerű egyházi folyamatban segíteni őket. A nem szükséges sallangokat levenni, de a fontos, előremutató dolgokat megtartani és ebben erősíteni a lelkészeket, valamint a világi munkatársakat egyaránt.