– A Vas megyei Celldömölkről kerültél a teológiára. Miért a lelkészi hivatást választottad?

– Az én életemben viszonylag későn jött el az egyértelmű elhívás a lelkészi szolgálatra. Akkor már a katekéta szakon itt tanultam a teológián. A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban voltam gimnazista. A középiskolai évek alatt az körvonalazódott bennem, hogy mindenképpen valamilyen emberek közötti szolgálatra van elhívásom. Akkor még nem tudtam, hogy hittanár, lelkész, gyógypedagógus vagy szociális munkás legyek-e. 2012-ben jelentkeztem az Evangélikus Hittudományi Egyetemre, és elkezdtem a hároméves katekétaképzést, aztán minden másként alakult: az első itt töltött év alatt megerősödött bennem, hogy a lelkészi szolgálat a feladatom.

– Milyen kihívások állnak ma a lelkész előtt?

– Nagy nehézség, hogy a középkorúakat és a fiatalokat igen nehéz megszólítani, a gyülekezetbe behívni és a közösségbe integrálni. Ebben a munkában talán a fiatal lelkészeknek van egy kis előnyük, hiszen mi is az említett korcsoportokhoz tartozunk, így hasonló kérdések foglalkoztatnak bennünket. Talán könnyebb párbeszédet kialakítani azáltal, hogy hasonló élethelyzetben vagyunk. A személyes beszélgetések segítségével egy kicsit könnyebben kerülhetünk közel hozzájuk és ők hozzánk, valamint az egyházhoz.

– Svájcban, a Bossey Ökumenikus Intézetben voltál ösztöndíjas. Az Egyházak Világtanácsa által fenntartott intézményben olyan élmények értek, amelyek az ökumenikus teológiai gondolkodás irányába terelték a figyelmedet. Mit jelent ma az ökumené?

– Meglátásom szerint az egyházak azért is vesztették el a hitelüket sokak számára, mert annyifelé szakadtak, hogy az emberek nem nagyon tudnak kiigazodni. Ezenkívül többen azt is látják, hogy a felekezetek sok mindenben nem értenek egyet. Meggyőződésem, hogy sokkal vonzóbb egyházkép lenne az, ami nyitottabb a bárhonnan jövő emberek számára. Az ökumené azt is jelenti, hogy a felekezetek tudnak értelmes kommunikációt folytatni, együttműködni, közös programot szervezni.

– Mi ennek az akadálya?

– Nagyon nehezen tudunk kimozdulni a komfortzónánkból és a hagyományokból, amelyek belénk vésődtek. Ennek az az eredménye, hogy alig nyitunk mások felé, mert attól félünk, hogy ezáltal elvész belőlünk valami, ami fontos. Arra lenne szükség, hogy a közöset keressük, azt, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt minket.

– Melyik a számodra különösen meghatározó bibliai ige?

– „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13) Általános iskolai ballagásom alkalmából az akkori lelkészemtől kaptam egy igés lapon ezt az igét, és azóta is megerősít. Nagyon sokat foglalkoztat és reménységet ad, hogy arra van erőnk, amire az Úr elhívott minket. Ahhoz viszont, hogy ezt meg is éljük, szükséges meglátnunk, mi a feladatunk, és tudnunk: fel is kell azt vállalni.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 35-36. számában jelent meg, 2017. szeptember 10-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.