Ágyneműt kell vinni? Én csak vasánap reggel érek oda, mert szombaton egy ismerősöm esküvője lesz. Szombatra lestoppoltuk egymást R. Orsival, vele ebédelek! (Ti. ő fog etetni engem!) Most Üllői 24. vagy 25.? Hova kell menni a megbeszélésre? Én már becsomagoltam! Nagyon várom a tábort! És kik lesznek a sofőrök?

A nyár végi EvÉlet-lapszám lapzártájának idején kezdődik az idei nyár utolsó előtti Mevisz-Bárka-tábora Csákváron. A tábor Facebook-csoportjában naponta jönnek a kérdések, ötletek, lelkes-várakozó-kíváncsi hozzászólások. Készülődünk.

Tulajdonképpen 2014. augusztus vége óta várjuk ezeket a pillanatokat, a tavalyi tábor vége óta készülünk lélekben a következő évire, és ez a várakozás most, az utolsó napokban hágott a tetőfokára.

Táborunk a „nagy egész” része, a nyolc – mozgássérült fiatalokkal közös – Bárka-tábor egyike, melynek története szintén a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) megalakulásának idejére nyúlik vissza. Vannak köztünk néhányan, akik ott voltak az első táborokban (talán a legendás első borgátaiban is) – ma már, hála Istennek, a több mint huszonöt év gyümölcseként az ő gyermekeik is velünk táboroznak mint fiatal felnőttek, lelkes segítők és formálódó közösség.

A „nagy egész” azt jelenti: ahogy egymás táborában járunk, vagy halljuk az élménybeszámolókat, érezzük, tapasztaljuk, hogy bár különböző időpontokban és helyszíneken (Kemenesmihályfa, Őrimagyarósd, Porrogszentkirály, Kőröshegy, Liptód, Csákvár), mégis ugyanazt csináljuk, ugyanaz a küldetés hajt, és nagyon hasonló közösségi, emberi és nem utolsósorban hitbeli élményekben gazdagodunk táborainkban.

Nem véletlenül tervezzük idén a tábori áhítatokat a 2015. év igéje kapcsán a befogadás témakörére építeni: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére”. (Róm15,7)És nem arra gondolok, hogy mi, segítők, lelkes keresztény fiatalok elfogadással fordulunk a mozgássérült és értelmileg sérült testvéreink felé – ez így túl egyszerű lenne, és csak a felszínt karcolgatná. Arról van szó, hogy ők, akik elé akadályokat állítanak fizikai korlátaik, elfogadnak, befogadnak minket a személyesterükbe, az életükbe; barátságukkal, bizalmukkal, szeretetükkel ajándékoznak meg. Így gazdagodunk együtt, és élhetjük meg Isten dicsőségének visszfényét.

Úgy értem ezt, hogy a tábor vége felé, a tábor után mindig úgy érzem (akármilyen feladatokat ró is rám előtte a szervezés), hogy megint mintha bekukucskálhattam volna egy kulcslyukon egy pillanatra, milyen is a mennyországbéli állapot, és hálás a szívem, hogy Isten áldásával ilyen közösségeink vannak ezekben a táborokban, melyek hitünket erősítik, így töltenek fel bizakodással, örömmel, reménnyel, elfogadással a két tábor közötti hétköznapokra is.

Hogy miként telik el ez a kilenc nap, milyen programokkal töltjük meg, az végeredményben szinte „mindegy” is. Mégis mindig igyekszünk színes programokat szervezni, hiszen vannak a táborainkban olyan sérült emberek, akik csak erre az időszakra tudnak kimozdulni a világtól és élményektől eléggé elzárt lakóhelyükről, az intézetből, ahol élnek.

Részt veszünk a csákvári gyülekezettel a vasárnapi istentiszteleten, elautózunk a Velencei-tóra egy frissítő fürdőzésre, augusztus 20-án Budakeszire kirándulunk, hogy megnézzük a vadasparkot, este pedig a Duna–Ipoly Nemzeti Park igazgatósága jóvoltából a Sashegyről csodálhatjuk meg a tűzijátékot.

A táborban szervezünk tájfutást, Ki mit tud?-ot, kézműves-foglalkozást, ezen túl pedig a közös reggeli- és vacsorakészítés, éneklés, játékok és beszélgetések töltik ki az időnket.

„Tegnap éjjel már lent voltunk Csákváron, és ki is pakoltunk a bevásárlás után!” – tájékoztatja a táborozókat a legutolsó bejegyzés a közösségi oldalon. Mindenki tudja, hányra várhatja az érte érkező kisbuszt, és azt is megtanulta az évek során, hogy hány órás csúszást, késést kell belekalkulálnia a várakozásba.

Így készülődünk, és körülbelül így készülődött mind a nyolc tábor ezen a nyáron is, melyek közül hat már lezajlott. A pécsieké és a miénk van még hátra. Bízunk benne, hogy ősszel, ha összegyűlnek a táborvezetők, és szerveződnek a tábortalálkozók – vagy legkésőbb a Bárka-karácsonyon –, elmondhatjuk, hogy a 2015-ös, a Mevisz Bárka történetében (kb.) huszonnyolcadik nyár is Isten áldásával és gazdagító, erősítő jelenlétével zajlott le.