– Mit értünk egyház alatt?

– Az egyház a kereszténységnek az első században Jézus és apostolai, tanítványai működése nyomán alakult szervezett közössége, saját meghatározás szerint Isten Jézuson keresztül elhívott szent népe.

– Hogyan épül fel az egyház?

– Az egyes helyi gyülekezetek és a belőlük formálódó egyház feladatai sokrétűek. Egyrészt sajátos, Jézustól rendelt feladata az emberek, „minden nép” tanítása, másrészt pedig olyan emberi közösség építése, amelyekben a jézusi etika valósul meg az Istenben való hit, az embertársi szeretet és a transzcendens életre néző reménység útján. A közösség építése az egyházon belül az evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása révén történik. „Az egyház a szentek közössége”, ahogyan az Apostoli hitvallásban olvassuk. Szervezet, látható felépítéssel, de láthatatlan közösség is egyben Az egyház célja és feladata, hogy minél több ember eljusson az Istennel való kapcsolatra. E feladatok végrehajtásában az évszázadok alatt az egyház sok változáson ment át, amelyekre részleteikben nem térhetünk ki, csak megemlíthetjük például a 16. századi reformációt (Luther Márton, Kálvin János stb.) vagy a legújabb korban a 2. Vatikáni Zsinatot a katolikus egyházon belül (1962-1965).

– Hogyan határozzuk meg az egyházat?

– Az egyházzal kapcsolatos kérdéseinket az ekkleziológia és ekkleziasztika fogalmazza meg. Az első arra a kérdésre válaszol: mi az egyház? Tárgya az egyház, történet-szociológiai, teológiai és lélektani megvilágítása és ezek megállapításait összefogó rendszere. A második az egyház életéről és munkájáról szól, tárgya tehát nem az egyház fogalma, hanem az egyházban folyó élet, és munka a mindenkori történeti keretben, az itt és most összefüggésében.
A felbukkanó kérdések három csoportba oszthatók. Az elsőbe azok tartoznak, amelyek az egyház lényegére vonatkoznak. Itt foglalkoznak azzal, mi az egyház fogalma, az úgynevezett „látható és láthatatlan egyház” viszonya, az egyház bibliai és hitvallási alapja, annak történeti formája és viszonya más közösségekhez. Ebből következik az egyháznak az az önértelmezése is, amelyből társadalmi felelősségvállalásának mandátumát, annak keretét és tartalmát is levezeti. A második az egyház szervezetére, alkotmányára, tisztségeire, az egyházi tisztség eredetére és az egyházi fegyelemre vonatkozó kérdéseket foglalja magában. A harmadikba olyan kérdések tartoznak, amelyek az egyház mai helyzetét akarják tisztázni. Tárgyalásaink rendjén, ha nem is tekintjük kötelező érvényűnek ezt a beosztást, de tájékoztató útmutatásként és rendszerező módszerként elfogadjuk.

– Mit jelent az „ecclesia”?

– A latin „ecclesiá”-nak hármas jelentése van: fordíthatjuk gyülekezetnek, egyházközségnek és egyháznak. A hármat azonban nem szabad szembeállítani egymással, vagy egymás ellen kijátszani, hanem összefüggésükben és kölcsönhatásukban kell szemlélnünk azokat.
A „gyülekezet” azt a tényt fejezi ki, hogy az „ecclesia” sohasem mint statikus intézmény létezik, hanem a tényleges összegyülekezés állandóan megújuló eseményének az eredménye.
Az „egyházközség” azt hangsúlyozza ki, hogy az „ecclesia” sohasem lehet egy elvont és távoli szuperszervezete a konkrét gyülekezet feletti tisztviselőknek, hanem mindig egy meghatározott helyen, időben és tevékenységi programmal összegyülekezett közösség.
Az „egyház” érthetővé teszi, hogy az „ecclesia” nem csupán összefüggéstelen egymás mellé helyezése elszigetelt és önellátó vallási társulatoknak, hanem egy átfogó közösség tagjainak egyesülése a kölcsönös szolgálatban.

– Mi különbözteti meg az egyházhoz tartozó és ahhoz nem tartozó embert?

– Ha az őskeresztény egyház természetét, szervezetét és jellemét tanulmányozzuk – amelyet az ecclesia jelöl – azonnal szemünkbe ötlik az a szervezett, szeretettől áthatott élet, amely az egyház tavaszát jellemezte. Távol volt attól, hogy tökéletes egyház legyen. Sok tévedés volt benne, és tagjai – legalábbis biblikus-teológiai mérték szerint – bűnös emberek voltak. Voltak keresztények, akiket inteni kellett, hogy ne lopjanak (Ef 4,28), ne hazudjanak (Kol 3,9) és ne kövessenek el más erkölcstelenséget. Pétert Pál ámítással vádolta, Pál és Barnabás nem maradhattak együtt, mert civódtak egymással, és kénytelenek voltak külön utat keresni. Az első keresztényeket a szentek gyülekezetének nevezték, pedig semmi sem érdemli kevésbé ezt az elnevezést, mint a dolgok kezdeti állapota. A helyes irány felé néztek, és helyes irányban haladtak. Tele voltak hittel, buzgósággal, lelkesültséggel és ihletettséggel, és így, ha a szentség valóságát nem is mindig, de annak ígéretét és reménységét a lelkükben hordozták.
Az ősegyház egy családot képezett, valóban testvéri szövetség volt, s iskolája a Jézus tanítványává formálódásnak. A rend fenntartására megvoltak a maguk tisztviselői, de a mai értelemben ismert papi rendet nem ismerték. Az egyház egysége nem a vélemények egységén, nem is a szertartások egységén, hanem a Lélek egységén alapult (Ef 4,3), s nem a tanra, hanem a hitre vonatkozott (Ef 4,5).
Az egyház lényege nem abban van, hogy benne is – mint más szervezetben – emberek vannak ugyan, de ezeket az embereket Istenhez való viszonyuk határozza meg, Jézussal követésben az ő értékrendszerével mérik az életet. Itt két forma áll kölcsönhatásban, de ugyanakkor feszültségben is egymással. Az egyik a látható szervezet, az intézményes egyház, amely közösségbe fogja követőit, a másik a láthatatlan egyház, vagy a lélek egyháza, mert az ember Istenhez való viszonya személyes, és azt nem lehet keretek közé szorítani. Mindkettő történeti valóság, és az emberi lélek természetében leli magyarázatát.

– Mit jelent ez ma?

– Az egyház szervezeti fejlődése elkerülhetetlen volt. A vallásos élményt racionalizálni és rendszerezni kellett. Az eszmék intézményekben testesülnek meg. Nemcsak az önvédelem, hanem az összetartozandóság és az egymás fenntartásának mély emberi vágya is szervezkedésre buzdítanak. Állandóság, folytonosság és törvényesség, ezek a látható egyház ismertető jegyei. Az intézmény fenntartja az egyént tekintélye, kiterjedése és állandósága által. A hit közösségéhez való tartozás azt jelenti, hogy a hívő magáénak vallja egyfelől azt a szellemi örökséget, mint lelki hagyományt, amelyet a történelem igazolt, másfelől pedig a kora tudásának és gondolkodásának szintjén éli meg hitét és gyakorolja Jézus követését. Az egyház csak úgy lehet élő és tevékeny közösség, ha tagjainak hite is élő hit, s a közösséghez való tartozás nem csupán tradíció vagy megszokás kérdése, hanem a hit megélése Istennel és embertársaival való életközösségben.

– Amennyiben a közösséghez tartozás bizonyos értelemben feltétel, akkor felmerül a kérdés, hogy hol vannak a hívők, amikor istentisztelet van…

– Az egyház lényeges ismertetőjele istentiszteleti közösség megélése. A keresztény egyház a missziói beszéd hatásaként jött létre és az első szervezett formája éppen az istentiszteleti közösség volt. Az a hely, ahol az evangéliumot ismételten hallgatták, a szertartásokat gyakorolták, s ezáltal a hívek hite épült és erősödött. A vallás mindenekelőtt az Isten és ember közti viszony felismerése és megélése. Az istentisztelet éppen ezt a viszonyt munkálja és mélyíti el az emberben, tehát a hit megtalálásának és erősítésének legfontosabb eszköze. Az imádság, a prédikáció és a szertartások a közös élmény és megtapasztalás által munkálják a közösséget. Ugyanis – tanítja Luther – az ember csak Istennel való közösségben tudja rendeltetését teljesíteni.

– Az istentiszteleti közösségen túl kérdés lehet a „hétköznapok közössége” is. Ez mit jelent?

– Az egyház élet- és munkaközösség. Amint láttuk, az Isten és ember közötti helyes viszony megtalálásáért leginkább az istentiszteleti közösség küzd. Az ember és ember közötti helyes viszony helyreállítása az előbbivel egy időben szintén a prédikálás által történik. Ez a viszony azonban túlmutat az istentiszteleti közösség keretein, és létrehozza az egyház élet- és munkaközösségét. Amilyen szoros kapcsolat van az ember hite és cselekedete között, éppen olyan szoros a viszony a két közösség között, olyan kölcsönhatásban állnak, mint az iskola és az élet. Az istentisztelet az ember Isten gyermekévé való nevelésének helye, míg a munkaközösség a gyermeki mivolt megvalósításának színtere. Valójában szeretetközösségről van szó, ami azt jelenti, hogy az ember hitéről nem szóban, hanem cselekedetben tesz bizonyságot. Ennek útja a szolgálat. A keresztény egyházak megbízatásuknak tekintik, hogy Isten nagyobb valóságára tekintve rákérdezzenek a dolgok céljára és értelmére. Meggyőződésük, hogy az igazságos struktúrák és keretfeltételek a mindenki számára biztosított emberekhez méltó élet lényeges feltételei, ezért a struktúrák és társadalmi keretfeltételek szükséges mértékben történő megváltoztatására törekszenek.

– Hogyan értelmezzük az egyetemes papság fogalmát? Létezhet-e ez a fogalom egy szervezett, jogi formában működő egyháznál?

– Az egyház munkája itt a történelemben, időben és térben folyik. Az egyház életének ez a jellemvonása megköveteli, hogy megállapítsa azokat az időket és helyeket, amelyekben hivatását a legsikeresebben tudja végezni. Mivel az egyház munkáját emberek végzik, éspedig időben és térben, meg kell határozni azt a személyi, idői és térbeli rendet, amelyben munkái lefolynak. Más szóval: meg kell szerveznie önmagát, azaz külső formáiban olyanná kell lennie, mint bármelyik más emberi, társadalmi rend. Sőt ezen túlmenően, az egyháznak mint közösségnek olyan törvényerejű szabályzatokat is kell alkotnia, amelyek kényszerítő erővel határozzák meg munkája már említett feltételeit. Különben történelmi munkája lehetetlenné válik, és az egyház közösségi jellege nem a tagok javát szolgálná.
Az egyház továbbá szervezett, jogi közösség. Közösség, de mindenki saját, Isten és embertársai előtti felelősséggel végzi a maga munkáját. Még a kimondottan közösségi munkák is egyének munkájából állnak elő. Ha az egyház a hívők közössége, akkor abban minden tagnak azonos helyzete van Istenhez fűződő egyenlő viszonyán keresztül – amit jól ért a mai ember is a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméjének érvényesülésén keresztül. A hívő ember minden más emberi közvetítés nélkül, személyesen állhat Isten elé. Ebből a szempontból mindenki megbízást kap, hogy „Isten papja” legyen – innen az egyetemes papság gondolata. Ha viszont az egyház istentiszteleti – közösségi – jellegét tekintjük, világosan áll előttünk: a híveknek gondoskodniuk kell arról, hogy a gyülekezet életét, istentiszteletét megbízottak irányítsák. Ezek a gyülekezet által megbízott képviselők (tisztségviselők), akik sajátos módon képviselik a gyülekezeti tagok egyetemes papságának egyes vonatkozásait. Isten felől nézve azonban nem képviselők, hanem szolgák, akik nem képviselik Istent, hanem csak szolgálják az ő ügyét, az evangélium hirdetésén keresztül.

– Jogi szempontok alapján hogyan határozható meg az egyház?

– A jogilag szervezett egyház éppen jogrendjében áll legközelebb a világ jogrendjéhez, s ilyen minőségében találkozik az állammal és a többi társadalmi formával. Az egyháznak ez a jogi jellege hozza magával az egyházkormányzás munkáját. De nem lehet megfeledkeznie egy pillanatig sem, hogy a kormányzó munka sem lehet más, mint szolgálat. Az egyház kormányzása csak annyiban nyer létjogot, amennyiben a többi munkája érdekében történik, ha azoknak szolgál, és nem lesz úrrá az egyházban. Luther Márton reformátor megkülönbözteti az egyház és állam kormányzási rendjét. Ezzel – elsősorban az ókori teológus, Szent Ágoston nyomában járva – szét is választja az egyházat és államot. Az államhatalom természetéhez, valamiképpen hozzátartozik az erőszak és a vérontás is az igazságos rend fenntartása során. Luther megkülönböztetése azonban túlságosan is elválasztja egymástól a trónt és az oltárt. E tanítás pozitívuma volt, hogy a hatalom beleszólását az egyház életébe megakadályozta ezzel, de gyakran gyengítette is az egyház prófétai kritikáját a hatalommal szemben a történelem során.
Az egyház emberi intézmény, még ha Isten ügyét szolgálja is, mert az emberre néz, őt akarja jobbá és igazabbá, más szóval Isten gyermekévé tenni. Ha hivatását komolyan veszi, úgy a külső forma felett diadalmaskodik a belső tartalom, az intézmény felett a valláserkölcsi életformát adó lelki közösség.

– A hatályos törvény értelmében ezt hogy definiálták?

– Jogi szempontból a következőket mondhatjuk az egyházról a 2011. évi CCVI. törvény 14. §-a alapján:

a) elsődlegesen vallási tevékenységet végez,
b) tanításának lényegét tartalmazó hitvallása és rítusa van,
c) legalább
ca) százéves nemzetközi működéssel rendelkezik vagy
cb) húsz éve szervezett formában, vallási közösségként működik Magyarországon és Magyarország lakosságának 0,1 százalékát elérő taglétszámmal rendelkezik,
d) elfogadott belső szabálya van,
e) ügyintéző és képviseleti szerveit megválasztotta vagy kijelölte

– Milyen különbségek jönnek létre a két státusz között?

– Az egyik státusz az úgynevezett bevett egyház, amelyről az Országgyűlés dönt. A másik státusz a vallási tevékenységet végző szervezetet, mely nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Törvényszék dönt.

– „Vallási közösség az Országgyűlés által elismert egyház és a vallási tevékenységet végző szervezet. Az Országgyűlés által elismert egyház bevett egyház” – olvasható a 2011. évi CCVI. törvény 6. paragrafusának első cikkelye. Teológiailag mindez hogyan értelmezhető?

– A vallási közösség két részre osztható a 2011. évi CCVI. törvény 6. paragrafusának első cikkelye alapján: bevett egyház és vallási tevékenységet végző szervezet. A korábbi kérdésekre adott válaszomban világosan kifejtettem ezzel kapcsolatban a teológiai álláspontot.

– Az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban Kamarás István a két évvel ezelőtti Szélrózsa találkozón nemcsak hiányolta az egyházak felszólalását, a másik egyházakkal való szolidaritást, hanem úgy fogalmazott, hogy ebben a helyzetben az lenne a keresztyéni magatartás, ha az egyházi státuszt kapott felekezetek lemondanának státuszukról. Az egyházi státuszt kapott felekezetek bár adtak ki nyilatkozatokat, de ez mégsem tűnt relevánsnak. Mi lehet ennek az oka?

– Kamarás Istvánt és szakmai munkáját nagyra értékelem. Az egyházak, többek között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is az egyházi törvény változását a korábbihoz képest jónak tartja, de nem tökéletesnek. A korábbi egyházi törvény lehetővé tette, hogy Magyarországon az európai kontinens legliberálisabb egyházi törvénye működhessen. Ennek következtében 372 egyház volt Magyarországon, akik komoly állami támogatást kaptak. Ilyen egyház volt például a boszorkányok egyháza, de volt olyan egyház is, amelyik bicikliláncokat szent ereklyének tartott, hogy a biciklis boltjaikat vámmentesen láthassák el alkatrészekkel... Mindannyian láttuk, hogy ez így nem tartható tovább. Ez volt az egyik fő oka a törvényi változásnak, hogy a kormány a „business egyházak” állami támogatását megszüntethesse.
Ma hazánkban 32 bevett egyház van. Érdemes megnézni, hogy a környező országokban hány bevett egyház van? Németország 4, Ausztria 6, Szlovákia 16, Csehország 32.
Azt gondolom, hogy idővel, ha megfelel egy vallási közösség a bevett egyház jogi feltételeinek, akkor meg fogja kapni majd az Országgyűléstől az eljárás során ezt a státuszt. 2012. február 20-án, a Velencei Bizottság 8 jogásza a MEÖT Székházban tartotta hivatalos ülését, melynek során a MEÖT tagegyházak vezetőivel megbeszélést folytattak. Az ülést nekem kellett akkor vezetnem. A bizottság akkor a 1,5 órás megbeszélés eredményeként jelentésében másfél hónappal később pozitívan nyilatkozott az egyházi törvényről. A megbeszélésen azok a korábbi egyházak, akik nem kaptak bevett egyházi státuszt is részt vettek és hozzá is szólhattak. Eredménye az lett, hogy az eredetileg 14 egyházi státuszt 8 nappal később az Országgyűlés 32-re emelte. Szolidaritásunkról biztosítottunk több korábbi egyházat, de mindenkit természetesen nem, mert nem minden korábbi egyház volt alkalmas az egyházi státusz használatára.
Kamarás István azon álláspontjával, „hogy ebben a helyzetben az lenne a keresztyéni magatartás, ha az egyházi státuszt kapott felekezetek lemondanának státuszukról” nem értek egyet, mert ez nem a szolidaritás magatartása lett volna a fent elmondottak alapján.

– Az ökumené szellemében az „egyházi-státuszú egyházaknak” mit kéne/lehetne tenniük?

– Meglátásom szerint az „egyházi státuszú egyházaknak” az ökumené szellemében példát mutatva kell megélni tisztán és igazán a hitüket, hogy ezáltal is egyértelmű legyen, valóban azt az Urat követik, aki miatt van egyház.