Első hallásra milyen egyszerű a történet! Milyen hétköznapi a történés. Hány bibliaórai magyarázatot hallgatunk néha végig, mire megértjük az üzenetet. Mire mi is beinvitáljuk a „hintónkba” gyülekezetünk lelkészét és választ kapunk kérdéseinkre, kételyeinkre.
Így hívtuk mi is – a mezőtúri gyülekezet nevében 2015. október 24-én – Gáncs Péter püspököt és hivatalvezetőjét Jóné Jutasi Angelika angol nyelv és hittan tanárt, indiai misszióban járt testvérünket, hogy segítsenek eligazodnunk a Jézushoz vezető úton. A találkozás apropóját a közel 90 éves templomunk felújítása utáni újraszentelés adta. Az ünnepi istentisztelet igéje az Apostolok cselekedeteinek 8, 26-39. része volt. Innen érintett meg a bevezetőben leírt történet.
A Kelet-Békési Egyházmegye kicsiny gyülekezeteként nagy ünnepet éltünk át: az istentiszteletet szeretetvendégség és missziós délután követte. A 15-20 fős létszámmal megtartott istentiszteletek helyett 120-an hallgattuk a püspöki prédikációt és kaptuk a 12 lelkész által nyújtott áldást. A missziós délutánon is 56-an vettünk részt. Jóné Jutasi Angelika tartott előadást a nagy világvallásokról. Az interaktív előadás és beszámoló lekötötte minden korosztály érdeklődését.
A szépen felújított templom olyan hintója lett a mezőtúri evangélikusoknak és a velük egy testvéri kapcsolatban élő más felekezetű hívőknek, ahol gyakran hívjuk segítségül a Bibliát. Sok magyarázatra lesz még szükségünk, hogy megértsük Ézsaiás és a többi próféta jövendölését. Gyakran kell majd segítséget kérnünk, hogy nyitott szívvel tudjuk befogadni az evangéliumot. Az út azonban, amit a déli forróságban megteszünk, előrevisz. Reményünk és hitünk által igyekszünk túllépni határainkat, hogy örvendezve tudjuk folytatni utunkat, ahogy tette ezt az etióp kincstárnok.
A szerző a gyülekezet felügyelőasszonya.