– Mióta dolgozik az Evangélikus Országos Múzeumban?

Veperdi Éva: 2005-től voltam tárlatvezető a múzeum átépítés előtti bezárásáig, és részese lehettem az újranyitásnak is.

Borókay Zsófia: Egészen friss munkatárs vagyok, idén október elseje óta dolgozom a múzeumban.

– Mit várt a megújult múzeumtól?

V. É.: Inkább kíváncsi voltam, ugyanis abban a szerencsében volt részem, hogy a „régi” múzeum bezárása előtt kollégáimmal részt vehettem egy „múzeumtúrán”, amelynek célja a legújabb kiállítási módok megismerése volt Európában. Kíváncsian vártam, hogy a sok újszerű bemutatási forma közül melyek valósulnak meg, és hogyan alakul át a múzeum belső tere.

B. Zs.: Egy új kiállítástól a látogató mindig elvárja, hogy korszerű legyen, alkalmazza a legújabb digitális technikákat, valamint kiállítási koncepciókat. Az evangélikus múzeum ezt maradéktalanul betölti, mindamellett, hogy az általa képviselt értékek nem változtak. A magyarországi evangélikusság története, a hitünk alapján formálódó liturgikus tereink és a családban megélt vallásosság a kiállítás fő pillérei. Nagyon megragadó a hely szelleme, ezért hamar a szívembe zártam a kiállítást.

– Milyen volt megismerni az új állandó kiállítást? Ez mennyiben jelentett mást vagy újat a régihez képest?

V. É.: A régi kronologikus egyháztörténet volt, a mostani kiállítás a földszinten három nagy részre tagolódik: Főtér, Templom, Ház, amelyek elkülönülnek egymástól, ugyanakkor szorosan össze is függenek egymással. Most egy-egy tárgyhoz kapcsolódóan kell beavatni a látogatót érdeklődésének, illetve egyházi kötődésének mértékétől függő mélységben az evangélikus egyház történetébe, korszakaiba. A múzeum a pinceszinttel bővült, ahol a negyedik, a múzeum többi részétől megjelenésében és témáját tekintve is eltérő rész, az Óvóhely/Emlékszoba található. Érdekes volt sok, már ismert tárgyat egészen más koncepció szerint elrendezve „újra” felfedezni. Számomra újdonság volt az interaktivitás, a számos digitális alkalmazás, amelyek „együttműködve” a tárgyakkal könnyebben befogadhatóvá teszik az evangélikus örökséget. 
Más stílusú tárlatvezetést igényel az új kiállítás. Fel kell oldani az emberekben még élő „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elképzelést a múzeumlátogatásról. Élmény az idősebb látogatókkal nem tolakodóan megismertetni a digitális alkalmazásokat. Az egyik legemlékezetesebb helyzet számomra az volt, amikor egy néni szinte bocsánatkérő idegenkedéssel fogadta az érintőképernyős alkalmazásokat, a látogatás végén már élvezettel próbálkozott mindegyikkel, és azzal távozott: köszöni, hogy részese lehetett ennek a világnak is. Az új kiállítást sokkal több csoport keresi fel, mint a régit. A korosztály a hittanosoktól kezdve az iskolásokon, gyülekezeteken át egészen a nyugdíjas-egyesületekig terjed, sőt egyre gyakrabban jelentkeznek idegenvezetők is, akik a városban szervezett sétáikba foglalják bele a múzeumot.

B. Zs.: A kiállítást megismerni hosszú folyamat, én még a kezdetén járok. Számos témát érint, amelyek mind megérdemlik, hogy elmerengjünk rajtuk. A díjnyertes digitális alkalmazások mellett a fő hangsúly mégis a tárgyakra helyeződik. Legtöbbjük önmagában, egyedül jelenik meg a tárlókban, jelezve, hogy minden tárgy az esztétikai értékén túl egy-egy külön történet, amelyet kibontani élvezetes és izgalmas feladat. A kiállítás aktív látogatói részvételt igényel, a látogatóra bízza a felfedezés örömét. Ebből adódóan az első alkalommal valószínűleg nem tárul föl minden, ezért azt tudom javasolni, ide érdemes visszatérni, mert biztos, hogy minden látogatás tud újat mondani.

– Milyen reakciókkal, kérdésekkel szembesült eddig a látogatók részéről? Mi vonzza őket a legjobban? Mi kelti fel leginkább az érdeklődésüket?

V. É.: Látogatóink többsége gratulál az új kiállításhoz, elragadtatással nyilatkoznak róla, Isten áldását kérik további munkánkhoz. A külvilág felé „üzen” a múzeum a spalettákon lévő, a római kőtáblák írásmódjában készült idézetekkel. A táblák nyitott és csukott állapotban is olvashatók. Volt, aki csak azért jött be, hogy nemtetszésének adjon hangot, mert nehezen tudta értelmezni. A legtöbben észreveszik, hogy üzenet van rajtuk. Egy igen érdeklődő nyugdíjascsoport egyik tagja azt is megkérdezte, miért van fordítva az írás az egyik oldalon, sőt akadt látogató, aki büszkén újságolta, hogy minden idézetet elolvasott. Még hittanos gyermekek között is voltak, akik felfedezték, hogy írás van a táblákon. A fiatalokat legjobban a digitális alkalmazások vonzzák. Közöttük az album amicorum, az orgona és az evangélikus templomokat bemutató alkalmazás a legnépszerűbb. Az idősebb, illetve az egyházhoz kötődő látogatók számára a Luther-végrendelet, a gyülekezetek alakulását ábrázoló térkép, az album amicorum, a forgó tárlók fényképei, a III/III-as ügyosztály dossziéja, a virtuális templomtúra és a Sztehlo–Keken-emlékszoba a legérdekesebb.

B. Zs.: Általánosságban elmondható, hogy a látogatók nagy lelkesedéssel fogadják a múzeum interaktív jellegét, azt, hogy itt sok minden megfogható, kipróbálható, felfedezhető, de talán nem mondok újat azzal, hogy minden csoport egyedi. Egy kárpátaljai református iskola diákjai például azt emelték ki, milyen érdekes volt hallani, hogy egy számukra kevéssé ismert felekezettel mennyi közös pont köti össze őket. Mások elmerengenek a Hölgyválasz vitrin előtt, és kicsit beleképzelik magukat a 19. század szalonjaiba. Vannak, akik a Luther-végrendelet előtt állnak hosszasan. Megint mások sokáig kalandoznak az evangélikus templomok építészeti örökségében. És még folytathatnám a sort.

– Melyek a leggyakrabban feltett kérdések?

V. É.: Külföldiek az evangélikus egyház történetéről, liturgiájáról, a felekezetek közötti különbségekről, a Deák téri templomról, gyülekezetről és alkalmakról kérdeznek, valamint arról, hogy milyen volt az egyházak és az egyes személyek helyzete, lehetősége az elmúlt rendszerben. A hazai látogatók közül elsősorban az egyházhoz kötődők, vidéki gyülekezetekből hozzánk látogatók kérdeznek, leggyakrabban a Deák téri templomról, gyülekezetről. A vidékiek sokszor mesélnek, párhuzamokat keresnek saját gyülekezetükkel, örülnek, akik rokonokat fedeztek fel a fényképeken, vagy keresik a gyülekezetükből származó oltári edényeket.

B. Zs.: Én még nem szembesültem kétszer ugyanazzal a kérdéssel, de kíváncsian várom az újabbakat. [Mosolyog.]

– Van-e kedvenc tárgya?

V. É.: Több is. A régi kiállításból a celldömölki bőrtűs kehely, a magyar ötvösművészet remeke, valamint a Telekiné Róth Johanna-festmény. Valójában nem is maga a kép, hanem a nemes gondolkozású nő, a szegények és elhagyottak pártfogója, egyházunk buzgó híve és jótékonyságban fáradhatatlan képviselője. Róth Johanna iránti érdeklődésemet édesanyámnak köszönhetem, aki ugyancsak tárlatvezető volt a múzeumban. Együtt látogattunk el Szirákra egy vasárnapon. Az istentiszteleten keresztelő is volt, méghozzá hármas. Egy pár éves kislányt és szüleit keresztelték egy időben. Talán kevesen tudják, hogy a sziráki evangélikus templomnak eredetileg két egyforma keresztelőmedencéje volt, az egyiket a múzeumnak adományozták. Én pedig tanúja lehettem a másik „szolgálatának”. Lelkes idős hölgyek megmutatták nekünk a Teleki-sírboltot is, és mesélték hányatott sorsát. Örömmel olvastam nemrég a Nemzeti Múzeum honlapján, hogy a sírbolt felújítása ez év októberében befejeződött. [Telekiek megszépült nyughelye címmel magazinunk november 19-i számában is olvasható cikk a sikeres renoválásról. – A szerk.] Új kiállítás: az orgona, amelynek szeretetét édesapám plántálta el bennem, aki mellett gyermekkoromban sokat ültem az orgonapadon, sőt még fújtathattam is az akkor még nem elektromos árammal működő hangszert. Amikor a múzeum preparált orgonáját mutatom be a látogatóknak, sokszor gondolok arra, hogy biztosan tetszene édesapámnak ez a digitális megoldás. Nagyon szeretem még a Sándy Gyula helyőrségi templomterve alapján készített makettet, amelyet látogatóink is igen kedvelnek.

B. Zs.: Talán meglepő, de nem tárgyat, hanem helyet mondanék. Számomra egészen különleges, hogy az úgynevezett hangzuhanynál egy csöndes zugban, a Belváros zaját hátrahagyva le lehet ülni, és az egyházi évhez kapcsolódó énekeket, korálokat, idővel majd áhítatokat is lehet hallgatni. Úgy érzem, ez testesíti meg legjobban, mit is képvisel a múzeum.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 51–52. számában jelent meg 2017. december 31-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.