Valójában pedig lehet, hogy ennek valós ismerete nélkül nőnek fel ma is a fiatalok, ami azért nem túl jó. Hiszen ezek „játékszerei” vagyunk, miközben a kettő gyakorlatilag úgy egészíti ki egymást, mint az ősi kínai jelkép színei, a jin-jang, csak itt piros és kék a két szín, mint a dél-koreai zászlóban.

Az egyik társadalmi kérdésekben konzervatív, míg a másik pedig liberális, de a gazdaság esetében ez épp fordítva van. Egyiknél a nők aránya több, míg a másiknál a férfiaké. Kiegészítik egymást, mint a Teremtés könyvében Ádám és Éva.

Csak hát közben ettől az ősi jelképtől messze kerültünk. Pedig a nő és a férfi különbsége a Teremtő akarata szerint nem csak kiegészíti, hanem erősíti is egymást. Ettől az egymást erősítő gondolattól, mind az ideológia, mind a gyakorlat szempontjából tényleg messze kerültünk, pedig nem lenne erre szükség. Ennek egyetlen oka az ember. Az énközpontú ember, aki nem ismer se Istent, se embert, mert csak az a jó, amit ő gondol, ő képvisel. Ez a fajta önzőség vezet felesleges vitákhoz, focimeccs utáni mihaszna verekedéshez, és a múló földi javak miatti szörnyű háborúkhoz, de az ideológiai felsőbbrendűséghez is.

Ma, november 4-én, a 64 évvel ezelőtti invázió kapcsán is gondolhatunk erre. Vagy, ha már invázió, akkor gondolhatunk az aktuális félelmekeltő gyilkos eseményekre Európában és az egyenlőtlen földi javak elosztására a világban.

Mi is akkor a különbség?

Talán az, hogy az egyik ideológia szintjén említi meg a Teremtőt, míg a másik ezt az ideológiát az emberiességre helyezi. Csak hát maga az ember alkalmatlan arra, hogy tisztán és világosan különbséget tegyen jó és rossz, áldott és átkozott között.

Nem véletlen ad ebben segítséget és útmutatást a Szentírás. „Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok.” (5Móz 30,19) 

Maga Jézus is beszélt erről a duális világról: „Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek.” (Lk 20,25)

Aztán így reformáció közelében nem feledkezhetünk meg Luther Márton gondolatairól sem, aki a kettős kormányzás kapcsán ír háborúról és békéről egyaránt. Sőt, 1530 után a török fenyegetés kapcsán nyilvánvalóan a jogos védelmet hangsúlyozza.

Számomra mégis Jézus szava a mértékadó, aki a szeretet parancsolatára építi fel összes gondolatát és életét. Ebben tehát először Isten országát kell keresni – még ha csak elméleti szinten is –, hogy aztán ezen szándéktól vezetve akár csetlő-botló módon, de tegyünk az Ő országáért.