– Hogyan alakult meg a szegedi MigSzol?

– Ez év június végén jött létre, öt ember indította el. Az alapítóknak a múltban mindnek volt valamilyen civil vagy közéleti tevékenységük. Közös kapcsolódási pont egy helyi nonprofit adó, a Rádió Mi volt, mind az öten részt vettünk a műsorok szerkesztésében, készítésében. Az első akciónk teaosztás volt a vasútállomáson, másnap hoztuk létre a Facebook-csoportot. Az egyik alapító, Hajnal Edina ismerte a budapesti csoport szervezőit, így csatornázódott be a szegedi kezdeményezés egy nagyobb mozgalomba, helyi változatként. Később ebből lettek nehézségek, mert a budapesti Migszol inkább demonstrációk szervezésével foglalkozott, belenyúlva már a politikába, a kormány kritikájába is. Mi nem akartunk a nagy politikai kérdésekben állást foglalni, a migránsok segítése volt a fő cél. Jogi hátterünk nincs, állampolgárok civil hálózataként működünk.

– A migránsok útvonala megváltozott, most már Horvátország irányában mozognak. Megmarad-e a szegedi MigSzol a jelenlegi formájában, vagy más célokkal folytatja a működését?

– A vasútállomás mellett felállított faházat, amely az akciók központja volt, és egyfajta szimbólummá is vált, nemrég bontották el, mert az új helyzetben már nincs rá szükség. A városi önkormányzattól kaptuk egyébként június végén, itt gyűjtöttük és tároltuk, illetve osztottuk szét az adományokat, de most ez a fajta segítség okafogyottá vált. A határzár felállításáig kaotikus volt a helyzet, napi szinten rengeteg migránst kellett ellátni, néha az ezret is meghaladta a pályaudvaron áthaladó emberek száma. Az elmúlt hónapokban kétszáz-kétszázötven szegedi önkéntes csatlakozott hozzánk, és vett részt a segélyakciókban. Jelenleg nagyon kevés a menekült szegeden, ők legális úton, tehát a tranzitzónán keresztül érkeznek és regisztrálnak. Akad olyan is, aki illegálisan jut át a határon, és a román határ felől is jönnek néha-néha. Mindössze napi egy-két tucat menekült bukkan fel, nekik továbbra is segítünk, információkkal és ellátással. Az eddigi infrastruktúrát viszont ennyi embernek nem tudjuk és nem is érdemes fenntartani. Raktáron van nagyon sok adomány, főleg ruhák, pokrócok, hálózsák és ágynemű. Ezeket most az önkéntessegítőink kiválogatják, és amit nem tudunk felhasználni, azt továbbítjuk különböző karitatív szervezeteknek, hogy a hazai rászorulók kapják meg. nem tudjuk, hogy mi lesz, eddig is volt egy-két váratlan fordulat a migránsválságban, készen állunk, ha újra szükség lenne a segítségünkre. De ha tartósan rendeződni látszik a helyzet, felajánljuk a készleteinket a segélyszervezetek számára – Szerbiában, Horvátországban vagy akár a Dunántúlon.

– Terveznek-e határon átnyúló akciókat?

– Már korábban is voltak ilyen akciók, jelenleg pedig mintegy tucatnyi szegedi önkéntes dolgozik a horvát határnál, bérelt autóbuszokkal viszik oda az adományokat. De a szerbiai oldalon, Horgos és Kanizsa térségében is vannak még menekültek, oda is szoktunk ételt, sátrakat, takarókat vinni.

– Milyen segítséget nyújtottak az egyházak, hogyan jelentek meg a helyi gyülekezetek?

– Mi úgy próbálunk működni, hogy nem keresünk meg senkit, viszont mindenkitől elfogadunk segítséget. A római katolikus plébániák sokat segítettek, használhattunk egy közösségi konyhát, lehetővé tették a raktározást, sokszor ételadományokat küldtek. A református gyülekezettől is többször kaptunk ételt, evangélikus részről pedig ifj. Cserháti Sándor volt nagyon aktív, az elejétől fogva szinte mindennap jelen volt. nagyon karakteres és jó képviselője volt az ügynek, amelyet a Migszol is magáénak vall. A magyar és külföldi önkéntesek, akik ebben a világi, civil szerveződésben részt vettek, az ő személyében korrekt és messzemenőkig hiteles egyházi embert ismerhettek meg. Az evangélikus egyházról, de az egész magyarországi kereszténységről is – mivel a laikus segítők nem nagyon tudnak különbséget tenni a felekezetek között – nagyon pozitív benyomás alakult ki a részvétele révén. A Tótkomlósi Evangélikus szeretetszolgálat pár alkalommal Röszkén segített: takarítottak, szemetet szedtek, pont azokat a munkákat végezték el, amelyeket kevesen szerettek volna.

– A hazai közvélemény meglehetősen felfokozott érzelmekkel viszonyul a migránsválsághoz. Mit tehet egy civil szervezet, hogy józanabb, objektívebb helyzetértékelés alakuljon ki az emberekben?

– Az elejétől fogva – a segítségnyújtással párhuzamosan – megpróbáltunk hatni a közvéleményre. nem manipulációra gondolok: a szándékunk az volt, hogy jelenjen meg egy másfajta kép és szemlélet is a migránsokról, árnyalni akartuk a propagandát. Többek között szociálpszichológiát tanítok a szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, szakmai szempontból is felelőtlennek és károsnak tartom, ha összemosódik a bevándorló, a menekült, a terrorista, a bűnöző, a betegségek hordozója… Az idegentől való félelemre építeni nagyon káros. A migránsok elhagyják majd Magyarországot, szegedről már el is mentek, de a feléjük irányuló bizalmatlanság és kirekesztés itt marad közöttünk. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek hosszú távon. Elsősorban a helyi sajtón keresztül tudtunk üzenni, főleg a szegedieknek – ez fontos, mert az elején a lakosság nagyon gyanakvóan nézte a tevékenységünket, megosztó volt a jelenlétünk. Kaptunk csúnya megjegyzéseket,sokszor hallottuk, hogy mi- ért nem inkább a magyar hajléktalanokat segítjük. Hirtelen megnőtt a renoméja ennek a leginkább lenézett és az utóbbi időben kriminalizált rétegnek, ez nagyon érdekes jelenség volt. A taxisofőrök komoly hasznot húztak a menekültekből – átverték őket –, ők különösen élesen kritizáltak minket, mert felhívtuk a migránsok figyelmét, hogy a regisztrációnál kapott papírral ingyen mehetnek vonattal. Két-három hónap alatt viszont el tudtuk magunkat fogadtatni a taxisokkal is. A közösségi oldalakon, a sajtón keresztül az egyedi esetek leírásával közelebb kell hozni az emberekhez a migránsokat, az önkénteseknek és a tevékenységüknek a bemutatásával tudatosan formálni és tájékoztatni kell a közvéleményt. A migránsválságban emberekről van szó, akik az életveszély vagy a reménytelenség miatt keltek útra. Elszeretnénk érni, hogy ne a kitaszítottságba érkezzenek meg. Mutassa meg Magyarország és Európa, hogy befogadó közeg. nem tagadhatjuk meg a segítséget a valóban rászorulóktól csak azért, mert a több százezer ember között tagadhatatlanul vannak „potyautasok” – ez mindig is így volt.